Rácz Sándor (színművész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Rácz Sándor (színész) szócikkből átirányítva)
Rácz Sándor
Életrajzi adatok
Született1785. május 7.
Szamosnagyfalu
Elhunyt1858. december 20. (73 évesen)
Miskolc
SablonWikidataSegítség

Rácz Sándor (Szamosnagyfalu, 1785. május 7.Miskolc, 1858. december 20.)[1] magyar színész.

Élete[szerkesztés]

Nemes családban született, Kolozsvárott nevelte Pánffy Sándornénál, itt végezte a kollégiumot. Pályafutását Kolozsvárott kezdte 1810-ben, tíz évig itt működött, s dolgozott még dísztőként és pénztárosként is. 1810-ben játszott Máramarosszigeten is. 1823-ig Erdélyben voltak fellépései, részt vett a miskolci új színház felavatásán is. Miskolcra költözött és a városban megforduló társulatok tagja lett, kisebb turnékra is elment velük. Meg akarták választani Sátoraljaújhelyre jegyzőnek, de ezt az ajánlatot visszautasította. Igen népszerű és mindenki által ismert egyén volt. A szabadságharc alatt Sándorfira változtatta nevét. Egressy Ákos Miskolcon nála lakott, mint diák, s nagyon szerette. 1848. szeptember 5-én a verbászi kórházban, ahol betegen feküdt, felkereste és ápolta Egressyt. Utolsó fellépésére 1854-ben került sor. Külsejének köszönhetően többnyire komikus szerepeket játszott. 1858. december 20-án hunyt el végelgyenülésben, 1858. december 22-én helyezték örök nyugalomra.

Fontosabb szerepei[szerkesztés]

  • Janó (Holbein: Frigyesi Elek);
  • Bohó Misi (Schröder);
  • Habakuk (Hensler: A prágai két néne);
  • Gyáva Peti (Kotzebue: Koponyai).

Könyve[szerkesztés]

  • Emléklapok egy agg színész életéből (Miskolc, 1856).

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • Dr. Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyiratai V. Miskolcz város története 1800-1910 (Miskolc, 1911.) 133. old.
  • Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [1929].