PQ–17-es konvoj

A PQ–17-es konvoj egy második világháborús, hadianyagot szállító hajókaraván, amely az Északi-tengeren közlekedő konvojok közül a legnagyobb veszteséget szenvedte el. A németek a 41 hajóval induló konvoj 24 egységét süllyesztették el. A katasztrófát részben a brit Admiralitás okozta azzal, hogy a német haditengerészet felszíni flottájától tartva visszavonta a hajókaraván fegyveres kíséretét, és magára hagyta a teherhajókat a sarki vizeken.

Előzmények

Miután a náci Németország 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok elkezdett hadi- és egyéb felszereléseket szállítani Moszkvának. A konvojok az Északi-tengeren haladtak, célállomásuk Murmanszk, illetve Arhangelszk volt. A hajókaravánoknak az út során veszélyes közelségben kellett elhaladniuk Norvégia németek által megszállt partjai mellett. Nehezítette dolgukat az is, hogy a sarki nappalok nyáron nagyon hosszúak, így a németek könnyebben rábukkanhattak a hajókra.

Az izlandi horgonyzóhelyen gyülekező konvoj

A konvojok kódjele két betűből és egy számból állt. A betűk mindig azonosak voltak, a számok pedig azt mutatták, hogy az adott hajókaraván hányadik ezen az útvonalon. A Nagy-Britanniából induló konvoj betűjele PQ, a visszatérőé QP volt. A PQ rövidítés eredete az lehet, hogy az első konvojok felállításának és útjának egyik fő tervezője P. Q. Edwards parancsnok volt.

Az első konvoj 1941. augusztusában indult útnak. A kezdeti időszakban a hajókaravánok gond nélkül közlekedtek, nem zavarták őket sem a német repülők, sem a haditengerészet egységei. Tizenkét konvojjal összesen 103 hajó érkezett meg a Szovjetunióba 1942 tavaszáig. Az egyetlen hajó, amelyet ebben az időszakban Nagy-Britannia veszített, a PQ–8-as konvojt kísérő HMS Matabele romboló volt, amelyet az U-454 búvárhajó süllyesztett el 1942. január 17-én, északkeletre a Kola-félszigettől.

Erich Raeder tengernagy korán felismerte a konvojok jelentőségét, és többször is megpróbálta Adolf Hitlert rávenni, hogy telepítsenek komoly haditengerészeti erőt Norvégiába. Hitler ezt visszautasította, mert úgy gondolta, hogy a Szovjetunió gyorsan összeomlik. 1941 őszén azonban a német előrenyomulás elakadt, majd az év végén az Egyesült Államok is belépett a háborúba. Hitler ezután engedélyezte Raedernek, hogy átcsoportosítsa erőit Norvégiába, köztük a Tirpitz csatahajót, amely januárban érkezett meg Trondheimbe. Nem sokkal később csatlakozott hozzá a Admiral Scheer és a Admiral Hipper nehézcirkáló.

A szintén oda tartó Prinz Eugen nehézcirkálót a Trident nevű brit tengeralattjáró megtorpedózta, így az bevetésre alkalmatlan állapotban érte el a norvég vizeket. A német támadások 1942 tavaszán megsokszorozódtak. A PQ–16-os konvoj harminc hajójából ötöt elsüllyesztettek, négyet pedig megrongáltak a németek 1942. május 24. és május 30. között. Ez volt az addigi legnagyobb konvojveszteség a sarki vizeken.

A PQ–17-es konvoj

A PQ–17-es konvoj az izlandi Hvalfjordurnál gyülekezett. Sir John Tovey admirálist aggasztotta a Tirpitz közelsége, mert úgy vélte, hogy a csatahajó és az őt kísérő kisebb hadihajók rátámadhatnak a karavánra. Az admirális jól gondolta, a németek már kidolgozták a Rosselsprung tervet, amelynek célja éppen a Tirpitz és kísérő hajóinak bevetése volt a következő konvoj ellen. Az angolok úgy gondolták, hogy ha a német flotta megjelenik, akkor a konvoj egységeinek szét kell szóródniuk, mert így könnyebben menekülhetnek. Ez az elképzelés végül a PQ–17-es katasztrófájához vezetett.

