PZL MD–12

PZL MD–12
Az MD–12P, a második prototípus
Funkció	utasszállító repülőgép
Gyártó	WSK-Okęcie
Tervező	Franciszek Misztal
Gyártási darabszám	3
Fő üzemeltetők	LOT Lengyel Légitársaság
Első felszállás	1959. július 21.
Háromnézeti rajz
A Wikimédia Commons tartalmaz PZL MD–12 témájú médiaállományokat.

A PZL MD–12 az 1960-as évek elejére Lengyelországban kifejlesztett négymotoros, légcsavaros, kis hatótávolságú szállító és utasszállító repülőgép. Sorozatgyártására nem került sor, csak három prototípus készült belőle.

Története

A repülőgépet a LOT lengyel nemzeti légitársaság rövid távú belföldi járatain közlekedő Li–2 gépek leváltására szánták. Tervezése a varsói Repülési Intézet (Instytut Lotnictwa) Franciszek Misztal vezetése alatt álló tervezőirodájában kezdődött 1954-ben. A gép alapjául a CSS–12 konstrukciója szolgált. A fejlesztés kezdeti szakaszában a repülőgép típusjelzése a főkonstruktőr nevéből eredően FM–12 volt (FM – Franciszek Misztal). A típusjelzés 1956-ban MD–12-re változott, amikor a tervezési munkálatokba bekapcsolódott Leszek Dulęba konstruktőr is (MD – Misztal–Dulęba). A géphez eredetileg két db 460kW-os (615 Le) szovjet Svecov AS–21 csillagmotort terveztek alkalmazni, de a motorok gyártásának beszüntetése miatt új típust kellett választan. A tervezők a 235 kW-os (315 Le), lengyel gyártmányú Narkiewicz WN–3 csillagmotorok mellett döntöttek, ezek kisebb teljesítménye miatt azonban 4 db-t kellett beépíteni a repülőgépbe. 1957-től az egész projekt a varsói WSK–Okęcie gyárhoz került, a tervezés az ott felállított Repülőgéptervező Központban (Ośrodek Konstrukcji Lotniczych) folytatódott.

Az első prototípus SP–PAL lajstromjellel 1959. július 7-én hajtotta végre az első felszállást. Ezt követte 1961. július 7-én a második, MD–12P típusjelet kapott prototípus (SP–PBD lajstromjellel) első felszállása. A második prototípusban már teljesen kiépítették és felszerelték az utaskabint. Készült egy harmadik sárkányszerkezet is, ezt a földi statikai terhelési próbákhoz használták fel. A gép prototípusai 1961-ben sikeresen szerepelt a hatósági vizsgán, ezt követően pedig a második prototípus a LOT-hoz került üzemi próbára, ahol 1961. augusztus–szeptember folyamán részt vett az utasforgalomban.

Az MD–12F légi fényképező változat Krakkóban

Az üzemeltetés során a LOT kedvező tapasztalatokat szerzett az MD–12-vel. Könnyebben repülhető és gazdaságosabb volt, mint az Il–14. A LOT azonban mégis elállt a gép forgalomba állításától, mert nem tartotta gazdaságosnak a kizárólag a saját belföldi forgalom céljára kis példányszámban, drágán gyártott repülőgép üzemeltetését.

Az utasszállító változat gyártásának elvetését követően döntés született az MD–12F típusjelű légi fényképező változat kialakításáról. Az utasteret áttervezték, a szárny fesztávolságát pedig 21,36 m-ről 23,6 m-re növelték. A törzsben négy darab fényképezőgépet helyeztek el, és a gépet a fényképek kidolgozásához sötétkamrával is felszerelték. Személyzete hét fő volt. A navigátor munkahelyét áthelyezték a orr-részbe, amely plexi burkolatot kapott. Az SP–PBL lajstromjelet kapott prototípus 1962. július 21-én hajtotta végre első felszállását. Az MD–12F légi fényképező változat iránt a néhány szocialista és fejlődő ország részéről komoly érdeklődés mutatkozott. A gép sorsát azonban az első prototípus katasztrófája megpecsételte. Az MD–12 első prototípusa 1963. szeptember 17-én Varsótól mintegy 40 km-re délre, Grójec mellett a függőleges vezérsíkon kialakult vibráció (flatter-jelenség) miatt lezuhant, az öt főnyi személyzet életét vesztette.

Alkalmazása

A második prototípust az 1961-es üzem próbák alatt a LOT két hónapig a Varsó–Rzeszów járatán üzemeltette, ez idő alatt a gép több mint 1700 utast szállított. Alkalmi járatotokon is üzemeltették, 1961-ben és 1962-ben a poznańi nemzetközi vásár idején a repülőgép a Varsó–Poznań vonalon szállított utasokat.

Szerkezeti kialakítása és műszaki jellemzői

A jobb szárnyon lévő motorok

Az MD–12 teljesen fémépítésű, duralból készült, négymotoros, alsószárnyas kialakítású repülőgép. Szárnyai trapéz alakúak, törzse félhéj szerkezetű. Az utaskabinban 20 fő utas számára alakítottak ki ülőhelyet. A törzs hátsó részében mosdót, elöl, az orr-részében pedig 200 kg-nyi poggyász számára csomagteret alakítottak ki. A lényegében a TS–8 Bies gyakorló repülőgépből átvett hajtómű-egységet tartalmazó motogondolákat a szárnyon helyezték el. A WN–3 csillagmotorok WR–1 típusú, 2,2 m átmérőjű, fából készült, változtatható állásszögű légcsavarokat hajtottak. Behúzható futóműve hagyományos, tricikli elrendezésű. Az egykerekes főfutókat a belső, meghosszabbított motorgondolákba, az orrfutót a törzsbe lehetett behúzni. Az összesen 1160 l kapacitású üzemanyagtartályait a szárnyakban helyezték el. A motorok fogyasztása utazómagasságon és utazósebességnél 240 l/h.

Típusváltozatok

• MD–12 – Prototípus, egy darab készült belőle, 1961-ben lezuhant.
• MD–12P – Utasszállító változata, egy prototípus készült.
• MD–12F – Légi fényképező változat, csak prototípus szintjén maradt. Az egyetlen példányát Krakkóban, a Lengyel Repülési Múzeumban állították ki.

Műszaki adatai

Tömeg- és méretadatok

• Fesztáv: 21,36 m
• Hossz: 15,87 m
• Magasság: 6,8 m
• Szárnyfelület: 55 m²
• Üres tömeg: 4950 kg
• Legnagyobb felszállótömeg: 7500 kg
• Hasznos terhelés: 2500 kg

Motorok

• Típusa: WN–3C hét hengeres, léghűtéses csillagmotor
• Száma: 4 db
• Teljesítménye: 235 kW (315 LE) egyenként

Repülési adatok

• Legnagyobb sebesség: 300 km/h
• Utazósebesség: 285 km/h
• Hatótávolság: 650 km
• Szolgálati csúcsmagasság: 3500 m
• Emelkedőképesség: 4,2 m/s

Források

• Andrzej Grass: Samoloty PZL 1928-1978, Biblioteczka Skrzydlatej Polski, Wydawnictwo Komunikacki i Łąnczności, Warszawa, 1980, ISBN 83-206-0064-2, pp. 152–153.
• Janusz Babiejczuk, Jerzy Grzegorzewski: Polski przemysł lotniczy 1945–1973 (A lengyel repülőgépipar 1945–1973 között), Wydawnictwo MON, Warszawa, 1974 (ISBN nélkül)
• MD–12F – Az Ugolok nyeba cikke (oroszul)