Pag (település)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pag
Pag town 01.jpg
A város látképe
Közigazgatás
Ország  Horvátország
Megye Zára
Község Pag
Jogállás város
Polgármester Željko Maržić (PSP)
Irányítószám 23 250
Körzethívószám (+385) 023
Népesség
Teljes népesség 2421 fő (2001) +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 9 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Pag (Horvátország)
Pag
Pag
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 44° 26′ 37″, k. h. 15° 03′ 18″Koordináták: é. sz. 44° 26′ 37″, k. h. 15° 03′ 18″
Pag weboldala

Pag (olaszul: Pago, latinul Pagus) város és község (járás) Horvátországban, Zára megyében.

A község (járás) települései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közigazgatásilag Bošana, Dinjiška, Gorica, Košljun, Miškovići, Pag, Smokvica, Stara Vas, Šimuni, Vlašići és Vrčići települések tartoznak hozzá.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város az Adriai-tengerben fekvő Pag sziget közepén, a keleti partról a sziget belsejébe mélyen benyúló, védett Pagi-öböl (Paški zaljev) délkeleti végében található.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pag látképe a középkorban

A sziget és a település neve a legelfogadottabb nézet szerint a latin „pagus” (falu) főnévből származik. A sziget legrégibb települése a már Plinius által az 1. században említett Cissa volt, mely az öböl északnyugati végében a mai Caska térségében feküdt. A régészeti leletek is megerősítik, hogy az ókorban egy nagyobb település volt a Sveta Jelena-Milac-Košljun alkotta háromszögben.[1] A város a 4. század végéig állt fenn és a legenda szerint földrengés rombolta le. Ezután az itteniek délebbre a ma Stari gradnak nevezett helyre telepedtek le. Itt építették fel új városukat, melynek védőfalai, tornyai, üzletei, templomai, kolostorai, palotái voltak. Lakói kereskedelemmel, állattartással, sólepárlással, hajózással és halászattal foglalkoztak.

A középkori város a maitól 3 km-re délre feküdt. Első írásos említése a 10. században történik, amikor már a horvát állam része volt. Držislav István horvát király 976-ban szerezte meg Pagot Bizánctól és közigazgatási központtá tette. A 12. század elején Pag a Magyar Királyság része lett. 1192-ben felépült a Szűz Mária tiszteletére szentelt templom, amely ma is Stari grad domináns épülete.[1] 1244-ben IV. Béla hálából, hogy lakói menedéket nyújtottak a tatárjárás idején szabad királyi várossá tette. A város ma is mint történetének egyik legjelentősebb eseményére emlékezik a király március 30-án kelt kiváltságlevelére.[1] Zára fellázadása után Pag részleges önállóságot kapott, Nagy Lajos király pedig 1376-ban a többi dalmáciai városhoz hasonlóan elismerte teljes autonómiáját. A Zára elleni harcok következtében a város elpusztult, amikor 1393. március 23-án a zárai sereg betört a városba és minden oldalról felgyújtotta azt. Lakói közül is sokakat megöltek.[1]

1403-ban Nápolyi László Dalmácia többi részével együtt a Velencei Köztársaságnak adta el és évszázadokra velencei fennhatóság alá került. A város 1433-ban kapta első statútumát. A 15. század közepén a török fenyegetés hatására lakói a város új helyen való felépítését határozták el. A munkák 1443-ban kezdődtek velencei építészek által kidolgozott tervek szerint. A tervezési és kivitelezési munkákban részt vett a kor nagy építésze és szobrásza a zárai születésű Juraj Dalmatinac (olaszul Giorgio da Sebenico) is. 1474. szeptember 18-án Pag grófjának és a városi elöljáróknak a vezetésével, a menet elején a csodatevő Szent Kereszttel a nép körmenetben vonult be az új városba.[1]

A várost körülvevő magas és szilárd falakat tíz torony erősítette. A város lakóinak békét és biztonságot nyújtva biztosította a további fejlődést. Ezt követően fejlődtek Pag gazdasági kapcsolatai más területekkel is és sok fiatal pagi polgár tanult Európa nagy egyetemein. Az új városba való beköltözés ellenére nem feledkeztek meg a régi városról sem. 1589-ben a ferencesek itt építették fel kolostorukat, melynek maradványai még ma is láthatók. A pagiak minden év Nagyboldogasszony ünnepén átvonultak a régi városba, hogy együtt imádkozzanak a Szűzanya csodatevő szobra előtt. Az egyházi szertartás során a szobrot körmenetben vitték az új városba a Nagyboldogasszony templomba és ott a szentélyben állt egészen szeptember 7-ig, amikor Kisboldogasszony ünnepére visszavitték őrzőhelyére. Még a 16. században felépült a város sóraktára, 1792-ben pedig az első gimnázium épülete.

