Panzerhaubitze 2000

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Panzerhaubitze 2000
PzH2000 houwitser.png
PzH 2000 önjáró löveg oldalról

Általános tulajdonságok
Személyzet 5 fő (parancsnok, vezető, irányzó, 2 fő töltőkezelő)
Hosszúság 11,67 m
Szélesség 3,6 m
Magasság 3,1 m
Tömeg 55,3 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat modulrendszerű, hegesztett acélpáncél-lemez, kiegészíthető reaktív pótpáncéllal
Elsődleges fegyverzet Rheinmetall 155 mm-es L/52 űrmérethosszú tarackágyú
Másodlagos fegyverzet Rheinmetall MG3 géppuska
Műszaki adatok
Motor MTU 881 Ka–500 és Ka–501
Teljesítmény 736 kW (986 LE)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 60 km/h
Fajlagos teljesítmény 13,31 kW/t (17,83 LE/t)
Hatótávolság 420 km

A Panzerhaubitze 2000 (magyarul páncélos tarack), röviden PzH 2000, német önjáró tarackágyú.[1] A Krauss-Maffei Wegmann (KMW) konzorcium gyártja és fejleszti tovább a járműveket. Számos korszerű berendezésének és magas fokú automatizáltságának köszönhetően figyelemre méltóak tűzgyorsasági, csőhosszának köszönhetően pedig lőpontossági paraméterei, emellett öndiagnosztizálásából fakadóan alacsony a karbantartási igénye is. Napjaink egyik leghatékonyabb tüzérségi eszköze, amelynek jeles bizonyítéka, hogy a kezdetben a német fegyveres erők számára kifejlesztett önjáró löveget mára több ország is alkalmazza. Olaszország, Hollandia és Görögország is rendszeresítette, illetve Ausztrália is rendszeresíteni fogja. A jármű megfelelő váltótípusa az idős, elhasználódott M109 típusú tarackoknak. Kategóriájában hasonló paraméterekkel csak a francia GCT, a brit AS–90, az orosz 2SZ19 Mszta–SZ és az izraeli SLAMMER rendelkezik.

Fejlesztésének története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német PzH 2000 az alváz tetejére rögzített csővel, menetben.

Az 1970-es évek második felében a NATO egyes európai tagállamai fegyverzet-egységesítési programokat írtak ki és kezdtek megvalósítani. Ezen programok között szerepelt egy új típusú önjáró löveg kifejlesztése is, melynek az SP–70 nevet adták. A program az 1980-as évek elején indult el. Az Olaszország, Egyesült Királyság és NSZK által közösen indított fejlesztések azonban a nem kellően átgondolt programstruktúra miatt növekvő költségek és a folyamatos darabszám-visszamondások következtében az addig együttesen fejlesztett PzH 155–1 önjáró tarackágyú fejlesztési munkáit leállították. Sok probléma merült fel az abban alkalmazott FH 155–1 tarackágyúkkal kapcsolatban is, lényegesen gyengébb paramétereket mutatott, mint az USA-ban bevezetett GC–45 típusú tarack. A programot 1986 júniusában leállították, viszont nyugatnémet részről az erre fenntartott teljes összeget (186 millió német márkát) a kormány két újonnan megalakult konzorciumnak ítélte oda, amik egy új 155 mm-es önjáró löveg prototípusának létrehozására és későbbi gyártására kaptak megbízást. Ezt a két konzorciumot a Krauss-Maffei, a KUKA és a Rheinmetall, valamint a Wegmann és a MaK cégek alkották. Mindkét konzorcium 1-1 mintadarabot épített, ezek ellenőrző vizsgálatait a Bundeswehr végezte el 1990-re. A javaslatok közül a Wegmann-MaK konzorcium - melyhez később a Rheinmetall is társult - terve nyerte a tendert. A Wegmann lett felelős a teljes rendszerért, a toronyért és az automatikus töltőberendezésért, a MaK az alvázat, a Rheinmetall pedig a löveget szállítja. A széles körű haditechnikai ellenőrző vizsgálatok során tesztelték a járműveket a kanadai Manitoba tartományban található Shilo támaszponton, az arizonai Yumában, valamint a Bundeswehr tüzériskolájában egyaránt. 1995 végéig 19 000 km-t tett meg a típus komoly technikai problémák nélkül.

