Río Plátano Bioszféra-rezervátum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Río Plátano Bioszféra-rezervátum
Világörökség
Rio platano.jpg
Adatok
Ország Honduras
Világörökség-azonosító 196
Típus Természeti helyszín
Kritériumok VII, VIII, IX, X
Felvétel éve 1982
Elhelyezkedése
Río Plátano Bioszféra-rezervátum (Honduras)
Río Plátano Bioszféra-rezervátum
Río Plátano
Bioszféra-rezervátum
Pozíció Honduras térképén
é. sz. 15° 44′ 40″, ny. h. 84° 40′ 30″Koordináták: é. sz. 15° 44′ 40″, ny. h. 84° 40′ 30″

A Río Plátano Bioszféra-rezervátum Hondurasban, a Karib-tenger partja mentén található 5250 km² nagyságú védett terület.[1] A rezervátum területén találhatók Honduras legnagyobb, még érintetlen trópusi esőerdei, melyek számos veszélyeztetett faj otthonául szolgálnak. 1982-től a Világörökség része. A Río Plátano Bioszféra-rezervátum része a Mexikótól délnyugatra húzódó ökológiai folyosónak, mely számos olyan nemzeti parkot köt össze, ahol veszélyeztetett fajok találhatók.[2]

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rezervátum területe a Moszkitó-parttól a Plátano folyóig és a hegyekig terül el. A bioszféra-rezervátum területe 318 ezer hektár, mely magában foglal egy 15 ezer hektár nagyságú tengeri ökoszisztémát is. A pufferzóna 207 hektárnyi nagyságú területet ölel fel. Tengerszint feletti magassága a tengerszinttől 1326 méterig változik.[1] Geomorfológiailag két zónára osztható: a terület 75 százaléka hegyvidéki, míg a fennmaradó rész parti síkság, két lagúnával. Ezek a frissvizű Laguna Ibans és a brakkvizű Laguna Brus.

A 115 km hoszan elnyúló Plátano folyó teljes vízgyűjtő területe a rezervátumban található. A folyó 45 km hosszan kanyarog morotvatavakat, brakkvizű mocsarakat és természet alkotta töltéseket hozva létre. A rezervátum nyugati határait a pufferzóna területén található Paulaya- és Sico-völgyek jelentik, délről a Wampu-völgy, kelet felől pedig a Sigre-völgy a Patuca folyóig. A hegyvidék legmagasabb pontja a Punta Piedra, mely 1326 méterre nyúlik a tengerszint fölé. Több különleges sziklaformáció is megtalálható, pl. a 150 méter magas Pico Dama o Viejo gránitkiszögellése, valamint számos vízesés is.[1]

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az éghajlat egész évben forró és csapadékos, különösen májustól novemberig. Az évi csapadékmennyiség 2850 mm és 4000 mm között változik.[1] Az évi átlaghőmérséklet 26.6°C. A rezervátum területe tízévente átlagosan négy súlyosabb trópusi vihart és két hurrikánt szenved el.

Növényzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mahagónifa (Swietenia macrophylla)

A Río Plátano Bioszféra-rezervátum azon kevés területek egyike Hondurasban és egész Közép-Amerikában, ahol a trópusi esőerdők még érintetlenül találhatók. Több mint 2000 féle edényes növény található itt és valószínűleg még mindig vannak felfedezetlen fajok a területen. Ökoszisztémákban gazdag: vízi ökoszisztémák, mangrovemocsarak, parti síkság, galériaerdők, szubtrópusi-esőerők (a terület 10-15%-a), trópusi-esőerdők (a terület úgy 80%-a) és a hegyvidéki erdők a jellemzőek.[1]

A mocsaras területen a vörös mangrove, a tengeriszőlő, a fehér mangrove a kókuszpálma gyakori. A belsőbb területeken szavannákra és galériaerdőkre jellemző vegetációt találunk: a nedvesebb területeken sásféléket, a szárazabb részeken pálma- és fenyőféléket. A galériaerdők fái a Plátano folyó és melléfolyói mentén 30-40 méterre nőnek. Jellemző a selyemakác, a Lonchocarpus-fajok, orbáncfűfélék. A magasabban fekvő területek jellemző fái a mahagónifélék és az akácok.

Állatvilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

39 különböző emlősfaj, 377 madárfaj és 126 féle hüllő és kétéltűfajt jegyeztek fel.[1] Ritka, vagy veszélyeztetett fajok közül előfordul itt az sörényes hangyász, jaguár, ocelot, hosszúfarkú macska, karibi manátusz és a közép-amerikai tapír. További emlősök: közönséges csuklyásmajom, mellényes bőgőmajom, pókmajomfélék, háromujjú lajhár, pettyes paka, farksodró, ormányos medve, puma, jaguarundi, fehérajkú pekari, vörös nyársasszarvas. Madarak közül a legfontosabb fajok a királykeselyű, a hárpia, púpos hokkó, sárgaszárnyú ara, kis katonaara, és a bronzguán. A hüllők és kétéltűek között található hét mérgező kígyófaj, az hegyesorrú krokodil, barna kajmán, zöld leguán, közönséges levesteknős, ál-cserepesteknős és a kérgesteknős.

Kulturális jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természeti jelentősége mellett a rezervátumban régészetileg fontos lelőhelyeket találhatunk és fontos az itt élő bennszülött népek kultúrájának fenntartása is.

Régészeti lelőhelyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rezervátum területén több, mint 200 régészeti lelőhely található, köztük az a terület, ahol Kolumbusz Kristóf partra szállt, és felfedezte Amerikát. A rezervátum területén található a maja civilizációban az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró település: a Ciudad Blanca, a Fehér Város romjai, melynek feltárása ma is folyik.[1] Megtalálhatók egyéb maja romok is: épületmaradványok, utak, és egyéb építmények. Egy másik, régészetileg fontos terület a Río Plátano mentén fekvő Piedras Pintadas petroglifái, mely sziklavésetek egy eddig ismeretlen prekolumbiai időkből származó kultúrától erednek. Bár a terület régészeti értékének nagy szerepe volt a bioszféra-rezervátum létrehozásában, a hangsúlyt az esőerdők védelmére helyezik.

Népcsoportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rezervátum területén több bennszülött népcsoport és számos bevándorló él. Legnagyobb számban a miszkító indiánok élnek a Tinto folyó mentén. A bennszülött pech törzs folyómenti településeken, a garifuna népcsoport a rezervátum északi területein, míg a tawahka indiánok a rezervátum délkeleti területein élnek. Ezek a csoportok kisebb területekre kiterjedő mezőgazdasággal foglalkoznak. A területen megtalálhatók még a meszticek, akik nagyobb területekre kiterjedő, kevésbé fenntartható mezőgazdaságból élnek.

Fenyegetettsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rezervátumot érintő fenyegetettségek közül az egyik legnagyobb problémát a fakitermelés és a mezőgazdaság jelenti. Bár a kormány létrehozta a bioszféra-rezervátumot, nem tett intézkedéseket a fakitermelés szabályozására. Az UNESCO adatai szerint 1968-ban Honduras teljes területének 112 ezer hektárnak 46 ezer hektár volt erdő, 1998-ra ez 31 ezer hektárra csökkent. Húsz év alatt Honduras erdeinek 14,5%-a a fakitermelés áldozata lett.[2] A fakitermelők által épített utak mentén telepesek mezőgazdaságba és állattartásba kezdenek, ami erózióhoz és a vizek szennyezettségéhez vezet. Emellett a különböző állatfajok vadászása és illegális kereskedelme veszélyt jelent a faunára.

Megőrzési stratégiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1969-ben régészeti nemzeti parkká nyilvánították. 1980-tól az UNESCO Ember és Bioszféra programjának tagjaként bioszféra-rezervátum, 1982-től pedig a Világörökség része. 1996-ban a veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánították. 1997-ben a rezervátum pufferzónáját kiterjesztették további 325 ezer hektárral. 2007-ben lekerült a veszélyeztetett listáról.

Az itt élő bennszülött népcsoportok csatlakoztak a helyi és nemzetközi nonprofit szervezetekhez a Moszkitó-part esőerdeinek megmentéséért. Több ilyen szervezet tevékenykedik a területen, pl. a WWF több nemzettel együttműködve az itt élő embereket figyelembe véve igyekszik a terület megőrzését és fejlődését elősegíteni. A Parks in Peril program keretén belül kiépítették az alapvető infrastruktúrát és hosszútávú pénzügyi stratégiát dolgoztak ki.[3] A helyi MOPAWI egyesülettel közösen több szervezet, köztük a Parks in Peril és a Nature Conservancy a helyi lakosság segítségével ökológiai és szocioökonómiai adatokat gyűjt a jobb megőrzési stratégia kidolgozásáért.[4] A MOPAWI ezen kívül megteremtette az ökoturizmus lehetőségét.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]