Prima Primissima díj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Prima Primissima-díj szócikkből átirányítva)

A Prima Primissima díjat Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban; célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. Az alapítványi formában felajánlott összeg több mint 2 milliárd forint, amit 10 éven keresztül osztanak ki a kiemelkedő tevékenységet felmutató, évente 30 jelöltből kiválasztott nyertesek között.

Jelölteket a VOSZ elnöksége, megyei- és szekcióelnökei, a társadalmi tanácsadó testületének tagjai, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma, valamint érdekvédelmi, érdekképviseleti és szakmai civilszervezetek állíthatnak. Jelölhető minden olyan magyar állampolgárságú, magyarországi székhelyű jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, társadalmi szervezet és alkotóközösség, amely a Magyar Köztársaság területén végezte elismerendő tevékenységét.

A jelöltek közül a Prima Primissima Alapítvány és a Társadalmi Tanácsadó Testület titkos szavazással választ ki három-három Primát, tíz kategóriában. A Primák egyben jelöltekké is válnak: a magyar vállalkozók napján közülük választják meg titkos szavazással a Primissimákat, továbbá a nagyközönség telefonos és internetes szavazásával a közönségdíjast.

A Prima Primissima díj összege kategóriánként évente 50 000 euró, a Prima díjasoké pedig 10 000 euró. A közönségdíjasok további 50 000 eurót vehetnek át.

A díjkiosztó ünnepségen a Primissimák részére átadott porcelánszobrot Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikus művész mintázta a világhírű Kincsem versenylóról. A szobrot a pécsi Zsolnay Porcelán Manufaktúra Rt. (2006 óta Zsolnay Porcelán Manufaktúra Zrt.) készítette. A közönségdíjasok a Kincsem-szobornak az Ajkai Kristály Kft. által megformált kristályváltozatát vehetik át.

A 2007. évi, 5., jubileumi díjkiosztáson a korábbi prímák közül öten Jubileumi Prima Primissima díjban részesültek, megkapták a Kincsem-emlékszobrot és mellé 40 000 eurót. Ez évtől jelenik meg a Prímák évkönyve.

2012-ben, a 10., jubileumi díjkiosztás alkalmából az alapító, aki a díjazottak kiválasztásában azelőtt sohasem vett részt, személyesen választott ki öt Jubileumi Prima Primissima díjast az addigi primák közül.[1]

Tartalomjegyzék

Kategóriák [szerkesztés]

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma és Társadalmi tanácsadó testülete a jelöltek listájából választ ki titkos szavazással három-három jelöltet az alábbi tíz kategóriákban:

A Vállalkozók Napján újabb titkos szavazás dönt a nyertesekről. A kategóriák első helyén végzők a primissimák, a két további helyezettek pedig a primák. Ezen felül, a 30 fős nyilvános listán szereplők közül a nagyközönség telefonos és internetes szavazással kiválaszt egy közönségdíjast is.

Három éven át az írott és az elektronikus sajtó kategóriákban külön-külön adtak át díjakat. 2006-ban ezeket a kategóriákat összevonták és újként jelent meg a magyar sport kategória.

2007-től 5 éven át ítélik oda a Junior Príma díjat. A 7000 eurós elismerést évente, kategóriánként tíz-tíz, 30 év alatti tehetséges fiatal kaphatja meg, hat kategóriában:

  • magyar tudomány;
  • magyar sport;
  • magyar oktatás és köznevelés;
  • magyar építészet és építőművészet;
  • magyar zeneművészet;
  • magyar sajtó.