A PQ–17-es konvoj 1942. június 27-én délután négy órakor hagyta el horgonyzóhelyét, és észak felé indult. A konvojban 35 teherhajó haladt, amely a többi között 297 repülőgépet, 594 harckocsit, 4246 teherautót és önjáró löveget, valamint további 156 ezer tonna rakományt vitt a Szovjetunió felé. Ez a rakomány elég volt egy ötvenezres sereg felállításához, értéke pedig elérte a 700 millió dollárt.

A hajókaravánt hadihajók kísérték, köztük rombolók, korvettek, aknaszedők és két tengeralattjáró. A konvojhoz tartozott még két tanker is, amely üzemanyagot biztosított a hajóknak. Kevéssel azután, hogy a hajók elhagyták Izlandot, az amerikai Richard Bland megfeneklett, és emiatt vissza kellett fordulnia. Június 29-én erős jégbe ütköztek, ekkor négy hajó megsérült, közülük egy, a szintén amerikai Exford visszatért a kikötőbe. A többi 33 teherhajó és kísérőik folytatták útjukat a Szovjetunió felé.

A konvoj szerkezete

A teherhajók kilenc párhuzamos oszlopban haladtak egymás mellett, közöttük két légvédelmi hajóval, a Palomaresszel és a Pozarciával. A konvojt ék alakban hadihajók fogták közre. Az ék csúcsán a Keppel romboló halad. Mögötte két másik romboló, a Wilton és a Leamington, aztán két korvett, a Lotus és a Poppy, majd a Furry és az Offa romboló következett. Az ék mögött, annak kevesebb egységből álló tükörképeként, de jóval közelebb a kereskedelmi hajókhoz, kisebb hadihajók haladtak: a La Maluine és a Dianella korvett, illetve a Ledbury romboló. Mögöttük három aknaszedő, a Halycon, a Salamander és a Britomart következett. A konvoj előtt és mögött, egy képzeletbeli téglalap négy sarkán, tengeralattjárók elleni harcra átalakított halászhajók haladtak: a Lord Middleton, a Lord Austin, az Ayrshire és a Northern Gem.

Távolról további hadihajók kísérték a kereskedelmi járműveket, köztük a brit London és Norfolk, valamint az amerikai Tuscaloosa és Wichita cirkáló, valamint három amerikai romboló. Ezek nagyjából 40 mérföldre északra hajóztak a kereskedelmi egységektől. A konvoj mögött 200 mérföldre a brit flotta egyik csatahajója, a Duke of York, két cirkálója, 14 rombolója és egy repülőgép-hordozója, a Victorious hajózott. Kiegészítette őket az amerikai Washington csatahajó.

Támadások a konvoj ellen

Július 1-3.

A konvojt egy Focke-Wulf Fw 200 repülőgépről pillantották meg először a németek július 1-jén. Ugyanezen a napon rábukkant a hajókra az U-252 búvárhajó is. A tengeralattjárók közelségét észlelték a kísérőhajók, és a nap folyamán makacsul üldözték az U-456-ot, de nem sikerült megsemmisíteniük. A németek újabb tengeralattjárókat vezényeltek a hajók ellen, így a konvojra kilenc búvárhajó ( U-88, U-251, U-255, U-334, U-355, U-376, U-456, U-457, U-703) vadászott. Délben a PQ-17 és az Oroszország felől érkező QP-13 konvoj elhaladt egymás mellett.

