Poliszindeton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A poliszindeton (görög) vagy magyarul kötőszóhalmozás egy stilisztikai eszköz, ismétlésen alapuló mondatalakzat; a kötőszót a költő vagy szónok a szokottnál többször ismételi. [1]

A poliszindeton megtorpanásra, elgondolkodásra készteti az olvasót, zaklatottabbá teszi a szöveget, hangsúlyozza a leírtakat. A prózának ritmust kölcsönöz, a retorikában az érvek csoportosítását teszi lehetővé.

Ernest Hemingway és Montaigne szívesen éltek ezzel az eszközzel.

Példák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Most tél van, és csend, és hó, és halál.”[2]

Mint a holló, mint a szellő, Mint az árnyék, mint a felhő”... [3]

És látá Isten, hogy jó volna a világosság és elválasztja a világosságot a sötétségtől. És nevezé a világosságot napnak és a setétséget éjszakának: és lett az estve és a reggel, első nap.”[4]

Árván maradt öccsét parasztnak nevelte,
Mert nagy erőt sejtett benne s irígyelte,
Mert attól félt, hogy a Miklós erős karja
Az ő hírét-nevét homályba takarja;
Mert – de’jszen tudja azt az ő gonosz lelke,
Öccsét rangja szerint miért nem nevelte.

[5]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pallasz  Poliszindeton
  2. Vörösmarty Mihály  Előszó
  3. Arany János  Az egri leány
  4. Mózes I:4–5.
  5. Arany: Toldi XII.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Stilisztika
  • A poliszindeton ellentéte az aszindeton vagyis a kötőszókihagyás.
  • A felsorolás (enumeratio) a nem rokon értelmű szavak azonos mondatrészi szerepével kölcsönöz ritmust a szövegnek.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]