Réth Alfréd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Réth Alfréd (Budapest, 1884. február 29.Párizs, 1966. szeptember) Franciaországban alkotó magyar festő, az avantgárd művészet fontos képviselője, az École de Paris művészcsoport tagja.

Élete, munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Réth Alfréd családja nyolc gyermeket nevelt, nehéz anyagi körülmények között. Iskolái elvégzése után apja kívánságára banktisztviselőnek állt. Már gyermekkorában megismerkedett Farkas Istvánnal és Mednyánszky Lászlóval, és az utóbbi javaslatára a festéssel kezdett foglalkozni. Eleinte Mednyánszky a műtermében tanította a fiatalembert, de az őt érdeklő buddhizmussal és a keleti művészetekkel is megismertette. A festészet alapjainak elsajátítása után, 1903-ban a nagybányai festőkhöz csatlakozott, több éven át visszajárt a művésztelepre a csoport festői között dolgozni, majd 1904-ben Ferenczy Károly irányításával festett.

1905-ben Egry Józseffel Párizsba utazott, és innen már sohasem tért haza (eltekintve a rövid családlátogatásoktól). A francia fővárosban J. E. Blanche műtermében dolgozott a Montmartre-on. Első alkotásai Cézanne utolsó korszakának hatását tükrözik (Fürdőzők, Aktok és lovak). Megismerkedett az orientalista Jean Buchot-val, akinél felelevenedtek a Mednyánszkynál hallottak, és a hindu művészet a későbbiekben komoly befolyással volt művészi fejlődésére. Itt kell szólnunk arról a párhuzamról, ami szerint a klasszikus kubizmus kialakulására a néger művészet volt hatással. 1909-ben Varengeville-ben festett, és elméleti jellegű megfigyeléseket is végzett: megállapította, hogy a festett témákon az egyenes vonalak vannak túlsúlyban, mégpedig 7:1 arányban. Ábrázolásaiban ezt alkalmazta is: művein minden hét vonalra jutott egy görbe vonal. Először 1910-ben, az Őszi Szalonon állított ki, majd a következő években sikerrel szerepelt a Salon de Indépendants-on, a kubisták, Picabia, Léger, Kupka, Gris, Duchamp és mások között. Elismert kubista festő lett, amit az is bizonyít, hogy 1913-ban Herwarth Walden kezdeményezésére a berlini Der Sturm rendezett nagy kiállítást műveiből (több mint 80 képpel), Párizsban pedig a Berthe Weill-galériában volt önálló kiállítása. Ebben az évben Budapesten is kiállított, a Művészházban 36 képét láthatták az érdeklődők. Stílusára egy sajátos kubizmus volt a jellemző, a valóság geometriai megjelenítése mellett a síkok viszonylataival foglalkozott. Nagyméretű, kigöngyölhető képeket (is) készített, volt például hat méter hosszú rajza (Lugné-Poe számára készítette 1914-ben), aminek rajzolata a Szajna folyására emlékeztetett.

Az első világháború idején, mint külföldit, internálták, és a normandiai táborban öt évig nem volt lehetősége a festésre, így kikerült a művészeti élet körforgásából. A háború után nehéz helyzetbe került, újra kellett teremteni művészetét, stílusát. A kubista társaság már nem létezett, ezért tagja lett az École de Paris művészcsoportnak (érdekes, hogy tagjai nagyrészt Párizsban élő külföldi művészek voltak). 1922-ben a Belvedere Szalonban, majd 1930-ban a Nemzeti Szalonban volt kiállítása Budapesten. Képein megjelent az absztrakcióra való törekvés, de akkoriban még nem festett tisztán absztrakt képeket (Téren, 1925).

1932-ben csatlakozott az Abstraction-Création csoporthoz. Alkotásain idegen anyagokat használt (erre irányuló kísérletei már korábban is voltak): kavicsot, szenet, tojáshéjat nyomkodott a festékbe, de hamarosan külön is használta őket. 1935 és 1939 között készítette fából és fémből a Formák a térben című sorozatát, sőt hasonló stílusú pannókat is készített. A második világháború idején Chantillyben lakott, majd a háború után, 1946-ban alapítóként csatlakozott a „Réalités Nouvelles” nevű csoporthoz, amely évenkénti kiállításaival az absztrakt művészet összefogását tűzte ki célul. Művészetét tárlatok sorozata mutatta be. 1948-ban a párizsi Léon Degand galériában, majd sorra Lyonban, Stockholmban, Párizsban és Londonban.

1966-ban hunyt el Párizsban. Halála után számos retrospektív kiállítással emlékeztek meg róla. Alkotásait – többek között – a párizsi Georges Pompidou központban és a Modern Művészetek Múzeumában őrzik. Budapesten – nagy adósságként – csak 2003-ban „fedezték fel” újra a Budapest Galériában és a budapesti Francia Intézetben rendezett hatalmas kiállításon.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A modern festészet lexikona. Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1974. Réth Alfréd lásd 314. p. ISBN 963-13-9001-2
  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]