Phleiúszi Timón

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Timont ábrázoló, a 17. században készült metszet.

Timón (kb. i. e. 315i. e. 226)[1] görög szkeptikus filozófus-költő, Pürrhón tanítványa volt. Műveiben megörökítette mestere tanításait, ugyanakkor kigúnyolta a dogmatikus filozófusokat.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Diogenész Laertiosz elmondása szerint, Timón korán elvesztette a szüleit, így táncosnak állt. Később Sztilpón tanítványának szegődött, majd, miután megnősült, Éliszbe utazott Pürrhónhoz. Gyermekei születése után Hellészpontoszhoz és Propontiszhoz utazott, majd szofistaként tevékenykedett Khakédonban. Ez utóbbi helyen – Diogenész elmondása szerint – nagy megbecsülésre tett szert. Innen Athénba utazott, ahol egy kisebb thébai kitérővel, haláláig tartózkodott.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Karüsztoszi Antigonoszt idézve, Diogenész Laertiosz,[2] Timont iszákos embernek írta le, olyannak aki többnyire filozófiával foglalkozott de verses műveket is írt: eposzokat, tragédiákat, szatírjátékokat, harminc komédiát és hatvan tragédiát, továbbá szilloszokat és obszcén költeményeket. Ránk marad töredékei: Szilloi (Gúnyversek), Káprázatok, Az érzékelésről és a Pürrhón című munkája.

A Szilloi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szilloi három könyvből áll. Az első könyv elbeszélő formában íródott, a második és a harmadik párbeszéd formájában. Timón szkeptikusként lép fel és parodisztikus formában kigúnyolja a dogmatikusokat. Az első könyv monológ formájú és a következő mondattal kezdődött: „Beszéljetek most, akik sokügyű szofisták vagytok”.[3] A második és a harmadik könyvben kolophóni Xenophanészhoz, a szkeptikusok „elsőszülöttjéhez” intéz kérdéseket régi és kortárs filozófusokról, Xenophanész pedig válaszol ezekre.

A Szilloi szövege homéroszi allúziókkal van tele: Pürhónnal „nem versenyezhetne más halandó” (8 D)[4], Kleanthészkosként járkál a férfiak sorai közt” (41 D). A könyv cselekménye eposzi kontextusban, az alvilágban játszódik le. A szereplők versenyben állnak egymással, ami ugyancsak az eposzi hős figuráját eleveníti fel az olvasó előtt. Az eposzi hős élete (főként az érzéseinek él) pedig szöges ellentétben állnak a szkeptikus életfelfogással (önmegtartóztatás, nyugodt, érzelmektől mentes lélek). Így a heroikus kontextusba helyezett filozófusról maga a kontextus teszi nyilvánvalóvá, hogy nem is igazi filozófus.[5] Az események csendes figyelőjeként Pürrhón azt mutatja meg, hogy a harc értelmetlen, részt venni benne pedig rossz habitusra vall(9, 10, 11 D). Akárcsak Pürrhón, Xenophanész sem vesz részt a certamenben mivel ő vezeti Timónt az alvilágban, s ő mutatja be neki a régi idők bölcseit is. Parmenidész és szamoszi Melisszosz kivételével cinikus gúnnyal jellemzi a főbb filozófusokat. Például Platónt tücsök módjára, liliomhangon daloló halként vezeti a dogmatikusokat (30 D), kitioni Zénón ostoba öregasszony akinek elúszik a hálója (38 D), a sztoikusok zöldségevésre és semmitevésre tanítják hallgatóikat (66 D), Empedoklész ordítozik (42 D), epheszoszi Hérakleitosz vijjog (43 D).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Steiger (1999) pp. 151
  2. Diogenész Laertiosz IX. 109–116
  3. DL 112
  4. Diels-féle rekonstrukció száma
  5. Steiger (1999) pp. 157

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Diogenész Laertiosz: A filozófiában jeleskedők élete és nézetei. Ford. Rokay Zoltán. (hely nélkül): Jel. 2005. ISBN 963931885X  
  • Steiger Kornél: A lappangó örökség. (hely nélkül): Jószöveg könyvek. 1999. ISBN 9639134090