Pekingi palotakutya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pekingi palotakutya (Pekingese)
Pekińczyk f64.jpg
Fajtagazda ország Kína
Osztályozás
Csoport IX. Társasági kutyák
Szekció 8.Japán csin és pekingi palotakutya
Fajtaleírás
Osztályozó szervezet FCI
Érvényes standard angol
Kiadás éve 2004
Wikimédia Commons
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz
Pekingi palotakutya témájú médiaállományokat.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz
Pekingi palotakutya témájú kategóriát.

A pekingi palotakutya, pekingi palotakutyácska, palotapincsi vagy pekingi egy ősi kínai társasági kutyafajta.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fajta az ókori Kínából származik, Peking városából, őse valószínűleg az ázsiai farkas volt. A DNS-elemzés szerint a pekingi palotakutya a világ legrégebbi fajtája, amelynek a génállománya a legkevésbé tér el a farkasétól.[1] Évszázadokon át kizárólag a Tiltott Városban, a császári palotában volt szabad tartani.

1860-ban a második ópiumháború során, amikor a tiltott várost megszállták a szövetségesek, Xianfeng császár és udvartartása megszökött, csak a császárnak egy idősebb nagynénje maradt ott. Amikor a katonák behatoltak, az asszony öngyilkos lett, és úgy találtak rá, hogy öt pekingi kutyája gyászolt mellette. Lord John Hay magával vitt egy párt, és nővérének, Wellington hercegnőnek ajándékozta őket. Sir George Fitzroy másik párt vitt magával és unokatestvéreinek, Richmond és Gordon hercegének és hercegnőjének ajándékozta őket. Az ötödik pekingi kutyát Dunne hadnagy vitte el Viktória királynőnek.

A pekingi palotakutya feltehetően részt vett a mopsszal és a japán spániellel együtt a tibeti spániel kialakításában.[2]

Külleme és jelleme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rövid, apró, görbe lábai, hosszú teste, rövid stopja, pici, gömbölyű feje, ráncos pofája teszi ezt a kis állatot különlegessé. Szeme nagy, kerek, kissé kidülledő, gyulladásra hajlamos. Színe sötétbarna. Füle lelógó, de ez a nagy szőrrengetegben igazán nem látszik. Nyaka rövid, háta feszes, mellkasa mély, farkát a hátára kunkorítja. A hátsó lábak függőlegesek. Szőrzete különleges: hosszú szálú, egyenes, a nyakánál földig érő sövényt, a füleknél bojtot, a lábaknál zászlót visel ékszerként. Harcias, vakmerő, rendkívül okos kutyus. Igazi szobakutya lévén a kényelmet semmiért sem adná fel, sőt ki is követeli magának. Nagyon jó jelzőkutya, az apró neszekre is rögtön reagál. Szőre és szeme lelkiismeretes gondozást igényel.

Méretei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marmagassága:15-25 cm. A kanok testsúlya 3,2-5kg,a szukáké 3,6-5,4kg A gyakori állítással ellentétben nem létezik miniatűr palotakutya,viszont egyazon almon belül előfordulhatnak "kabátujj" példányok,melyek nem nyomnak többet 2,7kg-nál.A kabátujj-pincsik arról kapták nevüket,hogy a kínai mandarinok a buggyos ruhaujjukban hordták őket.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Collier, W. V. F.: Kína és Japán kutyái. Fapadoskonyv 2011. ISBN 9789633299470

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ostrander, Elaine A.: Genetics and the Shape of Dogs; Studying the new sequence of the canine genome shows how tiny genetic changes can create enormous variation within a single species (September-October 2007). American Scientist (online) pp. also see chart page 4. www.americanscientist.org. (Hozzáférés: 2008. szeptember 22.)
  2. Kutya-tár: Tibeti spániel. (Hozzáférés: 2010. március 30.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]