Pingvinfélék
 |
||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Állszíjas pingvin (Pygoscelis antarcticus) |
||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
|
||||||||||||
| Ma élő nemek | ||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||
 |
||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Pingvinfélék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Pingvinfélék témájú médiaállományokat. |
A pingvinfélék (Spheniscidae) a madarak osztályába sorolt pingvinalakúak (Sphenisciformes) rendjének egyetlen családja 17 fajjal.
Tartalomjegyzék |
Származásuk, elterjedésük [szerkesztés]
Törzsfejlődésük már nagyon régen különvált a madarak többi rendjéétől; az első pingvinfélék maradványai a harmadkorból kerültek elő; egy nemük (az Anthropornis) közel emberméretű volt. Szinte kizárólag a Föld déli féltekéjén élnek, Többnyire Dél-Amerika mérsékelt égövi partvidékén és a környező szigeteken. Két fajuk az Antarktisz partvidékén telepedett meg. A hideg tengeráramlatokkal jóval északabbra is eljutnak: több fajuk a szubtrópusokon, sőt, egy az Egyenlítő vidékén honos.
Megjelenésük, felépítésük [szerkesztés]
A pingvinek különös testalkatú madarak. A legnagyobb pingvinféle 115 cm, a legkisebb csak 40 cm magas. Mivel sarló alakú, hegyes szárnyukat a repüléshez hasonló módon használják, mellcsonti tarajuk nem korcsosodott el úgy, mint például a futómadaraké: a tarajon és a széles lapockán hatalmas izmok tapadnak. Szárnyuk jobban hasonlít a halak vagy a delfinek uszonyára, mint más madarak szárnyára: a durva,lapos evezőfelülethez a rövid és széles szárnycsontok adnak vázat. Négyujjú, rövid, durva úszóhártyás lábuk annyira hátul van, hogy a szárazon csaknem egyenesen állnak. Nincs térdük, ezért nem tudnak ülni. Mivel nem tudnak ülni, állva, a farkukra támaszkodva pihennek – éppen ezért farktollaik merevek, mint a harkály hasonló funkciót ellátó farktollai. Rövid farkuk általában 32 tollú.
Csőrük egyenes, oldalt összenyomott.
Orsó alakú testük a szárazon nehézkes, viszont a víz alatt rendkívül áramvonalas. A közegellenállás csökkentését szolgálják rövid, lapos, testük teljes felületén növő tollaik is. Ez a tollazat a hőt rosszul szigeteli, ezért a pingvinek bőre alatt vastag zsírréteg van. A tollak a zsírréteg alól erednek. Szárnyukon nem nőnek evezőtollak.
Hasuk fehér, hátuk fekete.
Csontjaikban a velő olajos.
Életmódjuk [szerkesztés]
Minden más madárnál jobban alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Idejük java részét a vízben töltik, ahol halakat, tintahalakat és rákokat (krillt) fognak maguknak, esetenként 20 m-nél is mélyebbre merülve. Szárnyuk csak a vízben evezésre alkalmas, repülni nem tudnak vele. Másodpercenként kettőt-hármat is csapva a víz alatt hajtják magukat előre, mintha ott repülnének – a leggyorsabban úszó pingvinek sebessége eléri a 36 km/h-t. Eközben az e célokra átalakult lábukkal kormányoznak, illetve fékeznek. Úszásuk leginkább a delfinfélékéhez hasonlít, és azokhoz hasonlóan időnként ki is szökkennek a vízből. A sziklaugró pingvin, amely éppen e szokásáról kapta a nevét, akár 1,5 m magas parti sziklákra is ki tud így ugrani.
A szárazföldön kiegyenesedett testtartással, totyogva, de meglehetősen gyorsan haladnak. A törmeléklejtőkön akár 300 m magasra is felkapaszkodhatnak. Jeges felszíneken hasra fekszenek, és magukat a szárnyukkal hajtva csúsznak.
Annak érdekében, hogy vedléskor a kihulló tollak helyén maradó lukak ne rontsák hőszigetelésüket, az új tollak előbb kezdenek el nőni, és valósággal kitolják maguk elől a régieket. A tollváltás ideje néhány hét, és a madár számára igen megerőltető.
Szárnyukat nem tudják se teljesen kinyújtani, se teljesen összehajtani.
