Rákóczi Szövetség (1989)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Rákóczi Szövetség (1988–) szócikkből átirányítva)
Rákóczi Szövetség
Alapítva1989
Típuscivilszervezet
SzékhelyBudapest
Nyelvekmagyar
VezetőCsáky Csongor
Működési régióKárpát-medence

A Rákóczi Szövetség weboldala

A Rákóczi Szövetség 1989-ben alapított, egyesületi formában budapesti központtal működő társadalmi szervezet. A Szövetséget felvidéki kötődésű és a felvidéki magyarság ügyéért elkötelezett személyek alapították. A Rákóczi Szövetség elnöki tisztét 1990-2018 között Dr. Halzl József töltötte be, majd a Szövetség közgyűlése egyhangúlag tiszteletbeli elnökké választotta. Elnök úr a pozíciót 2020 novemberében bekövetkezett haláláig látta el - munkája és személyisége egyszerre formálta a Szövetséget három évtizeden át.

A Rákóczi Szövetség alapító tagjai többek között: Czenthe Miklós, Balázs György, Molnár Imre, Kun Ferencz, Göndöcs László, és még sokan mások.

Céljai[szerkesztés]

A szervezet a Kárpát-medencei és a világ magyarságának szolgálatában igyekszik lehetőségeit felhasználva segíteni a magyar kultúra, a magyar nyelv és a magyar közösségek ügyét, tevékenysége a magyar fiatalokra indul.

Tagsága, szervezeti hálózata[szerkesztés]

A Szövetség több mint 32 ezer taggal és 615 helyi szervezettel rendelkezik a Kárpát-medencében, amelyek közül mintegy 334 középiskolákhoz, közel 242 településekhez és mintegy 39 egyetemekhez kötődő szervezet.

A szervezet budapesti központi irodában 15 főállású fiatal és mellettük számos elkötelezett önkéntes dolgozik.

2022 folyamán a Rákóczi Szövetség központi rendezvényeinek, programjainak száma 80-ra tehető, ezek több mint 95 ezer embert, elsősorban fiatalokat értek el, köztük magyarországiakat, a Kárpát-medence külhoni területein élőket és mintegy félezer olyan fiatalt, akik a nagyvilág magyar diaszpóra közösségeihez tartoznak.

Vezető testületek[szerkesztés]

Elnökség[szerkesztés]

Elnök – Csáky Csongor

Alelnökök – Mihályi Magdolna, Mucsi Balázs, Nagy Zoltán Levente, Németh Zsolt, dr. Ősi Barnabás, Szilágyi Zoltán, dr. Tárnok Balázs

Felügyelőbizottság: dr. Ambrus Sándor Csaba (elnök), Gabri Rudolf, Nagy Csaba, Tóth Tibor

Tanácsadó testület: Benedek Fülöp, Biró Albert, dr. Kántor Zoltán, prof. Kollár Lajos, Makláry-Szalontai Csaba, Martényi Árpád, Szilágyi Zoltán, dr. Szili Katalin, Takaró Mihály

Operatív vezetők: Csáky Csongor – elnök, Katona Csilla – gazdasági igazgató, Nagy Domonkos István – szervezetfejlesztési és informatikai igazgató, Petrovay László – magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgató, Csizmadia Anna – elnöki titkárságvezető, Katona Flóra – kommunikációs vezető

Tevékenysége[szerkesztés]

Magyar Iskolaválasztási Program[szerkesztés]