A Bundeswehr egyik kiképző PzH 2000-e

A Wegmann-MaK-Rheinmetall konzorcium végül 1996-ban megnyerte a tendert és megrendelést kapott 185 db löveg leszállítására a német gyorsreagálású erők számára, majd még 410 db-ra a többi egységnek. A Wegmann 1998-ban egyesült a Krauss-Maffei céggel, és nevük Krauss-Maffei Wegmann (KMW) lett.

Több hadsereg is tesztelte, a tárgyalások során a 40 km-es lőtávolság komoly érv volt az eladók kezében. A toronynak haditengerészeti változata is készült, amelyet egy német fregatton próbáltak ki (MONARC: Modular Naval Artillery Concept, azaz Moduláris Tengerészeti Tüzérségi Koncepció). Eredetileg a 2007-2008-ban hadrendbe álló F125 osztályú fregattokhoz készítették, azonban a haditengerészet végül az olasz Oto Melara által fejlesztett 127 mm-es löveget választotta.

A brit hadsereg magát a Rheinmetall-löveget választotta AS–90 típusú önjáró tarackjaihoz. Később azonban mégis egy másik lövegtípust rendszeresítettek a Braveheart altípushoz.

Az USA hadserege is fontolóra vette a PzH 2000 rendszeresítését a Crusader rendszerben, azonban a Crusaderrel szemben olyan követelményeket támasztottak, amit a német jármű nem tudott teljesíteni. A Crusader rendszerben ugyanis a löveg és a kezelőszemélyzet el van szeparálva egymástól, így a legénység egy egész üteget tud egy helyről irányítani.

Szerkezeti felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Holland PzH 2000 menetben
PzH 2000 alvázánál rögzítve egy C–17 Globemaster III-ban

Alváz, futómű és páncélzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A MaK cég tervezte az alvázat, amelynek több része a Leopard 2 harckocsi alvázával és alkatrészeivel megegyezik, hegesztett acéllemezekből áll. Biztonsági szempontok miatt a jármű elejében helyezték el a motort és segédberendezéseit a meghajtó kerekekkel együtt, a tornyot pedig az alváz hátsó részébe. Ez a megoldás már bizonyított több fegyveres konfliktusban, különféle önjáró lövegeknél, lövészpáncélosoknál és harckocsiknál is alkalmazzák ezt az elrendezést. A kocsitest hátsó részében található ajtókon keresztül történik a lőszerek málházása, illetve életveszély esetén a jármű gyors elhagyását is segíti.

A futómű torziós felfüggesztésű. A lengéscsillapítók, a hidraulikus ütközők (amortizátorok) és a 2x7 db futógörgő szintén a Leopard-családból lett átvéve. Mindezek kiváló menetteljesítményt biztosítanak a nagy tömegű járműnek terepen és kemény útburkolaton egyaránt. A hajtáslánc megegyezik a Leopard 2-n alkalmazottal.

A páncélzat szintén hagyományos hegesztett acélpáncél, viszont modulrendszerben tervezett, bevetéstől függően rugalmasan bővíthető. Az általános elrendezés is védelmet nyújt a 7,62 mm-es géppuskalövedékek ellen és 800 m-nél távolabbról kilőtt 14,5 mm-es páncéltörő lövedékek ellen is, de reaktív páncélzat is szerelhető fel rá. A normál páncélzat továbbá védelmet nyújt 10 méteres körzeten túl becsapódó tüzérségi lövedékek ellen (155 mm űrméretig), valamint megakadályozza a neutronsugárzás áthatolását is. A harcjármű teljes atom-biológiai-vegyi (ABV) védelemmel van ellátva.

Torony[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A négyszögletű tornyot a Wegmann cég tervezte, ami - a motor elrendezése miatt - a test hátsó részében lett elhelyezve. A torony tetején 2 db búvónyílás lett kialakítva: a bal oldali elöl, a jobb oldali hátul. Előbbire szerelhető fel a 7,62 mm-es géppuska, amely légi- és földi célok ellen egyaránt alkalmazható. Elhelyeztek még oldalanként 4-4 db ködgránátvetőt is. A toronyba egy fázisvezérelt radart is építettek, amellyel a kilőtt lövedék nyomon követhető és az oldalszél mérésére is alkalmas.

Meghajtórendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A járművet egy négyütemű, 8 hengeres MTU 881 Ka–500, később Ka–501 típusú dízelmotor hajtja, ami a test bal első részében került elhelyezésre. Teljesítménye 736 kW (986 LE), fajlagos teljesítménye 17,83 LE/t. A motorhoz egy négysebességes Renk HSWL 284 C típusú sebességváltó van kapcsolva. Noha a jármű meglehetősen nehéz, a hajtáslánc mégis nagy mozgékonyságot biztosít neki. Országúton 60 km/h, terepen 45 km/h a csúcssebessége. Hatótávolsága eléri a 420 km-t, üzemanyagfogyasztása 240 liter/100 km. Az üzemanyag 3 db tartályban van tárolva.

Teljes körű diagnosztikai rendszer segíti a karbantartás legegyszerűbbé és legolcsóbbá tételét és a hibák leggyorsabb javítását. A rendszer felügyeli mind a mechanikus, mind az elektronikus berendezéseket.

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsődleges fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Holland PzH 2000 tálib célokat támad Afganisztán Chura tartományában. Jól megfigyelhető a cső torony felőli részén elhelyezett füstgázelszívó henger.

A jármű elsődleges fegyverzete egy huzagolt csövű, belül keménykrómozott 155 mm űrméretű, 52-es űrmérethosszú (L/52) tarackágyú, amit a Rheinmetall gyárt (csőhossz 8,06 m). A cső belsejét a kisebb súrlódási ellenállás és csőkopás, valamint a hosszabb élettartam elérése miatt krómozzák. Élettartama ezen kialakítások miatt 2000 lövés. A cső torony felőli részére egy füstgázelszívó hengert, a cső szájára pedig egy kombinált, nagy hatásfokú csőszájféket szerkesztettek. A cső bajonettzárral rögzül a csőfarhoz, ez a megoldás a csőcserét hivatott gyorsítani. A csőfart hagyományos, függőlegesen mozgó ékzár reteszeli, az ékzárban található az ütőszeg is. A töltényűr térfogata 23 liter. A cső menethelyzetben a kocsialváz orrának tetejére rögzíthető.

A löveg a lövegtoronyban -2,5° és +65° szögtartományok között mozgatható helyszög (altitud) szerint és 360°-ban oldalszög (azimut) szerint. Maximális irányzási szögsebesség 11,25°/másodperc.

A pneumatikus rendszerű, önműködő (automata) tárat (Flick Ramming) a csőfar mögött helyezték el. A tűzhelyzetnek megfelelő lövedék és töltet kiválasztását számítógépek vezérlik a töltőkezelők utasításaira, a töltés automatizált a cső bármely oldal- és magasságszöge esetén. A töltőszalag elektromos meghajtású, amely kizárja a kezelőszemélyzet sérülését éghető folyadékok (hidraulikaolaj) hiányából adódóan. Rendszerhiba esetén megoldott a kézi töltés is.

A rendszer tűzgyorsasága önműködő töltés esetén 3 lövés/10 másodperc, illetve 8-9 lövés/60 másodperc, 20 lövés/2,5 perc, 60 lövés/20 perc, 120 lövés/óra. Kevesebb, mint 2 perc kell ahhoz, hogy egy menetben levő jármű a megkapott tűzfeladathoz kiválassza a megfelelő lövedéket, rövid megállásból végrehajtsa az irányzást, leadja a 8-9 lövésből álló tűzcsapást, majd tovább folytassa a menetet.

A löveg hatásos lőtávolsága hagyományos lövedékkel 30 km, rakétapóthajtású lövedékkel 56 km. Közvetlen irányzással páncélozott célokat 1200 méterig képes leküzdeni.

A Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok között létrejött ballisztikai egyezmény [2] értelmében a löveghez az összes szabványosított 155 mm űrméretű NATO-lövedéket és töltetet alkalmazni lehet. A löveg javadalmazása 60 db lövedék (48 db készenléti a toronyban, 12 db tartalék a járműben) és 288 db lőpor-préstest (MTLS - Modulares Treibladungssystem, magyarul moduláris hajítócsomag rendszer), vagy ezzel egyenértékű zsákos töltet. Tömegük kb. 3,5 tonna. A rendszer újramálházása két fővel kevesebb, mint 11 perc alatt elvégezhető (~10 perc 50 másodperc). A lőszerek be- és kimálházása a jármű hátsó részén elhelyezett ajtókon történik automatikusan, vagy kézi úton.