A németek először július 2-án délután fél hétkor támadták meg a konvojt hét Heinkel He 115 típusú torpedóvetővel, de nem jártak eredménnyel. A kísérőhajók két bombázót lelőttek. Éjszaka a Tirpitz és kísérőhajói utasítást kaptak arra, hogy Trondheimből induljanak Altenfjord felé. Július 3-án a konvojt megtámadta egy német tengeralattjáró, de nem sikerült eltalálnia egyetlen hajót sem.

Július 4.

A Luftwaffe a korábbiaknál komolyabb csapásokat intézett a konvoj ellen. A német repülők torpedóval eltalálták az amerikai Christopher Newportot, majd a sérült hajóval az U-457 végzett. A nap folyamán a Brit Királyi Légierő gépei felfedezték, hogy a Tirpitz kihajózott Trondheimből. A konvojt egész nap támadták a tengeralattjárók. Este nyolc órakor Ju 88-asok és He 111-esek, összesen mintegy 25 bombázó támadt a konvojra. A kísérőhajók géppuskatüze ellenére sikerült lőtávolon belül kerülniük, és torpedókkal eltalálták az amerikai William Hoopert, a brit Navarinót és a szovjet Azerbajdzsán tankhajót. A konvojjal csak ez utóbbi tudta folytatni az utat, a másik kettő elsüllyedt.

Az angol Admiralitás a Tirpitz kihajózásából és a hírszerzési jelentésekből arra a következtetésre jutott, hogy a német haditengerészet felszíni egységei megkísérlik feltartóztatni a PQ–17-et a negyedikéről ötödikére virradó éjszaka. Sir Dudley Pound, az Admiralitás első lordja, anélkül, hogy biztosan tudta volna, merre jár a német csatahajó, kiadta a konvoj sorsát megpecsételő utasítást: a hajók szóródjanak szét, és próbálják meg elérni az orosz kikötőket. A kereskedelmi hajók így fedezet nélkül folytatták útjukat. A rombolók a tőlük negyven mérföldre hajózó cirkálóflotta felé indultak.

Júlus 5-10.

A konvoj megsemmisítésének helyszíne

A szétszóródott kereskedelmi hajók egy része észak felé, a jéghatár irányába tartott, mások keletre, Novaja Zemlja felé haladtak, míg több hajó délkeletre fordult, és a legközelebbi orosz kikötőt próbálta elérni. Amikor a német tengeralattjárók és repülőgépek tudatták a hadvezetéssel, hogy a konvoj szétoszlott, és nincs katonai kísérete, Rader visszarendelte a Tirpitzet és kísérőit. A magányos hajók ugyanis olyan könnyű célpontot jelentettek a bombázóknak és búvárhajóknak, hogy nem akarta felesleges kockázatnak kitenni a német flotta büszkeségét. A németek ezután egyenként cserkészték be és pusztították el a védelem nélkül maradt teherhajókat.

A "mészárlás" július 5-én reggel fél kilenckor kezdődött. Torpedótalálatot kapott a brit Empire Byron, majd az amerikai Carlton. Ezután kilenc zuhanóbombázó lecsapott az amerikai Daniel Morganre és Washingtonra. A több mint 600 tonna robbanóanyagot szállító Washington legénységének egy része tíz napig hánykolódott a sarki tengeren egy mentőcsónakba, míg elérte a szovjet partot. Eközben torpedótalálatot kapott egy másik amerikai teherhajó, a Honomu. Mielőtt leszállt a nap, a PQ–17 elvesztette a brit Bolton Castle-t, Earlstont, Aldersdale-t, River Aftont és Zaafrant, a holland Paulus Pottert, az amerikai Pankraftot, Fairfield Cityt és Peter Kerrt.

A Silver Sword, az Ironclad és a Troubadour egy felfegyverzett halászhajó, az Ayrshire kíséretében egészen a jéghatárig hajózott, ahol a legénység álcázásul fehérre festette a felépítményeket, majd végig a jég mellett haladva eljutottak a biztonságos kikötőbe.

