Parthenón

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Parthenón
Világörökség
2006 01 21 Athènes Parthénon.JPG
A Parthenón az Akropoliszon
Adatok
Ország Görögország
Típus Kulturális helyszín
Felvétel éve 1987
Elhelyezkedése
Parthenón  (Görögország)
Parthenón
Parthenón
Pozíció Görögország térképén
é. sz. 37° 58′ 13″, k. h. 23° 43′ 21″Koordináták: é. sz. 37° 58′ 13″, k. h. 23° 43′ 21″

A Parthenón Athéna Parthenosz, vagyis a szűz Pallasz Athéné temploma az athéni Akropoliszon. Az i. e. 5. századra Athén vezetője lett egy adófizető közösségnek, amelynek célja az volt, hogy megvédjék a görög területeket a perzsákkal szemben. A szövetség pénztárát i. e. 454-ben Athénba szállították, majd Periklész, az államférfi és hadvezér az összeg egy részét a perzsák által elpusztított város újjáépítésére használta fel. A Parthenónt nem templomnak, hanem fogadalmi ajándéknak tekintették, ezenkívül így akarták kifejezésre juttatni Athén a szövetségben betöltött vezető szerepét.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Parthenónt Iktinosz és Kallikratész tervei alapján építették egy korábbi templom helyére. A munkálatokat Pheidiasz felügyelte. Az építkezést i. e. 448-ban kezdték el és i. e. 438-ban fejezték be. Azon a napon, amikor a Parthenónt felavatták Athén egész lakossága a szentélyhez vonult, hogy együttesen adják át a városvédő istennőnek az új peploszt. A szobordíszítés csak i. e. 432-ben készült el Pheidiasz tervei alapján, aki a kivitelezést is felügyelte. Valószínűleg ő határozta meg a teljes szoboregyüttes kompozícióját és nagy részéhez modelleket is készített. A márványba faragást számos más, a kutatások jelenlegi állása szerint meg nem nevezhető szobrász végezte, akik között jelentős mesterek is voltak. A Parthenónt 1209-ben keresztény templommá, majd a 15. században mecsetté alakították. Később lőporraktárként hasznosították, melyet 1687-ben az ostromló velenceiek gránátja felrobbantott. A robbanás következtében az oldalsó oszlopok nagy része ledőlt, a homlokfalak viszonylag jó állapotban maradtak meg. A megmaradt szobrok jelentős részét a 19. század elején Lord Elgin vásárolta meg, majd 1816-ban eladta a British Museumnak, ahol jelenleg is láthatók. A többi szobor egy részét az Athénban az Akropolisz Múzeumban, másik részét Párizsban a Louvre-ban őrzik. A Parthenón az Akropolisz más épületeivel együtt 1987-ben a Világörökség részévé vált.

Az épület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parthenón, alaprajz

A templom kívülről dór stílusú, anyaga sárgás színű, erezett pentelikoni márvány. Kialakításának minden részletén a klasszikus kor építészetének pontossága figyelhető meg. Az épület 70 méter hosszú és 31 méter széles talapzata nem teljesen négyszög alakú, alig észrevehetően a sarkok felé ívelt, az oszlopok befelé dőlnek, míg az oromzat enyhén kifelé hajlik. A templom rövidebb oldalán nyolc, hosszabb oldalán tizenhét dór oszlopot helyeztek el. A karcsú oszlopok sudarasodása minimális, de ez elég ahhoz, hogy enyhítse az élek egyenes vonalának merevségét. Az oszlopok közé rácsokat illesztettek be, hogy megvédjék a belső térbe helyezett áldozati ajándékokat. Eredetileg egy, a templom területén lévő, de a cellával összeköttetésben nem álló helyiséget neveztek parthenónnak, majd az i. e. 4. században az egész épületre kiterjesztették az elnevezést. Belsejében a pronaosz (a templom cellája előtti nyitott tér) és a opiszthodomosz (a cella hátsó, rövidebb oldalából nyíló helyiség) méretét igyekeztek a lehető legkisebbre lecsökkenteni, hogy a keleti oldalon a cella, nyugati oldalon a parthenón számára minél nagyobb hely maradjon. A cella körül végigfutó frízen egy felvonulást ábrázoltak, az oromzatokon szobrokat helyeztek el, a külső oszlopcsarnok fölötti területekre domborműveket (metopékat) illesztettek be.

A cella[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cella belsejében a hosszabb falak mellé tíz-tíz, a rövidebb hátsó fal mellé öt dór oszlopot állítottak fel. Az oszlopok szokatlanul közel vannak a falhoz, a köztük lévő távolság is kisebb a megszokottnál. A cella hátsó falához helyezték el Pheidiasz mesterművét Athéné 12 méter magas, krizelefantin technikával készült szobrát. Az istennő fehér bőrét elefántcsont érzékeltette, ruhája aranyozott üvegből készült. A szobor napjainkra megsemmisült, kisméretű másolatok és más tárgyakon fennmaradt részletek alapján alkothatunk fogalmat róla. Egyik kezében a győzelem istennőjének szobrát tartotta, a másikkal egy pajzsra támaszkodott, amelyen a görögök és amazonok harcát jelenítették meg. Fején szfinxszel és kétoldalt szárnyas lovakkal díszített sisakot viselt. A másik helyiségben, (a parthenónban) helyezték el az istennő korábbi, fából készült kultuszszobrát. Ezt a helyiséget négy ión oszloppal díszítették. Ez volt az első alkalom, hogy egy épületen belül vegyesen alkalmaztak ión és dór elemeket.