A 18. század végén Napóleon megszüntette a Velencei Köztársaságot. Pag szigete 1797 és 1805 között Habsburg uralom alá került, majd az egész Dalmáciával együtt a Francia Császárság része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. A 19. század végén a városnak már közel négyezer lakosa volt. 1905-ben egy betegség a szőlőket elpusztította és emiatt emberek százai szegényedtek el, ekkor sok lakos emigrált a tengerentúlra. Emiatt a lakosság száma csökkent. A város csipkeverő iskoláját 1906-ban Frane Budak alapította, aki városvezetőként újjáépíttette a vízvezetéket, rendezte a város környezetét és megkísérelte az elektromos áram bevezetését is, de ez akkor még nem valósult meg.[1] Ekkor fejlődött ki egy új gazdasági ág, a turizmus, amely azelőtt ismeretlen volt. A turizmus fejlődése nagyot lendített a város fejlődésén, amely kezdett a régi városmagon kívülre is terjeszkedni. Új városrészek jöttek létre: Vodice, Blato, Murvica, Varoš, Bašaca, Bošana és Sveta Jelena. A városnak 1910-ben 3699 lakosa volt.

Ezt követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1941 júniusában az usztasa rezsim Slano-öbölben, Pag város közelében hozott létre egy koncentrációs tábort, ahol több ezer zsidó, szerb, horvát és disszidens halt meg. Amikor értesültek arról, hogy a sziget olasz ellenőrzés alá kerül, a foglyokat kivégezték. Az életben maradtak többségben a jasenovaci koncentrációs táborba kerültek. A város második nagy elnéptelenedése a II. világháború végén következett be.

A turizmus az 1960-as évektől lendült fel újra. 1968-ban megnyílt a korszerű, 370 ágyas „Bellewue” szálloda, új terek, autós kempingek, utak létesültek.

Az 1991–95-ös szerb-horvát háborúban a sziget volt az egyetlen kapocs az ország déli területei és az anyaország között.

A város lakói ma nagyrészt halászatból, állattenyésztésből és a turizmusból élnek. A településnek 2011-ben 2849, a községnek összesen 3846 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
2.926 3.271 3.369 3.554 3.960 3.699 3.699 3.257 2.937 2.697 2.327 2.198 2.201 2.421 2.701 2.849

