Permakultúra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Permakultúrás gazdaság: szabad állattartás
Lakóház vályogból és nádból - a permakultúrás életközösségnek az ember is része
Az állatok segítik eltüntetni a rovarokat, nincs szükség vegyszerekre
Esővízgyűjtés

A permakultúra az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan kialakítása, mely a természetben zajló ökológiai folyamatokat utánozza, veszi mintául. A rendszer minden egyes elemét annak szükségletei, általa nyújtott hasznok, és alapvető tulajdonságai által összehangoltan illeszti az egészbe. A részek közti szinergia a hulladék, az energia-, valamint az emberi munkaerő szükséglet minimalizálásával valósul meg.

Modernkori gyakorlati úttörőjének Sepp Holzer ausztriai gazdálkodót tartják, aki a saját gazdaságát az 1960-as években szervezte meg ezen elvek alapján. Az elméleti alapokat pedig két ausztrál, Bill Mollison és David Holmgren, valamint munkatársaik fektették le az 1970-es évek folyamán egy sor publikációjukban. A permakultúra kifejezés a "permanent agriculture", vagyis állandó mezőgazdaság szavakból származik. A permakultúra definíciója Bill Mollison szerint:

„A permakultúra olyan mezőgazdasági termelő rendszerek tervezése, és működtetése, amelyek rendelkeznek a természetes ökoszisztémák változatosságával, stabilitásával és rugalmasságával. Az emberi közösségek és a természetes táj olyan integrációja, mely lakóinak biztosítani tudja az élelmet, energiát, lakást és egyéb anyagi, és nem anyagi szükségleteit.”

Az 1980-as években alakultak meg az első permakultúrás kísérleti projektek, szövetségek. Bebizonyosodott, hogy a permakultúra elvei megvalósíthatóak a legkülönbözőbb földrajzi, domborzati és éghajlati körülmények között. A permakultúra világmozgalommá vált, napjainkban különböző szövetségek, ökofalvak alakultak világszerte, így Európában is. Magyarországi ökofalvak például: Gyűrűfű, Gömörszőlős, Somogyvámos, Visnyeszéplak, Agostyán, Máriahalom, Magfalva.

A permakultúra alapjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A permakultúrás gondolkodás a gazdálkodás valamennyi elemét egységes ökológiai rendszerként kezeli. A növények, állatok, építmények, domborzat, táj, és vízrajzi adottságok szorosan összefüggnek egymással és kölcsönösen előnyös kapcsolathálózat alakul ki közöttük. Így az egyes elemek produktivitása, használhatósága javul, a ráfordítás pedig csökken. A permakultúra célja, hogy az ember számára hasznos fajokból hozzon létre ökológiai rendszereket, és csökkentse az emberi szükségletek megteremtésének ipari hátterét, energiaigényét, környezetromboló hatásait.

A permakultúra hármas követelményrendszere:

  • A Földi bioszféra védelme
  • Az emberek védelme
  • A javak igazságos elosztása

A David Holmgren által megalkotott 12 fő alapelv:

  1. Figyeld meg és válj cselekvő részesévé a természetnek
  2. Gyűjtsd össze és tárold az energiát
  3. Érj el hozamot
  4. Gyakorolj önmérsékletet és figyelj a visszajelzésekre
  5. Használd és értékeld a megújuló forrásokat és szolgáltatásokat
  6. Mindent hasznosíts
  7. Tervezz mintáktól a részletekig
  8. Elkülönítés helyett törekedj egységre
  9. Használj kisléptékű, lassú és fokozatos megoldásokat
  10. Használd és becsüld a sokféleséget
  11. Becsüld meg a szegélyeket és hasznosítsd a peremterületek adta lehetőségeket
  12. Figyeld a változást és használd ki kreatívan

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Székelyné Bognár Eszter: A permakultúra, Kertészet és szőlészet, 2002. (51. évf.) 2. sz. 21. old.
  • Baji Béla: Permakultúra a világban, Biokultúra, 2005. (16. évf.) 1. sz. 6-7. oldal
  • Baji Béla: A permakultúra egységei, Biokultúra, 2005. (16. évf.) 1. sz. 7-9. oldal
  • Baji Béla: A permakultúra egységei, gyakorlata 2., Biokultúra, 2005. (16. évf.) 2. sz. 19-21. oldal
  • Baji Béla: A permakultúra egységei, gyakorlata - baromfiudvar (3.), Biokultúra, 2005. (16. évf.) 4. sz. 21-23. oldal
  • Baji Béla: A permakultúra egységei, gyakorlata - baromfiudvar (4), Biokultúra, 2005. (16. évf.) 5. sz. 19-20. old.
  • Baji Béla: Önfenntartó biogazdálkodás - Permakultúra, magánkiadás, 2010.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]