Peter-bóbitásantilop
 |
||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
_from_behind,_Campo_Maan_National_Park.jpg&filetimestamp=20081210015658) |
||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       |
||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||
| Cephalophus callipygus Peters, 1876 |
||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Peter-bóbitásantilop témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Peter-bóbitásantilop témájú médiaállományokat. |
A Peter-bóbitásantilop (Cephalophus callipygus) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe és a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó faj.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Elterjedése, élőhelye
A faj Afrika középső és nyugati területein honos, Gabon, Egyenlítői Guinea, Kamerun, a Közép-afrikai Köztársaság, a Kongói Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Uganda területén él. Mind a síkvidéki mind a montán egyenlítői erdőkben megtalálható. Kedveli a sűrű aljnövényzettel benőtt erdőket, ahol rejtőzködésre alkalmas helyet találhat.[1]
[szerkesztés] Megjelenése
A Peter-bóbitásantilop viszonylag nagy méretű faj, átlagos tömege 20 kg, testhossza 80–115 cm, marmagassága 45–60 cm.[2] A Peter-bóbitásantilop szőrzetének színe általában vörösesbarna, bár az egyedek között jelentős eltérések mutatkozhatnak a halvány sárgásbarna színűtől a rozsdabarnáig, sőt a sötét barnáig. A közép-afrikai populációk színe sötétebb a nyugat-afrikaiakénál. A hátán végigfutó fekete sáv a lapockáknál kezdődik és egészen a farrészig tart, ahol kiszélesedik, és a farka alatt ér véget. Az észrevehetően sötétebb hátsó fertály a faj egyik ismertetőjele. Ez a sötétebb szín kiemeli a lábakat, a lapockákat, a nyakat és bizonyos egyedek pofáját is. Teste alsó része világosabb.
Fején az egyetlen jellegzetesség a dús vörösesbarna vagy narancsszínű bóbita. Mindkét ivarú egyednek van szarva; a szarvak rövidek, hegyesek, előre mutatóak, hosszuk eléri az 5,5–14 cm-t, átlagosan 10 cm hosszúságúak. Az összes bóbitásantilop-féle közül a Peter-bóbitásantilopnak van a legjobban megerősített koponyája, a homlokcsont akár 13 mm vastagságú is lehet.[2]
[szerkesztés] Szaporodása
A Peter-bóbitásanatilop bizonyos évszakbeli eltérésekkel, de az év minden szakában hajlamos a szaporodásra. A születések számában két csúcsidőszak figyelhető meg: május-június és december hónapok folyamán. Ezek a csúcsidőszakok a száraz évszak elején vannak, amikor a faj által fogyasztott gyümölcsök mennyisége és minősége (fehérjetartalma) a legmagasabb.
A vemhesség nagyjából 240 napig tart, az anya egyetlen utódnak ad életet. Az újszülött borjak tömege 1 kg, színük a kifejlett egyedekénél sötétebb. Életük első négy hetében a sűrű aljnövényzetben rejtőznek.
[szerkesztés] Viselkedése
A Peter-bóbitásanatilop elsősorban a nedves egyenlítői síkvidéki erdők lakója, de megtalálható a bozótosokban is. Elkerüli a folyó menti galériaerdőket, inkább a sűrű aljnövényzettel benőtt területeket kedveli. Emiatt jól megél a fakitermelések után kialakult másodlagos erdőkben.
A faj kizárólag nappali életmódot folytat.[2] A bóbitásantilop-félékre nem jellemzően aktív szociális rendszerben él, és egy hímhez egyidejűleg több nőstény is tartozik. A felnőtt nőstények életterülete elérheti a 40 hektárt. A hímek territoriálisak, bár territóriumuk méretére nincsenek adatok.
[szerkesztés] Táplálkozása
A Peter-bóbitásanatilop a bóbitásantilop-félék közül a leginkább gyümölcsevő faj.[2] Étrendjének 82-89%-át különféle gyümölcsök teszik ki, a fennmaradó hányadot levelek és levélnyelek alkotják. A gyümölcsfogyasztás mértéke a rövid esős évszak alatt, márciustól májusig a legalacsonyabb, ilyenkor inkább leveleket fogyaszt.
[szerkesztés] Természetvédelmi helyzete
Elterjedési területén belül, a zavartalan területeken a faj általánosan jelen van, de a vadászat által fenyegetett területeken létszáma nagyon lecsökkent. Populációjának számát 382 000-re teszik (1999).[3] Populációja a legfontosabb területeken, melyeken az emberi jelenlét alacsony, stabil, máshol csökkenő tendenciát mutat. A faj számára a legjelentősebb fenyegetést az emberi települések növekedése és a mezőgazdasági területek terjeszkedése miatt élőhelyének elvesztése jelenti. Stabil populációi találhatók a kameruni Dzanga-Sangha, a Közép-afrikai köztársaságbeli Bangassou, az Egyenlítői Guinea-i Monte Alen és a Kongói Köztársaságbeli Lake Tele-Likouala parkokban.[3]