Töltet és lövedéktípusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Modern lőszerkészlet PzH 2000 tarackágyúhoz. Jól megfigyelhetőek a lőszer részei: a lövedék, hajítótöltet, gyújtó

Hatféle szabványosított lőpor-préstest (hajítótöltet) használható a lövedékekhez. Ezek kombinációjával érhető el eltérő lőtávolságokon a megfelelő meghajtóerő optimális csőkopás mellett.

A préstestek (MTLS)[3]:

  • DM 72: alapmodul, az L/39-es csövekbe is alkalmazható.
  • DM 652
  • DM 662
  • DM 82: alapmodul, az L/39-es csövekbe is alkalmazható.
  • DM 92: ez a töltet is teljesíti a NATO JBMOU előírásait. A töltet alkalmazásával további 63 °C-kal nő a belső töltőűri hőmérséklet, ezáltal a lőtávolság is. Csak L/52-es csövekben alkalmazható.

A lövedékek időzíthető gyújtóit a fedélzeti tűzvezető rendszer által meghatározott paraméterek alapján a töltőberendezésbe épített gyújtóállító készülék végzi indukciós elven. A löveghez mechanikus időzített gyújtójú lövedékeket is alkalmazhatnak.

A Rheinmetall által gyártott lövedékek [4]:

  • 155 mm L15 A2 HE (HE - High Explosive, magyarul nagy rombolóerejű) lövedék: az FH 155–1 programban Nagy-Britanniával közösen kifejlesztett lövedék.
  • 155 mm HE Rh 30 lövedék
  • 155 mm HE Rh 40 lövedék: legelőször a görög hadsereg állította hadrendbe 2005-ben (155 mm HE Rh 40 BB).
  • DM 20 gyakorló lövedék
  • DM 21 gyakorló lövedék
  • DM 58 gyakorló lövedék
  • DM 106 világító lövedék: az FH 155–1 programban lett kifejlesztve. 1,8 millió cd fényerejű lövedék 5 m/s sebességgel süllyed, alkalmazott magassága 600-800 méter.
  • DM 125 multispektrális füstgránát: 8 db vörösfoszfort (RP) tartalmazó patronnal van szerelve, égésideje 3,3 perc, működési hőmérséklete -46 °C és +63 °C között, élettartama 10 év, tömege 46 kg
  • DM 45 füstgránát: hexaklór-etán (HC) füstöt tartalmazó lövedék.
  • DM 105 füstgránát: hexaklór-etán (HC) füstöt tartalmazó lövedék.

A legnagyobb lőtávolság közvetett irányzás esetén, hagyományos lövedék használatakor (pl. L15 A2) 30 km, 40 km rakétapóthajtású lövedékkel. Egy 2006 áprilisi lövészet során az egyik PzH 2000 56 km távolságra lévő célt talált el.[5]

Irányzórendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Másodlagos és kiegészítő fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Másodlagos fegyverzetként 1 db MG3 típusú géppuska van beépítve, amihez 1200 db 7,62 × 51 mm NATO töltény van málházva.

Maga az önjáró löveg, mint fegyverrendszer, ha teljesen hadrafogható (minden rendszere hibátlanul működik) és a külső harcállásponttal folyamatos a kapcsolata, akkor a harceszköz üzemeltetése két fővel is megoldható.

Harci alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Afganisztán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Holland PzH 2000 a kijelölt tüzelőállása felé igyekszik Afganisztán Chura tartományában

A PzH 2000-et harci körülmények között a holland hadsereg vetette be először Afganisztán Kandahar tartományában tálib célok ellen, a Medúza hadművelet keretében, 2006 augusztusában.[6] A Chora-csata során is intenzíven alkalmazták. Az Afganisztánba szállított ágyúkat kiegészítő páncélzattal látták el, mely jobb védelmet nyújt az aknavetők lövedékei ellen. A hollandok kritikával illették a löveg AVB rendszerét, mert az nem tudja az afganisztáni körülmények között megfelelően ellátni feladatát. Ez nem meglepő, mivel az európai viszonyokra tervezték. A problémát a rengeteg por jelenti, mely hamar belepi a páncélzatot. A lövegek GPS navigációs rendszer segítségével közlekednek a hegyes-sivatagos terepen, foglalják el a kijelölt tüzelési pozíciójukat. Sőt, a GPS rendszer alkalmas az előretolt tüzérségi felderítők felváltására is, így a lőelemek meghatározásához szükséges adatokat is innen nyerik a tüzérek.[7]

A tálibok a Tarin Kowt szörnyetegei nevet adták az ágyúknak, míg a koalíciós erők katonái az ISAF hosszú karja néven emlegetik.

