Ugrás a tartalomhoz

Rajki Béla

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rajki Béla
Született1909. február 2.[1]
Budapest[2]
Elhunyt2000. július 20. (91 évesen)[1]
Budapest[3]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • edző
  • sportoló
  • úszó
  • vízilabdázó
KitüntetéseiMagyar Örökség díj (1998)
SírhelyeFarkasréti temető (25-6-59)[4][5]
SablonWikidataSegítség

Rajki Béla (szül. Reich Béla, Budapest, 1909. február 2. – Budapest, 2000. július 20.) magyar úszó, vízilabdázó, mesteredző, sportvezető.

Sportpályafutása

[szerkesztés]

Zsidó családban született.[6] 1925-ben kezdett úszni a Nemzeti SC csapatánál, majd áttért a vízilabdára. Később a BSzKRt SE vízilabdázója volt, ahol 1929-ben már edzőként is dolgozott. 1936-ban a BSzKRt SE (ma: BKV Előre) vezetőedzőjévé nevezték ki, majd szakosztályvezetővé és uszodaigazgatóvá is. 1945-ben a klub ügyvezető alelnöki tisztét töltötte be, majd 1946-ban a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányává nevezték ki. 1948-ban a Nemzeti Sportuszoda igazgatójává, 1950-ben a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányává is kinevezték. Vezetésével nyerte meg a vízilabda-válogatott az 1952-es helsinki olimpiai tornát. 1954-ben mindhárom helyéről távozott. Két évvel később újra a vízilabda-válogatottat edzette, a csapattal sikeresen megvédte olimpiai címét a melbourne-i tornán. 1958-ban tanítványa, Lemhényi Dezső váltotta a poszton. Hosszabb szünet után 1969-ben vette át újból a csapatot, amivel Münchenben ezüstérmet szerzett. Segítői két korábbi tanítványa, Gyarmati Dezső és Kárpáti György voltak. A müncheni olimpia után fejezte be edzői pályafutását. Edzősége alatt két Európa-bajnokságot is nyert a válogatottal.

Sportvezetői pályafutása

[szerkesztés]

A Nemzeti Sportuszoda igazgatóságán túl több hazai és nemzetközi sportszervezetben vállalt szerepet. 1954-ben az Európai Úszó Liga (LEN) alelnökévé, majd 1958-ban annak elnökévé választották, mely posztját 1962-ig töltött be. 1958-ban[7] és 1960-ban a Magyar Testnevelési és Sport Tanács (MTST) tagjának nevezték ki.[8] Emellett 1960-ban a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) alelnökévé választották, 1961-ben pedig a FINA vízilabda-szabályalkotó testületének elnöke is lett. Hároméves tevékenysége során megalapozta a modern vízilabdasport versenyszabályait. Vezetői tevékenységén kívül több úszással és vízilabdával kapcsolatos oktatófilmet és szakkönyvet készített.

Művei

[szerkesztés]
  • A versenyúszás technikája (1955)
  • Vízilabdajáték (1958)
  • Úszástanítás, úszástanulás (1978)
  • Korszerű vízilabdázás (Gallov Rezsővel, 1985)
  • A vízilabda-szabályok anatómiája (1985)

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Magyar Köztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1949)[9]
  • Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951)[10]
  • Sport Érdemérem arany fokozat (1955)[11]
  • Magyar Örökség díj (1998)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 14.)
  3. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  4. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  5. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  6. https://web.archive.org/web/20070427233212/http://www.jewishsports.net/biopages/BelaRajki-Reich.htm
  7. Kinevezték a Magyar Testnevelési és Sport Tanács elnökségét és tagjait. Népsport, XIV. évf. 21. sz. (1958. január 30.) 1. o.
  8. A Magyar testnevelési és Sport Tanács kinevezései. Népsport, (1960. február 11.)
  9. "Az árulók felett aratott győzelem tette lehetővé, hogy ma sportgyőzelmeket ünnepelhetünk": A kitüntetettek. Népsport, V. évf. 192. sz. (1949. szeptember 26.) 1., 3. o.
  10. Sportolókat, szakoktatókat és vezetőket tüntetett ki a népköztársaság elnöki tanácsa. Népsport, VII. évf. 20. sz. (1951. január 29.) 3. o.
  11. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a testnevelés és sport fejlesztésében kiválóan dolgozó sportembereket tüntetett ki: A kitüntetettek névsora. Népsport, XI. évf. 19. sz. (1955. január 27.) 2. o.

Források

[szerkesztés]