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A régi város (Stari grad) a mai Pag központjától kissé délebbre fekszik. Egykor gazdag város volt, ma inkább gazdag régészeti lelőhely. Magját a román stílusú Szűz Mária templom és a ferences kolostor romjai képezik. A Szűz Mária templomot 1192-ben említik először és valószínűleg egy 8. századi óhorvát bazilika alapjain épült. Homlokzati domborművei Sulmonai Pál zárai szobrászművész alkotásai. A pagiak Nagyboldogasszony ünnepén évszázadok óta körmenetben viszik innen a Szűzanya csodatevő szobrát a városban levő Nagyboldogasszony templomba. 1241-ben ide menekült a tatárok elől IV. Béla király, ahol helyiek vendégül látták és adományokkal látták el. A tatárjárás után 1244-ben a király hálából szabad királyi város rangot adott a városnak. Gazdagsága miatt többször volt támadásnak kitéve. A kolostor udvarában ma is áll a tiszta vízű kút. A legenda szerint az egyik évben szörnyű szárazság volt és a pagiak segítségért imádkoztak a Szűzanyához. Hosszú könyörgések után az egyik reggelre a kolostor kútja csodás módon színültig telt meg vízzel megmentve így a szomjazó népet. Ennek az eseménynek a tiszteletére a Szűzanya itteni szobra különleges tiszteletet élvez. Az utóbbi években felgyorsultak a munkák a Stari grad és környékének rendezésére, hogy az újra visszanyerhesse régi fényét. A templom környékének rendezése során feltárták az 1318-ban alapított bencés kolostor maradványait a kolostor kútjával. Előkerült egy eddig ismeretlen átjáró is, amely a sóteleptől vezetett az egykori várhoz és valószínűleg védelmi célokat szolgált. Tervben van a Pag-Košljun úttól a templomhoz vezető lépcsősor mellett a város történetének legfontosabb eseményeit bemutató domborművek elhelyezése.[4]
  • A magas tornyokkal erősített városfalak évszázadokon át védelmezték a várost az ellenséggel szemben. A tornyok nehéz és könnyű tüzérségi fegyverekkel is fel voltak szerelve. Az első erről szóló leírás 1680-ból származik. Feladatuk a város lakói mellett a közeli sótelepek védelme is volt, hiszen abban az időben egy kiló só ára vetekedett egy kiló aranyéval. A falakon kapuk vezettek át, melyek a mai városi hidakkal szemben nyíltak. Nagyrészt lebontották őket. A város védműveinek legépebben megmaradt része a Skrivanat-torony ma is eredeti formájában áll. A 15. században épített torony az egyetlen megmaradt objektum a falakat erősítő egykori tíz toronyból. Ez volt északról az első torony, amely a tenger felől védte a várost. Valamikor közvetlenül a parton állt, ma már mintegy ötven méter a parttól való távolsága. A mai városháza épülete is egykori ágyútoronyból lett átépítve.[5] A parti rész rekonstrukciója során megtalálták és megjelölték az egykori városfal vonalát.[6]
  • A városmag egyik legszebb dísze a 2010-ben újjáépített Katine-híd. A régi hidat még a 15. században építették. A hídnak két nyílása van, amelyen átférnek a kisebb hajók, amelyek így védve vannak a bóra nagyobb lökéseivel szemben. A fehér kövekből épített híd hosszúsága 30 méter. A híddal kapcsolatos hagyomány, hogy a pagi farsang idején a híd nagyobbik ívénél égetik el Markót, egy szalmabábut bűnbakként az emberek balszerencséjéért és problémáiért. A hídon csak gyalogosan lehet közlekedni és a városmagot köti össze a sóraktárakkal.[7]
  • A Kamerlengo-torony ma már nem látható eredeti formájában, mivel időközben a városháza céljára építették át. A Kamerlengo-torony eredetileg könnyű tűzfegyverekkel volt felszerelve, mivel funkciója a városközpont védelme és a főkapu, valamint a nyugati városfal őrzése volt. Meredek falai közvetlenül érintkeztek a tengerrel, lehetetlenné téve a hajók kikötését, amelyek így nem találtak erre alkalmas helyet. Ma a városháza intézményei vannak itt elhelyezve, ezenkívül nyaranta konferenciákat, képzőművészeti kiállításokat rendeznek benne.[8]
  • A város fő megélhetési sorrása a sólepárlás volt, ahol meg kellett oldani a só tárolását és őrzését is. A Pagi-öbölben só raktározásáról szóló első írásos adatok 1368-ból származnak. Addig a sólepárlók magánkézben voltak, de ebben az évben a só raktározása és értékesítése már állami monopólium volt. A raktározás hagyományos módja 1826-ig tartott, amikor az állam négy új raktárat építtetett, hogy a sót megóvja az időjárás viszontagságaitól. Idővel azonban ez is kevésnek bizonyult a só összegyűjtésére, így a régi Szent Ferenc és Szent Antal templomokat is erre a célra vették igénybe. 1847-ben a Pagi-öbölben öt nagy sóraktár állt, melyek a Franjo Josip (Ferenc József), a Lodovico (Lajos), az Ivan Krstitelj (Keresztelő János), a Ferdinand Maksimilijan (Ferdinánd Miksa) és a Sveti Marko (Szent Márk) nevet viselték. 1849-ben a régi velencei sóraktárak felújításával a tárolás gondja hosszú időre megoldódott. Később a raktárak száma tovább nőtt, így 1945-ben már tíz raktárépület volt. Ma a sóraktárak ipari műemlékek és az elsőben, mely a Ferdinánd nevet viseli állandó kiállítást rendeztek be a sólepárlás történetéből.[9]
