Pioneer–3

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pioneer–3
Pioneer-3-4.gif

Ország  Amerikai Egyesült Államok
Űrügynökség ARPA
Küldetés típusa megközelítés
Küldetés
Célégitest Hold
Indítás dátuma 1958. december 6.
Küldetés vége 1958. december 7.
Az űrszonda
Energiaellátás akkuumlátorok

Pioneer–3 (angolul: úttörő) amerikai mesterséges bolygó, amelyet a Pioneer-program keretében indították, Hold kutató szonda.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elvárt cél, hogy egy működőképes – elsősorban hordozóeszköz vonatkozásában – űrszondát juttassanak a Hold közelébe, elősegíteni a világűr sajátosságainak vizsgálatát, a Hold nem látható felének felderítését. Kipróbálni a műhold korrekciót (manőverezését – lassítás, gyorsítás) segítő segédfúvókák müküdőképességét – műholdak visszavezetése a Föld meghatározott pontjaira.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szondát a Jet Propulsion Laboratory (JPL) és az amerikai hadsereg építette. Üzemeltetője a JPA és a NASA.

1958. december 6-án a Air Force Missile Test Center indítóállomásról egy Juno-2] hordozórakétával, direkt módszer alkalmazásával indítottáka Hold felé. Stabilizált műhold, tengelye körül 6 fordulatot tesz meg percenként.

Technikai okok miatt – üzemanyag gyors elfogyása – nem tudta elérni a második kozmikus sebességet, ezért 38 óra 6 perces repülés után, 102 300 kilométer távolságból visszazuhant és december 7-én Afrika felett a Föld légkörében elégett. Nagy magasságban datokat gyűjtött a Van Allen sugárzási övről és a mágneses térről.

Technikailag megegyezett a Pioneer–P31-el. Hasznos tömege 5,9 kilogramm. Az űrszonda formája kúp alakú, hengeres műszeregység (alsó átmérője 58, a felső 25 centiméter), amely felül csonka kúppal volt lezárva, mindegyik oldalon zárt. A szonda felülete laminált (üveggyapt) műanyagból készült. Külső felületén egy mágneses dipólusantenna volt felszerelve. Alsó részén egy szilárd hajtóanyagú kis rakéta állt rendelkezésre a végső manőver végrehajtására. Belső hőmérséklet 10-15 celsius fok.

A kapcsolatot a 108 megahertzen (MHz) frekvencián, botantennákon keresztül biztosították. Az energiát nikkel-kadmium-elemek adták a rakéták gyújtására, ezüst-cellaelemek a televíziórendszerhez és higany-elemek a műszerek ellátására. Az űreszköz magnetométert, Geiger–Müller-számlálót, mikrometeoritdetektort, és letapogató televíziós rendszert tartalmazott.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pioneer–3. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2012. december 30.)
  • Pioneer–3. skyrocket.de. (Hozzáférés: 2012. december 30.)

Elődje:
Pioneer–P31

Pioneer-program
1958–1960

Utódja:
Pioneer–4