Paul Keresz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Paul Keres szócikkből átirányítva)
Paul Keresz bélyegen.

Paul Keresz (Narva, 1916. január 7.Helsinki, 1975. június 5.) észt sakkozó, a 20. század egyik legjobbja volt. Öt alkalommal maradt le hajszál híján arról, hogy megvívhasson a világbajnoki címért.

Miután 1938-ban megnyerte az Avro tornát, megkezdődtek világbajnoki páros mérkőzése előkészületei a regnáló sakk-király Alekszandr Aljechin ellen, de a második világháború miatt az összecsapásra sohasem került sor. A háború után a jelöltek tornáján négy alkalommal is alulmaradt a világbajnok kihívásának jogáért folyó harcban.

Mindezek és a nemzetközi versenyeken elért eredményei miatt sokan a legerősebb sakkjátékosnak tartják azok között, akik sohasem lettek világbajnokok. „A sakk koronahercege” néven is emlegették.[1]

Pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korai idők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetben az apjától és a bátyjától tanult sakkozni. A városban alig létezett sakkirodalom, így egy napilap sakkfeladványaiból tanulta meg a sakklejegyzést. Kézírással majdnem ezer játszmából álló saját gyűjteményt hozott létre.[2] A tizenéves Keresz briliáns támadó stílusáról vált ismertté.[3] Az észt iskolások bajnokságát háromszor nyerte meg, 193-ban, 1932-ben és 1933-ban. Középiskolai éveiben aktív levelező sakkozó volt, ami sokat segített stílusának kiérlelésében. 1937 és 1941 közt a Tartui Egyetemen tanult matematikát és képviselte az intézményt az egyetemek közti sakkversenyeken.

A háború előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1935[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keresz először 1935-ben lett észt bajnok. Először holtversenyt (+5=1−2) ért el Gunnar Friedemann-nal, majd a rájátszás három partijában legyőzte (+2 =0 −1). Ez év áprilisában egy négypartis edzőmérkőzésen legyőzte az egyik legerősebb tartui mestert, Feliks Kibbermannt is (+3 =0 −1).[4]

Az ugyanebben az évben Varsóban tartott hatodik sakkolimpián Keresz játszott az észt csapat első tábláján. Fiatalsága és átütő stílusa az olimpia sztárjává avatta. Ez növelte önbizalmát és arra bátorította, hogy próbára tegye tudását a nemzetközi porondon is.

Még mindig 1935-ben Helsinkiben a nyolc lehetséges pontból 6,5-et elérve (6,5/8: +6 =1 −1) második helyen végzett Paulin Frydman mögött.

1936[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A következő évben Tallinnban már győzött (9/10: +8 =2 −0). Első igazán nagy nemzetközi sikerét is 1936-ban érte el, amikor Bad Nauheimben Alekszandr Aljechinnel az első helyen végzett (6,5/9: +4 =5 −0). Az ugyanebben az évben Drezdában tartott versenyen azonban csak küszködött és csak a 8-9. helyet érte el (+2 =3 −4), de mint később leírta, ebből a fiaskóból nagyon sokat tanult. Az 1936-os zandvoorti versenyen már kezdte kiheverni a kudarcot és a 3-4. helyen zárt (+5 =3 -3). Ezután megvédte észt bajnoki címét, miután a kihívója, Paul Felix Schmidt elleni mérkőzése döntetlenül zárult (+3 =1 −3).

1937-1938[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1937-es év rendkívül sikeres volt Keresz számára. Győzött Tallinnban (7,5/9: +6 =3 -0), majd Reuben Fine-nal együtt az 1-2. helyen végzett Margate-ben, másfél ponttal megelőzve Aljehint. Ostendében Fine-nal és Henry Grobbal együtt lett 1-3. (6/9: +5 =2 -2). A prágai versenyen Keresz abszolút uralkodó volt (10/11: +9 =2 -0), Bécsben pedig megnyerte (4,5/6: +4 =1 −1) a Dőry védelemről (1.d4 Hf6 2.Hf3 He4) rendezett témaversenyt. Ķemeriben (ma Jūrmala része) csak 4-5. lett (+8 =7 −2), miután Salo Flohr, Vladimirs Petrovs és Samuel Reshevsky nyert. Pärnuban holtversenyben a 2-4. volt (4,5/7 +3 =3 −1).

