Post-bop

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Post-bop
Stíluseredet Jazz, bebop, hard bop, modális jazz, avant-garde jazz, free jazz, impresszionizmus
Kulturális eredet 1960-as évek eleje
New York City
Hangszerek dob, szaxofon, trombita, harsona, klarinét, zongora, nagybőgő
Népszerűség Mérsékelt

A post-bop elnevezés alatt jazzzenét játszó kiszenekarokat értünk. A stílus a hatvanas évek elején nyerte el végleges formáját olyan zenészek és zenekarvezetők által, mint John Coltrane, Miles Davis, Bill Evans, Charles Mingus, Wayne Shorter és Herbie Hancock. A post-bopra egyaránt hatással volt a hard bop, a modális jazz, az avant-garde jazz és a free jazz, de nem mondható el, hogy ezek közül bármelyikkel is azonosulna, vagy ellenkezne. A post-bop viszonylag újabb fogalom, így (a northern soullal egyetemben) saját időszakában nem használták.

A legtöbb "post-bop" lemez a Blue Note Records nevű kiadónál készült. A műfaj kulcsalbumai: Speak No Evil (Wayne Shorter), The Real McCoy (McCoy Tyner), Out to Lunch (Eric Dolphy), Miles Smiles (Miles Davis), Maiden Voyage (Herbie Hancock), Search for the New Land (Lee Morgan). Sok post-bop zenész dolgozott egyéb műfajokban is, főleg kései hard bopban.

A hetvenes évek elején számos vezető post-bop egyéniség a fúziós jazz irányába indult.

Post-bop művészek részleges listája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Post-bop című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.