Piero Chiara

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Piero Chiara
Élete
Született 1913. március 23.
Luino
Elhunyt 1986. december 31. (73 évesen)
Varese
Nemzetiség olasz
Pályafutása
Jellemző műfajok próza

Piero Chiara (Luino, 1913. március 23.Varese, 1986. december 31.) olasz író.

Lombardia északi vidékén, Luino városában született, a Lago Maggiore mellett. Egyházi iskolákban nevelkedett majd az egyetemen jogot hallgatott. Később fotográfusként is dolgozott, élt Franciaországban is, majd hosszú ideig Olaszország különböző részein dolgozott köztisztviselőként. 1943-ban a fasiszta rezsim börtönbüntetésre ítélte, ami elöl Svájcba menekült, ahol a zugi olasz líceumban tanított olasz irodalmat és filozófiát.

A háború után visszatért Olaszországba, Varesében, a Comói-tó parti kisvárosban telepedett le és újságíróként, fordítóként és szerkesztőként dolgozott. 1945-ben jelent meg első és egyetlen verseskötete, melyet novellák követtek. 1958-ban a Gaffe nevű folyóiratban megjelent két elbeszélése, melyeket 1962-ben a II piatto piange című, humorral teli regényéhez is felhasználta. A regény sikere további írásra bátorította. Két évvel később jelent meg a La spartizione (Az osztozkodás), mely hatalmas sikert aratott, magyarul is megjelent és hamarosan film is készült belőle Alberto Lattuada rendezésével (Venga a prendere il caffè da noi – Jöjjön el egy kávéra hozzánk, 1970). A filmben maga Chiara is feltünik mint a hófehér hajú kávéházi kártyapartner, hitelező jóbarát.

A kritika a kezdetektől elismeréssel fogadta Chiara műveit. A legjelentősebb sikereit az Osztozkodás és a Sír a tányér című regényeivel aratta az 1960-as években.

Írásaiban Chiara a régebbi és a modern olasz realista regényírók hagyományait követi. A mondatokat aprólékos gonddal formálja meg, finom részletezéssel írja le történeteinek színterét – általában az olasz kisvárosi világot –, valamint szereplőinek külső és belső tulajdonságait. Finom, ironikus humora és árnyaltan kidolgozott mondatszerkesztése teszi műveit élvezetessé és könnyen olvashatóvá. Boccacciós hangvételű pikáns történeteiben és manzonis tájleírásaiban finoman és árnyaltan fogalmaz, de mindazt, ami ellen állást foglal, karikatúra-körvonalakkal, harsány színekkel ábrázolja.