  • A Szent Margit tiszteletére szentelt bencés templom és kolostor a különösen értékes Szent Miklós kápolnával a városfal nyugati részénél épült gótikus elemekkel, reneszánsz stílusban. Története a Szent Benedek rendi nővérek 1318-as rendház alapításával kezdődik, melynek előzménye bencések férfi rendjének prosikai Szent Péter apátsága volt, amely a feltételezések szerint már századokkal előbb a horvát nemzeti királyok idejében is létezett. A bencések különösen jelentős szerepet játszottak a sziget leány gyermekeinek nevelésében, akiket megtanítottak a csipkeverésre, a kolostor falain belül ingyenes népiskola és óvoda működött szakképzett szerzetes tanítónők irányításával. A II. világháború idején a kolostor élelmezte a gyerekeket és a szegényeket. A honvédő háború idején a nélkülözések enyhítésére tartotta a kapcsolatot a külföldi karitász szervezetekkel és a világ bencés kolostoraival. A bencés nővérek 1435-óta őrzik a Szent Töviskorona ereklyéjét, amelyet Ivan Tutnić Pažanin ferences szerzetes hozott nekik a Szentföldről. Az ereklye mellett a bencések kincstárában őrzik a Szűzanya stari gradi csodatevő szobrát is és egy csodatevő feszületet, amely a stari gradi Szent Antal templomból származik. A nővérek több évszázada készítik az édes és illatos pagi süteményt a baškotinit, amelyet csak a rendházban lehet kapni.[10]
  • A Szent György templom a 15. században épült a város északi részén Juraj Dalmatinac tervei szerint vagy közreműködésével. Eredetileg Szent Márk tiszteletére is volt szentelve. A 16. századi bővítés során jellegzetes reneszánsz homlokzatot kapott. A román stílusú kapuzat fölötti lunettát a stari gradi azonos titulusú templomról hozták át. A kapuzattól balra zömök, alacsony négyszögletes harangtorony áll. A templomban csak időnként tartanak misét, belső tere jobbára kiállítótérként szolgál.[11]
  • A Nagyboldogasszony templom egy háromhajós bazilika hármas apszissal. A város központi terén áll. Székesegyháznak épült, azonban ezt a rangot sohasem érte el. Egyszerű román stílusú homlokzatát látványos gótikus kapuzat és nagyméretű míves rózsaablak ablak díszítik, melynek részleteiben a pagi csipke motívumai ismerhetők fel. 1443-ban a város erődítéseivel együtt kezdték építeni, az építés 1446-ban került Juraj Dalmatinac irányítása alá és a 16. század elején lett teljesen készen. Harangtornya 1526-ban épült. A 18. században megújították, ekkor kapta mennyezetstukkóit. A sekrestye és az oldalhajók boltozata gótikus, keresztbordázatos. A Rózsafüzér Királynőjét ábrázoló oltárképe nagy művészeti értékkel bíró velencei munka. A templomban őriznek egy a Stari gradból származó, a 15. század elején készített gótikus keresztet.[12]
  • A minoriták Szent Ferenc temploma a városmag déli részén található. A mellette állt kolostor csak 1785-ig működött, mert a szerzetesrendeket ekkor megszüntették. Ezután az épületbe az iskola költözött, amely 1854-ig működött, amikor a kolostort lebontották. A templom arról nevezetes, hogy minden Virágvasárnap a templomból körmenet indul a Nagyboldogasszony templom felé és a hívek olajfaágakat visznek a kezükben. A templom általában zárva van a nyilvánosság elől, csak rendkívüli alkalmakkor látogatható.[13]
  • A Szent Miklós templom a várostól északkeletre a tenger mellett áll. Szent Miklós a tengerészek védőszentje, akinek ünnepén minden év december 6-án a város népe kigyalogolt a mintegy egy órára fekvő templomhoz, hogy részt vegyen az ünnepi istentiszteleten. Egykor a város egyik legfontosabb temploma volt, jelentőségét azonban mára már elveszítette, inkább kulturális emlék maradt. Felújítása és környezetének rendbetétele folyamatban van.[14]
  • A város főterén a Nagyboldogasszony templommal szemben áll a 15. századi kormányzói palota épülete. A velencei uralom idején itt volt a sziget kormányzójának székhelye. Pag utolsó kormányzója Lauro Ruić filozófus és jogász volt. A kétemeletes palotát mára kultúrpalotává alakították át. Kulturális eseményeket, kiállításokat rendeznek benne. A nyári hónapokban előadásokat, a pagi kulturális nyár eseményeit tartják itt. A palota átriumában egy szép díszes kút és két magas pálmafa található, amely a kapuzat gazdagon díszített boltozatával együtt a régi dalmát hangulatot adja vissza. 2010-ben az első nemzetközi csipkefesztivál idején a palota földszintjén állandó kiállítás nyílt a pagi csipkékből.[15]
  • Gazdag helyi családok házai és palotái a 16. és 17. századból.
  • A sziget legmagasabb hegye a Szent Vid-hegy kedvelt turisztikai célpont. A 348 méter magas hegy tetejét az 1348-ban Szent Vid tiszteletére épített kápolna díszíti. Nagyszerű kilátás nyílik inne a környező településekre (Pag, Kolan, Šimuni, Mandre, Košljun, stb.), valamint a környező szigetekre (Rab, Mali Lošinj, Silba, Olib, Maun, Lukar, stb.). Szép időben ideális légköri viszonyok között a Velebit-hegység legnagyobb része is látszik. A hegyre több túraösvény is vezet a városhoz tartozó Dubrava (mintegy háromnegyed órás gyalogút), illetve Kolan (egy és negyed óra) felől.[16]
  • A Pag-sziget középső része földrajzi fekvése alapján a 15. hosszúsági fok mentén található. Ennek megjelölésére a várostól 5 km-re, a Szent Vid-hegy alatt egy márvány emlékművet készítettek. Az emlékmű márványkövébe az Adria vidékének térképe van bevésve, melyet a hosszúsági fok jelölése hasít ketté. Az emlékművet kör alakú kőépítmény övezi.[17]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pag (település) témájú médiaállományokat.