Pandóra
Pandóra (görög: „csupa ajándék”) a görög mitológia szerint az első nő volt, akit Zeusz teremtett, hogy megbüntesse az emberiséget, amiért Prométheusz ellopta nekik a tüzet. Magát Prométheuszt azzal büntette, hogy egy sziklához láncolta, ahol egy sas lakmározott Prométheusz májából.
Pandórát Zeusz a többi isten segítségével teremtette: Héphaisztosz formálta meg agyagból az első asszonyt, Aphrodité adott neki szépséget, Apollón zenei tehetséget és a gyógyítás képességét. Hermész ezután egy szelencét ajándékozott Pandórának.
Prométheusz, mielőtt a sziklához láncolták, figyelmeztette testvérét, Epimétheuszt, hogy ne fogadjon el ajándékot az istenektől, Epimétheusz azonban beleszeretett Pandórába. Hermész elmondta neki, hogy Pandóra Zeusz ajándéka, és figyelmeztette, hogy ne nyissa ki a szelencét, amelyet az asszony hozott.
Ebben az időben az emberek még paradicsomi állapotban éltek, semmiféle baj nem gyötörte őket. Egy nap azonban Pandóra kíváncsiságból kinyitotta a szelencét, amiből az emberiségre szabadult az összes csapás (betegség, bánat, szegénység, bűn, ínség, szenvedés, keserűség, öregség, gond, irigység, gonoszság) Pandóra megijedt és gyorsan lecsapta a szelence fedelét, amiben egyedül a remény maradt benn. A világra szenvedéssel teli időszak köszöntött, míg Pandóra újra ki nem nyitotta a dobozt, hogy a remény is kiszabaduljon.
Epimétheusz és Pandóra lánya volt Pürrha, az emberiség ősanyja az özönvíz után.
Források [szerkesztés]
- William Hansen, William F. Hansen. Classical mythology (angol nyelven). Oxford University Press, 257. o (2005). ISBN 0195300351. Hozzáférés ideje: 2012. március 18.
- Littleton, C. Scott. Gods, goddesses, and mythology (angol nyelven). Marshall Cavendish, 1079-1082. o (2005). ISBN 0761475591. Hozzáférés ideje: 2012. március 18.

