Patrick Moraz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Patrick Moraz
Patrick Moraz.JPG
Életrajzi adatok
Születési név Patrick Philippe Moraz
Született 1948. június 24.
Villars-Ste-Croix, Svájc
Pályafutás
Műfajok Progresszív rock
Együttes Yes
Moody Blues
Hangszer billentyűs hangszerek

Patrick Moraz weboldala

Patrick Philippe Moraz (Villars-Ste-Croix, Svájc, 1948. június 24. –) progresszív rock billentyűs, aki játszott a Yes és a Moody Blues együttesében is.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai karrier[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lausanne-i konzervatóriumban klasszikus zenére oktatták. Mielőtt a progresszív rock világába lépett volna, dzsesszt játszott; virtuózitása miatt lelkesen fogadta játékát a közönség.

Először szólóelőadóként turnézott, az 1960-as évek közepén híres dzsessz-zenészekkel játszott együtt. Ezt követően Jean Ristori társaságában megalapította a Mainhorse együttest (1968), a zenészek egyetlen lemezt adtak ki (a Polydor kiadón keresztül). Moraz átköltözött Angliába, és 1973-ban ismét új együttes, a Refugee tagjaként tűnt fel: a korábban a The Nice-t erősítő Lee Jacksonnal és Brian Davisonnal együtt alkották a formációt.

A Yes tagjaként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Karrierje csúcsát 1974-ben érte el, amikor a Yesben átvette Rick Wakeman helyét, majd szerepelt a Relayer című lemezen és az azt követő világkörüli koncertsorozaton. Moraz játéka a maga dzsessz-fúziós mivoltával viszonylag távol állt a Yes klasszikusabb stílusától, de ettől függetlenül a Relayer kiváló album. 1976-ban az együttes összes akkori tagja szólólemezt készített, Moraz a más zenészek által elismert Story of I című albumot jelentette meg. A felvételek alatt Brazíliába költözött, albumán fontos szerepet kapnak a helyi ritmusok, sőt, még brazil zenészek is játszanak rajta. A Story of I a világzene egyik fontos alapműve. Moraz nem sokkal később elhagyta a Yest.

A Moody Bluesban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szólókarrierje az Out In The Sun-nal folytatódott, majd a Moody Blues tagja lett. Elsőként az Octave-turnén játszott az együttessel, később az 1981-es stúdiólemezen, a Long Distance Voyager-en is szerepet kapott (ez volt az első Moody Blues-lemez, mely nem ért el első helyet a kiadási listákon). Egészen 1991-ig maradt a birminghami eredetű formációban.

Genfben saját stúdiót alapított (menedzsere Ristori volt): az Aquarius Studios vonzotta az európai progresszív rock-előadókat, többek között John McLaughlint valamint a svájci Flame Dream-et.

Mialatt a Moody Blues tagjának mondta magát rendszeresen dolgozott más lemezeken is, a felvételeket követően pedig turnéra indult. Brazil együttesével, Chick Corea-val és egy másik egykori Yes-taggal, Bill Bruforddal is készített albumokat. Szólómunkásságának néhány újabb albuma, a Future Memories I, a Future Memories II és a Windows of Time a kritikusok tetszését is elnyerte.

Későbbi évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1992-ben elhagyta együttesét, és beperelte őket olyan jogdíjakért, amit sajátjának érzett az ott eltöltött 10 év után. A Moody Blues tagadta, hogy ő az együttes tagja lett volna, inkább "bérelt zenésznek" nevezték. Az ügy a kaliforniai bíróságra jutott, még a Court TV-ben is mutatták. Moraz megnyerte a pert, de ki összeget kapott az általa követelt milliók helyett.

Azóta főleg szólómunkáival törődik, leginkább szólóban zongorázik. 1995-ben beutazta az Amerikai Egyesült Államokat C.H.A.T. (Coming Home to America) nevű turnéjával. Szokatlan turné volt: Moraz mindent maga foglalt le, és egy 800 dolláros díjért elment akár egy lakásba, vagy a díj fizetőjének saját klubjába is, hogy ott egy privát vagy félig privát hangversenyt tartson. Az egyetlen feltétel egy megfelelő zongora volt, illetve, hogy legyen hely, ahol játszon. Moraz bárhol játszott a turné alatt (2-100 fős közönségnek), az egyik ilyen előadást felvették, és CD-, illetve video-formátumban is kiadták. Ebből az időszakból ismertebb szólólemezei a Windows of Time (1994), az ESP (2003), valamint elektronikus albuma, a Resonance (2000).

Jelenleg Florida déli részén él.

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szólólemezei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Story of I (1976)
  • Out in the Sun (1977)
  • Patrick Moraz III (1978)
  • Coexistence (1980)
  • Timecode (1984)
  • Future Memories Live on TV (1984)
  • Future Memories II (1984)
  • Human Interface (1984)
  • Windows of Time (1994)
  • PM in Princeton (1995)
  • British Audio Designs: Composer Series (1995)
  • Resonance (2000)
  • ESP (2003)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]