Díjazottak [szerkesztés]

2003 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 11., helye: Nemzeti Színház A műsorvezetők: D. Tóth Kriszta és Vitray Tamás

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Szabó Magda író Nádas Péter író
Székely Magda író
Színház- és filmművészet Darvas Iván színművész Mácsai Pál színművész
Törőcsik Mari színművész
Képzőművészet Varga Imre szobrászművész Deim Pál festő-, grafikus-, szobrászművész
Somogyi Győző festőművész
Tudomány Vizi E. Szilveszter akadémikus Gyulai József akadémikus
Pungor Ernő akadémikus
Oktatás és köznevelés Nemeskürty István filmtörténész, író Jelenits István pap, tanár és nevelő
Kiss Tibor grafikus, egyetemi docens
Építészet és építőművészet Makovecz Imre építész Ekler Dezső építész
Vadász György építész
Írott sajtó Gömöri Endre újságíró, publicista a Magyar Szemle folyóirat
Móser Zoltán fotóművész
Elektronikus sajtó Vitray Tamás újságíró, tévériporter Kudlik Júlia volt televíziós műsorvezető
a Hír TV stábja
Népművészet és közművelődés Sebestyén Márta előadó, énekművész Novák Ferenc koreográfus, színházi rendező
Sebő Ferenc népzenekutató, előadóművész
Zeneművészet Rost Andrea operaénekes Szörényi Levente előadóművész, zeneszerző
a Liszt Ferenc Kamarazenekar


Közönségdíj A Hír TV stábja

2004 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 8., helye: Nemzeti Színház

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Juhász Ferenc, költő Jókai Anna író
Závada Pál író
Színház- és filmművészet Garas Dezső színművész Szabó István filmrendező
Udvaros Dorottya színművész
Képzőművészet Melocco Miklós szobrászművész Kokas Ignác festőművész
Korniss Péter fotográfus
Tudomány Kosáry Domokos akadémikus Csányi Vilmos biológus, etológus
Vargyas Lajos népzenekutató
Oktatás és köznevelés Mindentudás Egyeteme online egyetem Grétsy László nyelvész
Szabó Dénes karnagy, zenetanár
Építészet és építőművészet Bán Ferenc építész Dévényi Sándor építész
Marosi Miklós építész
Írott sajtó Váncsa István újságíró Bánki András újságíró
a Vigília folyóirat
Elektronikus sajtó Szepesi György újságíró, rádióriporter a Duna Televízió
Simon András újságíró, műsorvezető
Népművészet és közművelődés a Kaláka együttes Bene István kovács
Padisák Mihály író
Zeneművészet Presser Gábor előadóművész, zeneszerző a Benkó Dixieland Band
Kocsis Zoltán zongoraművész


Közönségdíj Jókai Anna író

2005 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 8., helye: Nemzeti Színház

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Lázár Ervin író Hubay Miklós drámaíró, műfordító
Spiró György író
Színház- és filmművészet Seregi László balettművész, koreográfus Cserhalmi György színművész
Sára Sándor operatőr, filmrendező
Képzőművészet Sváby Lajos festőművész Gyulai Líviusz grafikusművész
Schéner Mihály festőművész
Tudomány Kornai János közgazdász Csókay András agysebész
Ferge Zsuzsa szociálpolitológus
Oktatás és köznevelés Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes Németh G. Béla irodalom- és művelődéstörténész
Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi
Építészet és építőművészet Csete György építész Kerényi József Péter építész
Zoboki Gábor építész
Írott sajtó Tamás Ervin újságíró Fehér Béla író, újságíró
Illés Sándor író, újságíró
Elektronikus sajtó Friderikusz Sándor műsorvezető Krizsó Szilvia televíziós műsorvezető
Ráday Mihály operatőr, rendező, műsorvezető
Népművészet és közművelődés a Szentendrei Skanzen Berecz András ének- és mesemondó
Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató
Zeneművészet Ránki Dezső zongoraművész a Budapesti Fesztiválzenekar
Kováts Kolos operaénekes


