Rózsásfejű réce

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Rózsásfejű réce
Netta caryophyllacea.jpg
Természetvédelmi státusz
Súlyosan veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lúdalakúak (Anseriformes)
Család: Récefélék (Anatidae)
Alcsalád: Réceformák (Anatinae)
Nemzetség: Bukórécék (Aythyini)
Nem: Netta
Faj: N. caryophyllacea
Tudományos név
Netta caryophyllacea
Latham, 1790
Szinonimák

Rhodonessa caryophyllacea

Elterjedés
RhodonessaCaryophyllaceaMap.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Rózsásfejű réce témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Rózsásfejű réce témájú kategóriát.

A rózsásfejű réce (Netta caryophyllacea vagy Rhodonessa caryophyllacea) a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj volt.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bangladesben, Kelet-Indiában, Észak-Mianmarban és Nepálban élt.

Költőterületei az elefántfűvel benőtt síksági nedves mocsárrétek voltak.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testhossza 60 centiméter volt. Jellegzetessége rózsaszín feje volt. Hosszú nyaka és feje volt. A kifejlett hímnek puha, plüssszerű tollak borították a fejét. A csokoládébarna test élesen különbözött a sötétrózsaszín fejtől. A nőstények és a fiatalok fakóbbak voltak és hasonlítottak az üstökösrécere (Netta rufina). Összetéveszthető volt az üstökös récével, különösen úszás közben, bár az üstökös réce hímjének határozottan vöröses a feje, míg a rózsásfejű récének rózsaszín.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Társas madár volt és nagyobb, akár 30 madarat számláló csoportokban élt. Többnyire a vízfelszínen kereste táplálékát, de rövid időre a víz alá is merült olykor.

Tápláléka vízinövényekből, rákokból és kagylókból állt.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Költési időszaka áprilisban és májusban volt. Majdnem kerek fészkét jóval a vízszint felett a folyópart bozótosában építette. A fészekalja 5-10 kerek tojásból állt.

Kihalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mindig is ritka faj volt. Utoljára bizonyítottan 1935-ben látták. Valószínűleg látták a '60-as évek elején is.

Rory Nugent, amerikai madármegfigyelő és indiai társa látták a madarat 1988-ban a Brahmaputra partvidékén. Miután kifejezetten a madár után kutatva a páros végigutazott a folyón, egy hónapnyi keresés után láttak egy példányt Saikhoa Ghat-nál a folyó északi részén. Ez a felfedezés nem volt elég ahhoz töröljék a madarat a kihalt fajok közül.

A madarat terepen könnyű összetéveszteni valamilyen hasonló fajjal , mint az üstökös récével, a foltoscsőrű récével (Anas poecilorhyncha) vagy a dzsungelrécével (Cairina scutulata).

A madár talán még életben lehet Mianmar északi részén, ami tudományos szempontból elég feltáratlan területnek számít.

Kihalásának (vagy nagyon megritkulásának) oka valószínűleg élőhelyének átalakítása volt. Ma sem ismert a madár miért számított mindig is ritkának.

Később a madár különleges tollazata miatt a vadászok kedvelt zsákmányává vált. Az utolsó ismert példányt C. M. Inglis lőtte 1935-ben Dabhanga közelében, Bihár államban, Indiában.

Korábban tartották a madarat fogságban Indiában és Angliában is, de ismeretlen okok miatt fogságban nem szaporodott soha.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Greenway, James (1967): "Extinct and Vanishing Birds of the World", Dover Publications Inc. New York, ISBN 0-486-21869-4 Errol Fuller (2000). "Extinct Birds", ISBN 0-8160-1833-2
  • Flannery, Tim & Schouten, Peter (2001). "A Gap in Nature: Discovering the World's Extinct Animals", Atlantic Monthly Press, New York. ISBN 0-87113-797-6.
  • David Day (1981). "The Doomsday Book of Animals", Ebury Press, London, ISBN 0-670-27987-0
  • Raethel, Heinz-Sigurd (2003). "Wasser- und Wasserziergeflügel", Oertel + Spörer Verlags GmbH & Co Reutlingen
  • Halliday, Tim (1978). "Vanishing Birds. Their Natural History and Conservation"
  • Latham, John (1790): Index ornithologicus, sive Systema Ornithologiae; complectens avium divisionem in classes, ordines, genera, species, ipsarumque varietates: adjectis synonymis, locis, descriptionibus, &c.. London: Leigh & Sotheby.
  • Madge, Steve & Burn, Hilary (1988): Wildfowl – an identification guide to the ducks, geese and swans of the world. Christopher Helm, London. ISBN 0-7470-2201-1
  • Nugent, Rory: The Search for the Pink-Headed Duck: A Journey Into the Himalayas and Down the Brahmaputra. Boston, Houghton Mifflin, 1991.
  • Baskaran, S. Theodore: "Yet Another Rediscovery". The Hindu, Sunday Supplement, August 27, 1989.