Sajátos színösszeállításuk a vízben jól álcázza őket: alulról a halak a víz felszínéhez hasonlónak látják fehér hasukat, fekete hátuk pedig a tengerfenék színébe olvad be, így a felettük úszó ragadozók (pl. a leopárdfóka) kevésbé veszik észre őket.
A szaporodási időszakban a költőhely és a tenger között ingáznak. Egyébként a tengereken töltik szabad idejüket, szigeteken (esetleg jégtáblákon) pihennek meg.
Telepesen fészkelő madarak; a fészekszomszédok tollazatuk apró sajátosságairól felismerik egymást. Ezt több fajnál a fejen növő dísztollak is elősegítik. Többségük (a király- és a császárpingvin kivételével) kettő, legfeljebb három tojást rak. Kicsinyeik pelyhesek és fészeklakók. Fészkeiket meglehetősen szegényesen, növényekkel bélelik ki.
A szárazföldön természetes ellenségük alig akad, csak a halfarkasok, a tokoscsőrű madarak és az óriás viharmadarak fosztják ki időnként fészkeiket. A vízben fő ellenségeik a fókák (különösen a leopárdfóka) és a fogascetek.
Természetvédelmi helyzetük [szerkesztés]
Az ember régebben vadászta, húsát, zsírját és bőrét egyaránt feldolgozta, sőt az ürülékét, a tengerpartokon felhalmozódott pingvinguanót is kitermelte. Így például a Maquarie-szigeteken hosszú évtizedekig mintegy évi 150 ezer pingvint vertek agyon, hogy pingvinolajat főzzenek zsírjukból – ráadásul behurcolták a szigetekre a fészkeket kifosztó vándorpatkányt is.
Délnyugat-Afrikában tojásaikat ínyencségként fogyasztották.
A tengeri olajszennyezések veszélyesek rájuk, mert a tollaikra rakódó olajréteg rontja hőszigetelésüket. Szakszerű kezeléssel a pingvinek az olajtól megtisztíthatók.[1]
Globális felmelegedés [szerkesztés]
A globális felmelegedés eltérően hat rájuk: a galápagosi pingvin élőhelyét például veszélyezteti, a királypingvint viszont a sziklás partok terjeszkedésével új élőhelyekhez juttatja.
Rendszerezésük [szerkesztés]
A családba az alábbi nemek és fajok tartoznak.
- Aptenodytes (Miller, 1778) – 2 faj
- királypingvin (Aptenodytes patagonicus)
- császárpingvin (Aptenodytes forsteri)
- Eudyptes (Vieillot, 1816) – 6 faj
- aranytollú pingvin vagy sziklaugró pingvin (Eudyptes chrysocome)
- bóbitás pingvin vagy makarónipingvin (Eudyptes chrysolophus)
- fjordlandi pingvin vagy szélescsőrű pingvin (Eudyptes pachyrhynchus)
- snares-szigeti pingvin vagy horgascsőrű pingvin (Eudyptes robustus)
- koronás pingvin (Eudyptes sclateri)
- Royal-pingvin (Eudyptes schlegeli)
- Eudyptula (Bonaparte, 1856) – 1 faj
- kék pingvin vagy törpepingvin (Eudyptula minor)
- Megadyptes (Milne-Edwards, 1880) – 1 faj
- sárgaszemű pingvin (Megadyptes antipodes)
- Pygoscelis (Wagler, 1832) – 3 faj
- állszíjas pingvin vagy kantáros pingvin (Pygoscelis antarcticus)
- szamárpingvin (Pygoscelis papua)
- Adélie-pingvin (Pygoscelis adeliae)
- Spheniscus (Brisson, 1760) – 4 faj
- pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus)
- Humboldt-pingvin (Spheniscus humboldti)
- Magellán-pingvin (Spheniscus magellanicus)
- galápagosi pingvin (Spheniscus mendiculus)
Források [szerkesztés]
- ITIS szerint a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe tartozik
- zipcodezoo.com szerinti rendszerbesorolása
- Uránia állatvilág. Madarak. Gondolat Kiadó (1978). p. 28–30.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ National Geographic Magyarország 2006. május 15-i cikke tengeri olajszennyezés áldozatául esett pingvinekről
Külső hivatkozás [szerkesztés]