Közönségdíj Csókay András agysebész

2006 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 8., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Esterházy Péter író Kalász Márton író
Nagy Gáspár költő
Színház- és filmművészet Kállai Ferenc színművész Eperjes Károly színművész
Nagy-Kálózy Eszter színművész
Képzőművészet Kő Pál szobrászművész Fehér László festőművész
Péreli Zsuzsa textilművész
Tudomány Sajó András jogászprofesszor Papp Lajos orvosprofesszor
Szántay Csaba akadémikus
Oktatás és köznevelés Szerémy Gyula tanító Benkő Loránd akadémikus
Huszti Péter színművész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektora
Építészet és építőművészet Osskó Judit építész Bodonyi Csaba építész
Ferencz István építész
Magyar sajtó Czigány György szerkesztő a Süni ökológiai gyerekmagazin
Vágó István műsorvezető
Népművészet és közművelődés a Csillagszemű gyermek táncegyüttes Kobzos Kiss Tamás népdalénekes
Márta István rendező
Zeneművészet Sztevanovity Zorán előadóművész Fassang László orgonaművész
Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző
Magyar sport Kemény Dénes vízilabdaedző Darnyi Tamás úszóedző
Janics Natasa és Kovács Katalin kajakversenyző páros


Közönségdíj Papp Lajos orvosprofesszor

2007 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 7., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Tandori Dezső költő, műfordító Mezey Katalin író
Parti Nagy Lajos költő, író
Színház- és filmművészet Lukács Sándor színművész Gaál István filmrendező
Schubert Éva színművész
Képzőművészet Schrammel Imre keramikusművész, a Magyar Iparművészeti Egyetem volt rektora Féner Tamás fotóművész
Vígh Tamás szobrászművész
Tudomány Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke Losonczi Ágnes szociológus
Roska Tamás informatikai mérnök
Oktatás és köznevelés Hankiss Elemér szociológus Roóz József közíró
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát
Építészet és építőművészet Finta József építész Cságoly Ferenc építész
Kévés György építész
Magyar sajtó Rangos Katalin, az MTV programigazgatója Juhász Judit a Magyar Katolikus Rádió igazgatója
Sediánszky János rádiós újságíró
Népművészet és közművelődés Jankovics Marcell filmrendező Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, volt oktatási miniszter
a Magyar Állami Népi Együttes
Zeneművészet Perényi Miklós gordonkaművész Kelemen Barnabás hegedűművész
Vásáry Tamás zongoraművész, karmester
Magyar sport Egerszegi Krisztina úszó, olimpiai bajnok Mezei István a cigány labdarúgó-válogatott menedzsere
Nagy Tímea vívó , olimpiai bajnok


Közönségdíj a Magyar Állami Népi Együttes


Jubileumi
Prima Primissima díj
Bánki András újságíró
Novák Ferenc koreográfus, rendező
Kocsis Zoltán zongoraművész, zeneszerző, karmester
Szabó István filmrendező
Törőcsik Mari színművésznő

2008 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 5., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Csoóri Sándor író, költő Rakovszky Zsuzsa író, költő, műfordító
Réz Pál kritikus, irodalomtörténész
Színház- és filmművészet Markó Iván táncművész, koreográfus Halász Judit színművésznő
Makk Károly filmrendező
Képzőművészet Keleti Éva fotóművész Gross Arnold festő, grafikus
Gyémánt László festőművész
Tudomány Pusztay János nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár Freund Tamás neurobiológus
Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója
Oktatás és köznevelés Korzenszky Richárd a Tihanyi Bencés Apátság perjele Budapesti Városvédő Egyesület
Komoróczy Géza orientalista, író, történész
Építészet és építőművészet Novák István építész Callmeyer Ferenc építészmérnök
Török Ferenc építész
Magyar sajtó Szegő András újságíró Bojtár B. Endre a Magyar Narancs főszerkesztője
Cselényi László a Duna Televízió elnöke
Népművészet és közművelődés a Muzsikás együttes Kemény Henrik bábművész
az Óbudai Népzenei Iskola
Zeneművészet Koncz Zsuzsa előadóművész Melis György operaénekes
Szokolay Sándor zeneszerző, egyetemi tanár
Magyar sport az MKB Veszprém Kézilabda Club Gyarmati Dezső vízilabdázó, szakedző
Polgár Judit sakkozó, olimpiai bajnok