Ezek az eredmények meghívást hoztak számára a nagyon erős semmeringi tornára, amelyet megnyert (9/14: +6 =6 −2), Fine, José Raúl Capablanca, Reshelvsky és Erich Eliskases előtt. Az 1937 és 1938 fordulóján tartott hastingsi tornán Reshevsky mögött fél ponttal (6,5/9: +4 =5 −0) holtversenyben a második lett és a második helyen zárt, Eliskases mögött Noordwijkban is (6,5/9: +4 =5 −0). Ugyancsak 1938-ban Stockholmban döntetlenül zárult páros mérkőzése Gideon Ståhlberggel (4-4: +2 =4 −2).

Eredményei az olimpiákon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sakkolimpiákon továbbra is első táblán játszott az észt csapatban.

Világbajnoki mérkőzése meghiúsul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1938-ban a valamennyi sakkcsillagot felvonultató AVRO tornán Hollandiában a 14 lehetséges pontból 8½-et szerezve Fine-nal együtt az élen zárt, ami azt jelentette, hogy a verseny győztese lett, mert Fine elleni két partiját 1½-½ arányban ő nyerte. Ennek az erős versenynek a győztese kihívhatta a világbajnok Alekszandr Aljechint, a mérkőzésről megindult tárgyalásoknak azonban véget vetett a második világháború kitörése és különösen Észtország első szovjet megszállása 1940-ben. Keresz ekkortájt (1938-ban) kezdte az egyetemet is, ami növelte elfoglaltságait. Az 1939-es Leningrád ‑ Moszkva nemzetközi tornán gyengébben szerepelt, csak 12-13. helyet ért el, amit azzal magyarázott, hogy nem volt ideje felkészülni. A következő versenyre jobban felkészült és 1939-ben Margate-ben győzött (7,5/9: +6 =3 -0), Capablanca és Flohr előtt.

A háború idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború kitörése Argentínában érte Kereszt, a sakkolimpián. A verseny után még Buenos Airesben maradt, hogy részt vegyen egy nemzetközi tornán, amelyet Miguel Najdorffal holtversenyben megnyert (8,5/11: +7 =3 -1).

A következő sakkeseménye egy 14-játszmás páros viadal volt a korábbi világbajnok Max Euwe ellen Hollandiában, 1939 decemberében és 1940 januárjában. Keresz nagy harcban 7,5-6,5-re (+6 =3 -5) győzött. Ez nem csak azért volt nagy eredmény, mert a volt világbajnokot verte meg, hanem azért is, mert Euwének sokkal nagyobb gyakorlata volt ebben a műfajban, mint Keresznek.

Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum alapján 1940. augusztus 6-án a Szovjetunió bekebelezte Észtországot. Keresz már 1940-ben részt vett a szovjet bajnokságban Moszkvában és a nagyon erős mezőnyben a negyedik helyen végzett (+9 =6 -4), a korábbi bajnok Mihail Botvinnik előtt. A következő évben az első hat helyezett számára külön versenyt rendeztek, amelyben minden résztvevő négyszer játszott a többiekkel. A szupererős tornát Botvinnik nyerte (13,5/20), Keresz a második lett (11/20), megelőzve Vaszilij Szmiszlovot, Iszaak Boleszlavszkijt, Lilienthal Andort és Igor Bondarevszkijt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. David Hooper, Ken Whyld, Kenneth Whyld, The Oxford Companion to Chess, Oxford University Press 1992, page 198
  2. Paul Keres, Grandmaster of Chess: The Complete Games of Paul Keres, ed. and trans. by Harry Golombek, Arco, New York, 1977.
  3. www.zone.ee/pkeres/partiid.php
  4. Paul Keres: Grandmaster of Chess, Arco 1972, pp 188-189
  5. Grandmaster of Chess, by Paul Keres, Arco 1972, p.188. és
  6. [1]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Keres című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.