A következő napokban a németek folyamatosan támadták a hajókat. Bombatalálat végzett az amerikai Pan Atlanticcal, míg torpedó süllyesztette el a szintén amerikai John Witherspoont, Alcoa Rangert, Olopanát, illetve a brit Hartleburyt. Az amerikai Winston Salem több támadás ellenére elérte Novaja Zemlja szigetét, ahol a rakományának egy részét ki tudták menteni a sérült hajóból. Július 9. incidens nélkül telt el, de másnap a német repülők elsüllyesztették az amerikai Hoosiert és a panamai El Capitánt.

Veszteségek

Az ismétlődő német támadások miatt csak 11 teherhajó érte el úti célját, az utolsó július 28-án futott be. Meghalt másfészáz kereskedelmi tengerész, elsüllyedt 23 szállító- és egy mentőhajó, elveszett 142 ezer 518 tonna rakomány, benne 3350 járművel, 430 harckocsival, 210 bombázóval és 99 ezer 316 tonna egyéb szállítmánnyal, amelyben a többi között radarberendezések és lőszerek voltak. Az Azerbajdzsán nevű szovjet tanker elvesztette lenolaj rakományát.

A Paulus Pottert, nyolc nappal az őt ért légitámadás után, elhagyatottan találta meg egy német tengeralattjáró. Hárman átmentek a fedélzetre, hogy megvizsgálják, el lehet-e jutni vele Norvégiába. Miután kiderült, hogy a hajó erre nem képes, megtorpedózták. A Szovjetunióból visszavezető úton további három hajó süllyedt el. A Luftwaffe, amely 202 támadást intézett a konvoj ellen, öt repülővel fizetett nyolc hajó (Navarino, Fairfield City, Peter Kerr, Washington, Bolton Castle, Zaafaran, Pan Atlantic, Pancraft) elsüllyesztéséért.

Következmények

A konvoj magára hagyása a brit flotta egyik legnagyobb szégyene lett. A részleteket a háború alatt nem is hozták nyilvánosságra. Az Admiralitás meggondolatlan döntése megrengette az amerikai-brit együttműködést is, és az amerikai haditengerészet magas rangú tisztjeiben felmerült a gondolat, hogy a jövőben ne indítsanak több közös konvojt a britekkel. Ráadásul a szovjetek nem hitték el, hogy egy konvoj 24 hajót veszthet, és úgy gondolták: a szövetségesek hazudnak nekik.

Winston Churchill angol miniszterelnök és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, a szovjet tiltakozások dacára, úgy döntött, hogy a PQ-18-as konvoj indítását őszre halasztják. Amikor a karaván végül elindult, 53 hadihajó kísérte, köztük két búvárhajó és az Avenger repülőgép-hordozó. A németeknek a nagy készültség ellenére is sikerült 13 hajót a tenger fenekére küldeniük.

Az elsüllyesztett hajók

A hajó neve	Nemzetisége	Brt	Halottak száma
Alcoa Ranger	USA	5116
Aldersdale	Nagy-Britannia	8402
Bolton Castle	Nagy-Britannia	5203
Carlton	USA	5127	4
Christopher Newport	USA	7197	3
Daniel Morgan	USA	7177	3
Earlston	Nagy-Britannia	7494
El Capitán	Panama	5255
Empire Byron	Nagy-Britannia	6645	18
Fairfield City	USA	5686	6
Hartlebury	USA	5082	37
Honomu	USA	6977	19
Hoosier	USA	5060
John Witherspoon	USA	7180	1
Navarino	Nagy-Britannia	4841	1
Olopana	USA	6069	6
Pan Atlantic	USA	5411	26
Pankraft	USA	5644	2
Paulus Potter	Hollandia	7169
Peter Kerr	USA	6476
River Afton	Nagy-Britannia	5423	23
Washington	USA	5564
William Hooper	USA	7177	3
Zaafaran	Nagy-Britannia	1559	1