RMS Adriatic
| RMS Adriatic | |
.jpg) |
|
| Hajótípus | óceánjáró |
| Üzemeltető |  White Star Line |
| Hajóosztály | Big Four |
| Pályafutása | |
| Építő | Harland és Wolff hajóépítő üzem |
| Vízre bocsátás | 1906. szeptember 20. |
| Szolgálatba állítás | 1907. május 8. |
| Szolgálat vége | 1935. |
| Sorsa | 1935-ben leselejtezték Onomichiben, Japánban |
| Általános jellemzők | |
| Hossz | 222,7 méter (729 láb) |
| Szélesség | 23 méter (75 láb) |
| Összsúly | 24 541 BRT t |
| Sebesség | 17 csomó |
|
|
|
| Legénység | 557 |
| Férőhelyek száma |
2825 fő
|
Az RMS Adriatic a White Star Line egyik utasszállító óceánjárója volt, a Big Four becenevű, több mint 20 000 tonna összsúlyú hajónégyes negyedik tagja (a másik három gőzős a Celtic, a Cedric és a Baltic voltak). A négy közül az Adriatic volt az egyetlen, amelyik sohasem volt a világ legnagyobb hajója, bár ő volt a leggyorsabb és a legnagyobb a négyesből. Az Adriatic volt az első óceánjáró, amely fedélzetén fedett úszómedence és törökfürdő is megtalálható volt.
A gőzös sokáig az Atlanti-óceánon teljesített járatokat Anglia és az Egyesült Államok között. 1935-ben selejtezték le Japánban.
Tartalomjegyzék |
Építése és korai évek [szerkesztés]
A Harland és Wolff hajóépítő üzem építette Belfastban. 1906. szeptember 20-án bocsátották vízre, a Cunard Line szintén aznap bocsátotta vízre a Mauretaniát. Ezután további nyolc hónapnyi szárazdokkban történő munka után 1907 áprilisában vette át a White Star Line. Első útjára 1907. május 8-án indult Liverpoolból New Yorkba, kapitánya Edward Smith volt. New Yorkból hazafelé már nem Liverpoolba tért vissza, hanem Southamptonba. A hajótársaság a legújabb útvonalára a Southampton–New York járatára osztotta be az Adriaticot, így vele használta először a társaság az újonnan felavatott White Star–dokkot is (amit 1922-ben átneveztek Óceán–dokkra). Az útvonalon 1911-ig közlekedett, amikor a Olympic felváltotta és az Adriatic visszakerült a liverpooli útvonalra. 1912-ben fedélzetén tért vissza Angliába az Egyesült Államokból a Titanic néhány túlélője, többek között Millvina Dean, a Titanic legfiatalabb utasa és J. Bruce Ismay, a White Star Line igazgatója is.[1] 1913. január 7-én az óceánjáró a ködös időben megfeneklett az iszapban New Yorknál.
Az első világháború és az azt követő évek [szerkesztés]
Az első világháború alatt csapatokat és muníciót szállítottak rajta. A háborút az óceánjáró sérülés nélkül vészelte át.
Amikor a világháború véget ért, visszaállították a polgári közlekedésre és a Southampton–New York útvonalon közlekedett három további évig. 1922-ben állították vissza a Liverpool–New York járat teljesítésére. Még ebben az évben, augusztus 11-én az egyik széntartályban robbanás történt, aminek öt halálos áldozata lett és további négy ember megsérült. A hajót a szerencsétlenség után átépítették és így a kabinok száma is módosult.[2] 1926-tól elsősorban tengeri utakra használták.[3]
1928-ban ismét átalakították, megváltoztatva a kabinok kosztását, azért, hogy a gőzös alkalmas legyen az Egyesült Államokba bevándorlókat szállítani. 1933-ban végleg visszavonták az észak-atlanti szolgálattól, mivel már túl lassúnak bizonyult az ilyen utak lebonyolításához. Ezek után már csak és kizárólag a tengeren használták. A Big Four osztályából ekkorra már csak ez az óceánjáró volt szolgálatban, de már ő sem sokáig. 1934 májusában a White Star Line egyesülni kényszerült legnagyobb riválisával, a Cunard Line-nal.[3] Az Adriatic ekkor már számos műszaki problémával küzdött.[2] 1934. december 19-én hagyta el végleg Liverpoolt és elindult leghosszabb útjára, hogy 1935-ben Onomichiben, Japánban leselejtezzék.
Az Adriatic jellemzői [szerkesztés]
A Big Four hajói közül az Adriatic készült el legkésőbb, és egyben ő volt a legnagyobb is. Ennek ellenére soha nem birtokolhatta a világ legnagyobb gőzöse címét. Összsúlya 24 541 tonna volt, ami nagyjából 2000 tonnával több, mint a legidősebb Big Four-tag, a Celtic súlya. A gőzös külsőre teljesen hasonló volt mint három testvérhajója. A hajótest vörös alapon fekete színű volt, a felépítmény pedig fehérre volt festve. A kémények teteje fekete színt kapott. A hajónak négy árboca is volt.
Az óceánjáró átlagsebessége 17 csomó volt (ezzel megközelítőleg egy hét alatt szelte át az Atlanti-óceánt), csúcssebessége pedig 18 csomó (a Cedric-et és a Baltic-ot ezzel könnyedén megelőzte). Mint a Big Four többi tagját, az Adriaticot is két hajócsavar hajtotta, amit négyszeres expanziójú gépek működtettek.
Az Adriatic által nyújtott luxus megegyezett a testvérhajóiéval. A pazar étkező üvegtetővel fedve, a dohányzó festett üvegablakokkal, a kávézó és az ízlésesen bútorozott szalonok mind nagyban hasonlítottak egymásra a Big Four hajóin.[4] Az Adriatic volt az első hajó, amit törökfürdőkkel és egy benti úszómedencével is felszereltek.[5]
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ (franciául) Gérard Piouffre: Le « Titanic » ne répond plus. Larousse. 2009. 278. old.. o.
- ^ a b (angolul) White Star Line Adriatic (2nd) 1907-1935. (Hozzáférés: 2012. május 4.)
- ^ a b (angolul) R.M.S. Adriatic (II). (Hozzáférés: 2012. május 4.)
- ↑ (angolul) The Famous Big 4 of the New York - Liverpool Service - White Star Line - 1909 Brochure. (Hozzáférés: 2012. május 4.)
- ↑ (franciául) Les Bains Turcs et la Piscine. (Hozzáférés: 2012. május 4.)
Fordítás [szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a RMS Adriatic című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