Parthenón, panorámakép

Szobordíszítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felvonulási fríz részlete, London, British Museum
Metopé a Parthenón déli oldaláról, London, British Museum
Dionüszosz szobra a keleti oromzatról, London, British Museum

A felvonulás fríz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fríz a külső oszlopsor mögé került, de a porticusok mellett a templom mindkét hosszú oldalán is végigfut, összesen 160 méter hosszan. Az alapból alig kiemelkedő, alacsony dombormű alakjai életnagyságnál kisebbek. A fríz témája egyedülálló, mert a templomot a városi élet jelenetsorával díszíti, és a polgárok egyes csoportjait rendkívül életszerűen ábrázolja. Témája az istennő tiszteletére négyévente megrendezett Panathénaia-ünnep felvonulása. A fríz a templom délnyugati sarkán kezdődött, legfontosabb jelenetét, amelyen egy kis csoport az istennő szent peploszának átadási szertartását végzi, a keleti oldal közepére helyezték el. Az alakok arcvonásai nyugodtak, szenvtelenek, láthatóan a művészek nem törekedtek az érzelmek ábrázolására. Mozdulataik egyénítettek, ugyanakkor harmonikusan illeszkednek az együttes egészébe. Az alakok között találunk köpenyükbe burkolózó öregeket, fiatal lányokat, asszonyokat, papokat, polgárokat, vízhordókat stb. A felvonulási menetet, amely a keleti, bejárati homlokzat felé tart a kultikus cselekmények résztvevői vezetik, de a legfontosabb szerep a lovasoknak jut. Elképzelhető, hogy a lovasok a harcok közben elesett athéniak voltak, akik itt héroszokká válva jelentek meg azon az épületen, amelyet a perzsák feletti diadal emlékére emeltek. A lovak és áldozati állatok anatómiailag pontos ábrázolása bizonyítja, hogy a korabeli művészek kiválóan ismerték az állatvilágot is. Az épület főhomlokzatán kialakított jeleneten az olümposzi istenek fogadják a halandók felvonulását. Ezeket az istenábrázolásokat vagy maga Pheidiasz készítette, vagy egy olyan művész, akit közvetlenül ő irányított. Ezeken az ábrázolásokon Poszeidón és Apolló beszélget, amíg a vékony peploszba burkolózó Artemisz elfordul és a másik irányba néz.

A metopék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 92 metopé a templom külső homlokzatára került. Küzdő alakokat, isteneket, gigászokat, kentaurokat, amazonokat láthatunk rajtuk, valamint a Trója kifosztását ábrázoló jeleneteket görögökkel és trójaiakkal. A metopék tervezése egyenetlen színvonalú, némelyik kifejezetten gyenge tervezésű. A legszebb kialakításúak világosan illeszkednek a négyszögletes képmezőbe. A metopék egyes részein még felismerhetőek az eredeti színezés nagyon halvány nyomai.

Az oromzat szobordíszítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oromzat díszítése (amelynek megmaradt darabjai nagyrészt Londonban láthatók), Athén mitikus történelmének legfontosabb pillanatait ábrázolták. A keleti oromzaton Pallasz Athéné istennő születését örökítették meg, ahogy teljes fegyverzetben pattan elő Zeusz fejéből, a nyugatin pedig az Attika birtoklásáért csatázó Athénét és Poszeidónt. A nyugati oromzaton az istennő egy olajfát teremt, míg az isten tengert jelképező sós forrást fakaszt. A Parthenón szobrai azt sugallják, hogy az istenek versengése az Akropolisz tetején zajlott, a hely félisten lakói Kekropsz és Erekhtheusz valamint feleségeik és gyermekeik jelenlétében. A keleti oldal szobrai közül fennmaradtak a kétoldalt álló hórák és párkák, a születés és a halál istennőit ábrázoló alkotások. A napjainkra megsemmisült főalakok elhelyezkedését egy Madridban őrzött római kori díszkút segítségével sikerült rekonstruálni. A szobrokra jellemző, hogy a ruhák tömegét mélyen kifaragott árnyékot vető redők érzékeltetik. Az ruhaanyag tömege alatt a test formáit is pontosan és határozottan jelenítették meg. A szobrok teljesen körbe vannak faragva, az elhelyezésük után többet nem látható hátsó oldalukat is pontosan kidolgozták. Ezt a megoldást csak kivételes esetekben alkalmazták, itt a szobrokat az istennő számára készítették, ezért tökéletességre törekedtek. A timpanonok sarkába fekvő alakokat helyeztek el. A nyugati oromzatra az egyik attikai hérosz, talán egy folyóisten került, a keletire egy Dionüszoszt ábrázoló szobor. A két oromcsoportból napjainkra csak néhány szobor maradt meg, ezek eredeti helye is vitatott. Azonosításukhoz az antik szerzők leírásai mellett csak Jacques Carrey 17. században készült rajzai adnak támpontot.

A nyugati oromzat rekonstrukciója

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Aradi Nóra (szerk.): Az antik világ (A művészet története 10/2), Corvina Kiadó, 1986, ISBN 963-13-2247-5
  • Peter Levi: A görög világ atlasza, Helikon Kiadó, 1994, ISBN 963-208-323-7
  • Susanna Sarti: Görög művészet (A művészet története 16/3), Corvina Kiadó, 2007, ISBN 963-13-5654-0
  • Furio Durando: Greece, Splendours of an Ancient Civilization, Thames an Hudson, 1997, ISBN 0-500-51204-3
  • John Boardman: Görög művészet (A művészet világa), Glória Kiadó, 2007, ISBN 963-9587-22-2

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Parthenón témájú médiaállományokat.