Rendszeresítő országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Holland PzH 2000

Németország Németország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tender 1990-es eldőlése után 1254 db-ra tett le a kormány gyártási opciót. Azonban az NSZKNDK viszony enyhülése és az újraegyesülés után megkezdték a hadsereg átalakítását és ezzel párhuzamosan a gyártási darabszám 238 db-ra csökkent. Ezt később 154 db-ra csökkentették, ebből 31 raktárra került későbbi lehetséges átépítés céljából. Az első járművet 1998 júliusában szállították le.

Alkalmazó alakulatok:

  • Kuselben állomásozó 345. páncélos tüzérzászlóalj (PzArtLBtl), a zászlóalj a 10. Sigmaringen páncéloshadosztály kötelékébe tartozik.

Olaszország Olaszország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

70 db-ot rendeltek, amiket az olasz IVECO-Oto Melara konzorciummal közösen gyártanak. Az első 2 db-ot a KMW 2002-ben adta át, a további 68 db-ot 2007 májusától kezdték átvenni. Hadrendbe 2007 júniusában állt a típus, az utolsók 2009-re válnak hadrafoghatóvá.

Hollandia Hollandia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

57 db-ot rendeltek, amit később 39 db-ra csökkentettek. A fennmaradt, meg nem épített 18 db-ot Ausztráliának ajánlották megvételre.

Görögország Görögország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

24 db-ot vettek meg, amiket 2003 júliusa és 2004 júniusa között meg is kaptak.

Ausztrália Ausztrália[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közeljövőben hadrendbe állítják a típust.[8]

Horvátország Horvátország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Horvátország tizenkét PzH 2000 megvásárlását tervezi, melyeket a német készletből elégítenének ki. Ezt 2014. július 14-én jelentette be a Horvát Parlament Védelmi bizottsága. Tíz éves, használt járműveket vennének a kiegészítő rendszerekkel együtt, összesen 41 millió EUR összegben. Ennek költségét a 2014–2018. közötti időszakban tervezik kifizetni, ami megfelelő a horvát védelmi minisztérium időkeretének. A védelmi miniszter, Ante Kotromanovic július 10-én tett sajtótájékoztatót, melyben közölte, hogy a német önjáró tarackágyúk nélkülözhetetlen elemei a NATO felé 2013-ban vállalt 42 kötelezettségüknek.[9]

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A löveg csőhossza, felépítése és feladatköre miatt minősül tarackágyúnak.
  2. NATO JBMOU (Joint Ballistics Memorandum of Understanding)
  3. Rheinmetall Defence - Artillerieladungssysteme für 155 mm Waffenanlagen
  4. Rheinmetall Defence - Ammunition for Artillery
  5. PzH 2000 steigert Schussreichweite um fast 40 Prozent
  6. Operation "Medusa" in Afghanistan
  7. Chora controversy rages as Dutch debate Afghan commitment. „… a PzH 2000 nem igényel előretolt felderítőket, mert a löveg GPS koordinátákat használ, a kilőtt lövedékek pedig oldalirányba nem térülnek el. A találati pontosság egyedül a távolság függvénye. Kis távolság esetén 50 m alatt van, nagyobb (max. 40 km-es) távolság esetén nem ismeretes, mert titkosított. …”
  8. A KMW és a BAE Systems Australia üzleti híre.
  9. Igor Tabak, Zágráb: Croatia seeks PzH 2000 purchase (angol nyelven). IHS Jane's Defence Weekly, 2014. július 17. (Hozzáférés: 2014. július 18.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monográfiák, folyóiratok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bartha Tibor mk. őrgy.: PzH 2000 önjáró tarack. In: Haditechnika, 1997/4, 21–26. o.

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Panzerhaubitze 2000 témájú médiaállományokat.

Filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]