Tevékenységében meghatározó a külhoni magyar családok magyar nyelvű iskolaválasztásának elősegítése, hiszen akit nem íratnak szülei magyar oktatási intézménybe, az jó eséllyel elveszik a magyar közösség számára. Ennek érdekében az újszülötteket, az óvodásokat és az iskolakezdőket is megszólítják. Évente közel 9000 újszülöttet köszöntenek Gólyahír Programjuk keretében. Az adventi időszakban rendszerint több mint 20 ezer külhoni magyarul beszélő óvodásnak küldenek ajándékot a szülőket magyar iskolaválasztásra bátorító gondolatokkal együtt. Tavasszal iskolatáskával köszöntik a magyar iskolába beiratkozó gyermekeket, a szeptemberi iskolakezdést követően 400-nál is több helyszínen közel 10 ezer magyar iskolakezdőnek adják át személyesen a magyar összefogást jelképező ösztöndíjat. Fontos szerepet kap a szervezet tevékenységében az óvónők és a tanítónők megbecsülése, akik az iskolaválasztásban meghatározó szerepet töltenek be. A Magyar Iskolaválasztási Program mögött széleskörű társadalmi összefogás jött létre, félezer település önkormányzata, számos magánember és közéleti személyiség fogott össze az ügyért.[1]

Ifjúságszervezés[szerkesztés]

A szervezet tevékenységének fókuszában a középiskolás ifjúság áll, különös tekintettel arra, hogy a 14 és 18 év közötti korban alakul ki az identitásnak és a kapcsolatrendszernek egy jelentős része. A Rákóczi Szövetség arra törekszik, hogy ebben az időszakban minél több olyan impulzus érje a fiatalokat, ami abban segíti őket, hogy a magyarságukra értékként tekintsenek, és minél több magyar-magyar kapcsolat alakuljon köztük. Nemzeti ünnepekhez és emléknapokhoz kapcsolódó Diákutaztatási Programjuk során 2019-ben több mint 600 középiskola 22 000 diákja utazhatott legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez. Iskolai félévekhez kapcsolódóan középiskolás találkozók, a határ két oldalának diákjait megszólító hétvégi kirándulások, nyári táborok, a Gloria Victis és a Cultura Nostra történelmi vetélkedők, és sok száz középiskolai helyi kezdeményezés támogatása szolgálja a korosztályt. 2019 nyarán 17 táboruk 4500 fiatalnak teremtett lehetőséget.[2]

Az identitás átadása szempontjából kulcsszerepben lévő magyar és történelem szakos tanárok számára nyári táborok, konferenciák segítik a kapcsolatépítést és munkájuk megbecsülését.

2016 óta a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján és a Magyar Kormány támogatásával a Rákóczi Szövetség évről évre meghirdeti Diaszpóra Programját azzal a céllal, hogy a nagyvilágban élő magyar gyökerű fiataloknak is lehetőséget teremtsen magyarországi táborozásra, tanulmányi kirándulásra, kapcsolatok építésére, illetve a magyar nyelv és kultúra elmélyítésén keresztül az identitás erősítésére. 2016 óta évente 1000 diaszpóraközösségekhez tartozó fiatal kapcsolódik be a program kínálta lehetőségekbe.[3]

A szervezet tevékenységében szerepet kapnak az emléknapok II. Rákóczi Ferenc kultuszához, Esterházy János felvidéki mártírsorsú politikus emlékéhez, valamint a Beneš-dekrétumok következtében Csehszlovákiából kitelepített és elüldözött több mint 100 ezer magyar sorsához kapcsolódóan.

2019 márciusában a Magyar Kormány jóvoltából a Rákóczi Szövetség megvásárolhatta a sátoraljaújhelyi Várhegy Üdülőt, amely azóta Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont néven működik.[4]

További információk[szerkesztés]

  • Negyed évszázada a Kárpát-medencei magyarság szolgálatában. Rákóczi Szövetség, 1989–2014; összeáll. Mátyás Zoltán; Rákóczi Szövetség, Bp., 2014

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Rákóczi Szövetség: a magyar iskolaválasztás előnyökkel jár (magyar nyelven). Magyar Nemzet. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  2. Csáky Csongor: Megmaradtunk 100 év után is. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  3. Origo: Idén is megrendezésre került a Rákóczi Szövetség tábora (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  4. PP: Július elsején megnyitják kapuikat a Rákóczi Szövetség nyári táborai | Felvidék.ma (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2020. június 12.)