Közönségdíj Halász Judit színművésznő


Televíziós különdíj Magyar Televízió

2009 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 4., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Fejes Endre író Ágh István költő, író, műfordító
Lator László költő, műfordító, esztéta
Színház- és filmművészet Haumann Péter színművész Bálint András színművész, színházigazgató
Psota Irén színművésznő
Képzőművészet Földi Péter festőművész Bencsik István szobrászművész
Keserü Ilona festőművész
Tudomány Ranschburg Jenő pszichológus Kellermayer Miklós egyetemi tanár, sejtkutató
Kopp Mária orvos, pszichológus
Oktatás és köznevelés Horn Péter agrármérnök, egyetemi tanár Kosztolányi Gyula villamosmérnök, tanár
Sárközy Tamás jogász, egyetemi tanár
Építészet és építőművészet Skardelli György építész Jankovics Tibor építész
Zalaváry Lajos építész
Magyar sajtó Schäffer Erzsébet író, publicista Fekete Gyula publicista
Lőcsei Gabriella újságíró
Népművészet és közművelődés a Nemzeti Táncszínház Foltin Jolán koreográfus, rendező, táncpedagógus
Palya Bea előadóművész
Zeneművészet Ifj. Sánta Ferenc hegedűművész Bartók vonósnégyes
Kelen Péter tenor, operaénekes
Magyar sport Grosics Gyula az Aranycsapat kapusa Cseh László úszó
Görbicz Anita kézilabdázó


Közönségdíj Sárközy Tamás jogász, egyetemi tanár

2010 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 3., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Moldova György író Czakó Gábor Csaba prózaíró
Gergely Ágnes író, költő
Színház- és filmművészet Koltai Lajos operatőr-rendező Jancsó Miklós filmrendező
Sándor György író, előadóművész
Képzőművészet Kubinyi Anna textilművész Farkas Ádám szobrászművész
Harasztÿ István szobrászművész
Tudomány Rubik Ernő építész, feltaláló Tulassay Tivadar gyermekgyógyász
Vékás Lajos jogtudós, egyetemi tanár
Oktatás és köznevelés Dévény Anna gyógytornász Dávid Katalin művészettörténész
Keserü Katalin művészettörténész
Építészet és építőművészet Balázs Mihály építész Nagy Tamás építész
Varga Levente építész
Magyar sajtó Veiszer Alinda műsorvezető Heltai Péter rádiós-tévés műsorvezető
Kiss Róbert Richárd turisztikai újságíró
Népművészet és közművelődés a Csík zenekar Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
a Nyírség Táncegyüttes
Zeneművészet Érdi Tamás zongoraművész a Magyar Rádió Gyermekkórusa
Tokody Ilona operaénekes
Magyar sport Buzánszky Jenő labdarúgó, az Aranycsapat tagja Erdei Zsolt ökölvívó
Monspart Sarolta tájfutó


Közönségdíj Kiss Róbert Richárd turisztikai újságíró

2011 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 2., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Csukás István költő, író Bereményi Géza író, dalszövegíró, filmrendező
Szakonyi Károly író, drámaíró
Színház- és filmművészet Tordy Géza színművész, rendező Béres Ilona színművész
Jordán Tamás színművész, rendező
Képzőművészet Kaján Tibor grafikus, karikaturista Jovánovics György szobrászművész
Váli Dezső festőművész
Tudomány Kroó Norbert fizikus Buda Béla orvos, pszichológus
Hangody László ortopéd sebész
Oktatás és köznevelés a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Csermely Péter biokémikus
Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus
Építészet és építőművészet Vadász György építész Fekete György belsőépítész
Turányi Gábor építész
Magyar sajtó Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere Kepes András újságíró
Vadas Zsuzsa újságíró
Népművészet és közművelődés a Honvéd Együttes Borbély Jolán néprajzkutató
Mága Zoltán hegedűművész
Zeneművészet Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója[2] Bogányi Gergely zongoraművész
Takács Klára operaénekes
Magyar sport Kis László úszó szakedző Aranycsapat Alapítvány
Székely Éva úszónő


