Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais (1732. január 24. – 1799. május 18.) francia író, színműíró.
Élete [szerkesztés]
Apja órásmester volt, aki fiát is erre a mesterségre fogta. Az ifjú órásmester a muzsikáláshoz is kitűnően értett és ezzel, illetve házassága által bejutott a francia király udvarába, ahol utóbb XV. Lajos leányainak zenetanítója lett. Az udvarban szerzett befolyás és információk ügyes felhasználásával nemesi címet, befolyásos udvari hivatalokat és jelentékeny vagyont szerzett. 1764-ben Spanyolországba utazott, hogy fellépjen húga érdekében, akinek egy spanyol nemesember házasságot igért volt, de megszegte szavát. Erről szól Eugénie című érzelmes színműve (1767), melyet Goethe felhasznált Clavigó-jához Beaumarchais spanyolországi útleírásával együtt.
Gyanús pénzügyi ügyletei miatt börtönbe zárták, s mikor kiszabadult, 1774-ben megírta híres emlékiratait, melyben leírta perét, és a hozzá kapcsolódó összes korrupciós ügyet. Az emlékirat óriási sikert hozott Beaumarchais számára, a király pedig megkegyelmezett neki.
Gúnyirata óriási sikere után írta első örökbecsű drámáját, A sevillai borbélyt (1775), melyet sikerben jóval felülmúlt az 1778-ban bemutatott Figaro házassága. Ezeknek a műveknek a sikerét már nem tudta megismételni további műveivel, mint A másik Tartuffe című színjátékával vagy az Antonio Salieri operájához írt Tarare című librettójával. Két híres darabja kipellengérezi az üresfejű, léha arisztokráciát; komédiái szellemi előjátékát jelentik a királyság megdöntésének; ugyanakkor Szerb Antal véleménye szerint „Beaumarchais – és vele a francia forradalom egyik oldala – negatív módon bár, de olyan szorosan hozzátartozik az ancien régime-hez, mint inas a gazdájához.”[1]
Vígjátékaival a műfaj megújítója, pergőbb cselekmény, élénkebb dialógusok, sziporkázó nyelv jellemzi műveit, melyek bizonyos tekintetben Diderot drámaelméletének igazolásai.
Írói sikerei mellett továbbra is jelen volt az üzleti életben: fegyvert szállított George Washington seregének.
Művei [szerkesztés]
- Eugénie (1767)
- Utazás Spanyolországba
- Beaumarchais úr emlékiratai
- A sevillai borbély (Le Barbier de Séville ou la Précaution inutile, 1775)
- Figaro házassága (La Folle journée, ou le Mariage de Figaro, 1778)
- ''Tarare (1787)
- A bűnös anya (L’Autre Tartuffe, ou la Mère coupable, 1792)
- Két barát vagy a lyoni üzlettársak
Források és hivatkozások [szerkesztés]
- Bokor József (szerk.). Beaumarchais, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft.. ISBN 963-85923-2-X (1998). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 23.
- Hegedűs Géza: Beaumarchais
- Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
- ↑ Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989. ISBN 963-14-1484-1, 385. oldal

