Perlokúciós aktus

A perlokúciós aktus vagy perlokúció, perlokúciós hatás a beszédaktus-elmélet egyik alapfogalma. Arra utal, hogy a beszélő valaminek a mondásával bizonyos hatásokat vált ki a hallgatóban, például a hallgatónak megváltoznak a szándékai, vagy az érzelmi állapota. A perlokúciós aktus mindig valódi, létrejött következmények elérésére utal. Nem elégséges például az, hogy a beszélő megpróbál valakit megállítani, megakadályozni valaminek a véghezvitelében egy figyelmeztetéssel. A hallgató szándékának valóban meg kell megváltoznia, ekkor jön létre a beszélő által szándékolt perlokúció.

A fogalom létrejötte

A perlokúciós aktus John L. Austin beszédaktus elméletében a lokúciós aktussal és az illokúciós aktussal együtt létrehozott fogalomhármas egyik tagja. Szembeállítható a fogalomhármas másik két tagjával: így elkülöníthető attól, hogy a beszélő pusztán mond valamit, ez a lokúciós aktus; és attól a cselekvéstől is, amit a beszélő valaminek a mondásakor elvégez (pl. megígér valamit), ez pedig az illokúciós aktus.

Austin különbséget tesz szándékos és nem szándékos perlokúciós aktusok között. A fenti példánál maradva, lehet, hogy a beszélő a szándékát nem éri el, viszont feldühíti a hallgatóját, sőt a hallgató még gyorsabban igyekszik majd szándékának eleget tenni.

A perlokúciós aktus a beszédaktus-elmélet későbbi munkáiban háttérbe szorult, a három aktus közül az illokúciós aktus kutatására tevődött a legnagyobb hangsúly.

Források

• Austin, John L. 1990. Tetten ért szavak. Akadémiai, Budapest.
• Szili Katalin. 2004. Tetté vált szavak. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
• Searle, John R. 2009. Beszédaktusok. [Speech Acts] Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet – Gondolat kiadó, Budapest.