Közönségdíj Mága Zoltán hegedűművész

2012 [szerkesztés]

A díjátadás ideje: december 7., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj
Magyar irodalom Krasznahorkai László író Kiss Anna költő, drámaíró
Tornai József költő, író, műfordító
Színház- és filmművészet Kósa Ferenc filmrendező Bodrogi Gyula színművész
Szinetár Miklós rendező
Képzőművészet Sajdik Ferenc karikaturista Ujházi Péter festőművész
V. Majzik Mária képzőművész
Tudomány Palkovits Miklós akadémikus, agykutató Ritoók Zsigmond akadémikus, filológus
Szemerédi Endre akadémikus, matematikus, egyetemi tanár
Oktatás és köznevelés Grétsy László nyelvész, professzor emeritus Batta András egyetemi tanár, rektor
a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Építészet és építőművészet Török Péter táj- és környezetépítész Balogh Balázs építészmérnök, egyetemi tanár
Lázár Antal építészmérnök
Magyar sajtó Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője Benda László szerkesztő, riporter
Süveges Gergő újságíró, televíziós műsorvezető
Népművészet és közművelődés a Bihari János Táncegyüttes Halmos Béla népzene oktató
a Szerelmes földrajz ismeretterjesztő filmsorozat (Duna TV) [3]
Zeneművészet Miklósa Erika operaénekes a Kodály Kórus (Debrecen)
Szenthelyi Miklós hegedűművész
Magyar sport Kulcsár Győző párbajtőröző Magyar Zoltán tornász
Portisch Lajos nagymester sakkozó


Közönségdíj Bodrogi Gyula színművész


Jubileumi
Prima Primissima díj
Bálint András színművész, színházigazgató
Jancsó Miklós filmrendező [4]
Jordán Tamás színművész, rendező
Szörényi Levente előadóművész, zeneszerző
Zoboki Gábor építész

A Prima Primissima Alapítvány [szerkesztés]

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke Csányi Sándor, alelnöke Dávid Ferenc, főtitkára Lovassy Tamás, tagjai Csomor Gábor, Czeglédi László, Hanák András, Szőnye József, Takács Ildikó és Zwack Péter (2012-ig).

A Társadalmi Tanácsadó Testület [szerkesztés]

A Társadalmi Tanácsadó Testület tagjait a Prima Primissima díj alapítója jelöli ki. A tagok személye és a testület létszáma évente változhat.


Év Tagok
2003

Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár, Elek István közíró, kritikus, Finta József építész, Glatz Ferenc történész, akadémikus, Hankiss Elemér szociológus, Huszti Péter színművész, Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, Jókai Anna író, Kő Pál szobrász, egyetemi tanár, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Schwajda György író, rendező, Szabó István filmrendező, Szilágyi János újságíró, Vince Mátyás újságíró.

2004

Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár, Elek István közíró, kritikus, Finta József építész, Glatz Ferenc történész, akadémikus, Hankiss Elemér szociológus, Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, Jókai Anna író, Kő Pál egyetemi tanár, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Sárközy Tamás egyetemi tanár, Schwajda György író, rendező, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, Vince Mátyás újságíró.

2005

Bálint András színművész, Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár, Elek István közíró, kritikus, Finta József építész, Glatz Ferenc történész, akadémikus, Hankiss Elemér szociológus, Jankovics Marcell, filmrendező, művelődéstörténész, Jókai Anna író, Kő Pál egyetemi tanár, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Sárközy Tamás egyetemi tanár, Schwajda György író, rendező, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, Szokolay Sándor zeneszerző, Vince Mátyás újságíró.

