Polarotaxis
A polarotaxis egyes élőlények a polarizált fényre adott válasza, attól függő viselkedése (a Polarizáció egy hullámterjedésű közeg azonos rezgéssíkú hullámainak kiválasztása). Taxis (görög tæksiz) élő szervezetek egyfajta viselkedése egy bizonyos irányból jövő hatásra, vagy egy bizonyos irányba. Számos ..taxis létezik (például: kemotaxis, fotótaxis stb.). Polarotaxis esetén egyes élőlények a transzverzális fényhullámok meghatározott rezgéssíkú hullámait érzékelik és ennek irányába mozognak. Ekkor pozitív polarotaxisról beszélünk. Ha fényforrástól eltávolodnak, akkor negatív a polarotaxis.
Polarotaxis a természetben[szerkesztés]
A sima vizfelületről többnyire vízszintes poláros fény tükröződik. A víztestek a róluk visszaverődő fény vízszintes fénypolarizációja alapján a fénypolarizációra érzékeny állatok számára már távolról jól felismerhetők, melyek más érzékszervekkel, például szagok, a hőmérséklet vagy a pára alapján nem észlelhetők. Ha a vízirovaroknak a fény intenzitása alapján kellene tájékozódniuk, könnyen pórul járhatnának, hiszen egy nagy fényvisszaverőképességű homokfelület vagy napsütötte földfelszín is hasonlóan fényesnek tűnhet, mint a vízfelület. Ezért az evolúció során az állatok egy csoportja képessé vált a víz fénypolarizáció alapján történő tájékozódásra. A vízirovarok egy része például a vízszintes poláros fény segítségével talál rá az életet adó vízhez. Mivel az érintetlen természetben a földfelszínen túlnyomórészt csak a vízfelület “szolgál” poláros fényvisszaverődéssel, a rovarok egyfajta iránytűként használják. Ez a jelenség az 1980-as évektől ismert Rudolf Schweind német biológus munkássága alapján. A polarotaktikus viselkedés során a vízhez kötött rovarok (víziboagrak, vízipoloskák, kérészek stb.) petéiket a vízbe rakják le.
Bögölycsapda[szerkesztés]
Bögölyök petéinek kifejlődéséhez valamilyen gerinces állat vérére van szükség. Ezért a nőstények nagyobb emlősők vérét szívják, és közben betegségeket terjesztenek, a nyálukkal, amit a sebbe ürítenek. Jelentősen rontják a szarvasmarhák hús-és tejhozamát az állandó csípések miatt, ezért az ellenük való küzdelem régóta folyik, de a tenyészhelyek teljes felszámolása lehetetlen.
Megfigyelték, hogy a temetőkben a fekete sírköveken számos vízirovar rakja le a petéit, melyek aztán nem kelnek ki, mert a kő nem ad táplálékot. A fekete, sima felület is polarizált fényt bocsát ki, és ez vezeti félre a rovarokat. Véletlenül jöttek rá korábban, hogy fekete gömb szintén vonzza a bögölyöket, bár a fekete gömb nem a vízfelszint utánozza. Egy másik megfigyelés során kiderült, hogy a sötétszínű lovakat előnyben részesítik a bögölyök, szemben a világos színű társaikkal. A kutatások során kiderült a polarotaxis egy új formája, mely nem feltétlenül a vízfelszint keresi, hanem a sötétebb gazdaállatok bőrét, amelyek polárosabb fényt tükröznek, mint a világosabb szőrzetűek. Ezzel lehet összefüggésben a zebrák csíkos bundája, mely az evolúció során védelmet fejlesztett ki a támadó vérszívó rovarok ellen. A zebrákat nem támadják a bögölyök. Az eddig tapasztalt és kutatott eredmények alapján hatékonyabb bögölycsapda készíthető.
Irodalom[szerkesztés]
1. *Dr.Kriska György, Dr.Horváth Gábor: Nappali fénycsapda. (hely nélkül): Természetbúvár 67. 2012/5.szám. 2012. 32–34. o.