2006

Bálint András színművész, Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár, Elek István közíró, kritikus, Finta József építész, Gazsó Ferenc egyetemi tanár, Glatz Ferenc történész, akadémikus, Hankiss Elemér szociológus, Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, Jókai Anna író, Kozma Imre az MMSZ elnöke, Sárközy Tamás egyetemi tanár, Schwajda György író, rendező, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, Szokolay Sándor zeneszerző, Vince Mátyás újságíró.

2007

Bálint András színművész, Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár, Csete György építész, Elek István közíró, kritikus, Gazsó Ferenc egyetemi tanár, Granasztói György történész, Jókai Anna író, Kozma Imre az MMSZ elnöke, Sárközy Tamás egyetemi tanár, Schwajda György író, rendező, Sváby Lajos festőművész, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, Szokolay Sándor zeneszerző, Vince Mátyás újságíró, Vizi E. Szilveszter akadémikus.

2008

Bálint András színművész, a Radnóti Színház igazgatója, Csete György építész, Gazsó Ferenc egyetemi tanár, Granasztói György történész, Jókai Anna író, Kocsis Zoltán zongoraművész, Kozma Imre az MMSZ elnöke, Mészáros Tamás a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Sárközy Tamás egyetemi tanár, Schwajda György író, rendező, Sváby Lajos festőművész, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, Vince Mátyás újságíró, Vizi E. Szilveszter akadémikus.

2009

Bánki András újságíró, Csete György építész, Gazsó Ferenc egyetemi tanár, Granasztói György történész, Jókai Anna író, Kádár Béla akadémikus, Kocsis Zoltán zongoraművész, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Lukács Sándor színművész, Mádl Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Mészáros Tamás a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Novák Ferenc néptánc-koreográfus, Sváby Lajos festőművész, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, egyetemi tanár, Vizi E. Szilveszter akadémikus.

2010

Bánki András újságíró, Gazsó Ferenc egyetemi tanár, Granasztói György történész, Jókai Anna író, Kádár Béla akadémikus, Kocsis Zoltán zongoraművész, Kozma Imre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Lukács Sándor színművész, Mádl Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Mészáros Tamás a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Novák Ferenc néptánc-koreográfus, Novák István építész, Sváby Lajos festőművész, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, egyetemi tanár, Vizi E. Szilveszter akadémikus

2011

Bánki András újságíró, Gazsó Ferenc egyetemi tanár, Granasztói György történész, Jókai Anna író, Kádár Béla akadémikus, Kocsis Zoltán zongoraművész, Kozma Imre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Lukács Sándor színművész, Mészáros Tamás a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Novák Ferenc néptánc-koreográfus, Novák István építész, Sváby Lajos festőművész, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, egyetemi tanár, Vizi E. Szilveszter akadémikus

2012

Bánki András újságíró, Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Gazsó Ferenc szociológus, egyetemi tanár, Granasztói György történész, Jókai Anna író, Kádár Béla akadémikus, Kocsis Zoltán zongoraművész, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Lukács Sándor színművész, Mészáros Tamás közgazdász, egyetemi tanár, Novák Ferenc néptánc-koreográfus, Novák István építész, Sváby Lajos festőművész, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, egyetemi tanár, Vizi E. Szilveszter agykutató, akadémikus

Jegyzetek [szerkesztés]

  1. Átadták a 2012-es Prima Primissima Díjakat. Zene.hu, 2012. december 7. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 8.)
  2. Fischer Iván a díjat felajánlotta a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák szövetségének, ezért a távollévő karmester helyett az elismerést már a szövetség elnöke, Ember Csaba vette át.
  3. Az eredeti jelölt Rostás Árpád vándorasztalos volt, azonban a roma származású férfi, a jelöléssel kapcsolatban őt ért zaklatások és megaláztatások miatt visszalépett. Lásd: Visszalépett a Prima Primissima díjra jelölt roma vándorasztalos. Belföld. Népszabadság, 2012. november 23. (Hozzáférés: 2012. december 8.)
  4. A művész betegsége miatt a díjat felesége vette át.

Külső hivatkozások [szerkesztés]