PPSZ–43

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
PPSZ–43
PPSZ-43.jpg

Típus géppisztoly
Ország Flag of the Soviet Union.svg Szovjetunió
Alkalmazás
Alkalmazás ideje 1942-től
Használó ország Szovjetunió, Varsói Szerződés országai
Háborús alkalmazás második világháború, koreai háború, vietnami háború
Műszaki adatok
Űrméret 7,62 mm
Lőszer 7,62×25 mm TT
Tárkapacitás 35 db
Működési elv szabad hátrasiklású tömegzár
Tömeg 3,04 kg (üres tárral)
3,67 kg (töltött tárral) kg
Fegyver hossza 820 mm (nyitott válltámasszal)
615 mm (behajtott válltámasszal) mm
Csőhossz 272 mm
Elméleti tűzgyorsaság 700 lövés/perc
Irányzék típusa nyílt

A PPSZ–43 (oroszul: ППС – Пистолет-пулемёт Судаева, magyar átírásban: Pisztolet-pulemjot Szudajeva) a második világháború alatt a Szovjetunióban gyártott 7,62 mm-es géppisztoly. Alekszej Szudajev a németek által körülzárt Leningrádban készítette el. A rendkívül egyszerű konstrukciójú, masszív, megbízható és könnyen gyártható fegyvert a második világháború legjobb géppisztolyai között tartják számon.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1941-től a szovjet gyalogság alapfegyverévé a PPS–41 vált, amely a háború elején már jelentős számban rendelkezésre állt. Ez a géppisztoly azonban viszonylag nagy tömege (5,4 kg) és hossza (840 mm) miatt alkalmatlan volt a harcjárművek kezelőszemélyzete számára. Ezért 1942-ben pályázatot írtak ki a PPS-nél kisebb és könnyebb géppisztolyra, amelynek tömege 3 kg-nál nem lehetett nagyobb, a tűzgyorsaságának pedig el kellett érnie a 400–500 lövés/perc értéket. További követelmény volt az egyszerű és takarékos gyárthatóság.

A pályázatra két terv született. Az egyiket Georgij Spagin készítette. Ez a PPS–41 átalakított változata volt, PPS–42 jelzéssel. A másik tervet Alekszej Szudajev készítette el 1942 végén PPSZ–42 típusjellel a körülzárt Leningrádban. A két fegyver próbái során Szudajev konstrukciója jobbnak bizonyult, így a hadsereg ennek a sorozatgyártása mellett döntött. A leningrádi fronton mutatkozó igények miatt már a kísérleti változatot azonnal gyártani kezdték a szesztrorecki műszergyárban. Ebből az első változatból 1943 végéig 46 572 db készült.

Szudajev már a sorozatgyártás beindításakor hozzálátott a fegyver tökéletesítéséhez. Kisebb módosítások (a belső szerkezet módosítása, a csőhossz és válltámasz rövidítése) után 1943-ban a Vörös Hadsereg PPSZ–43 típusjelzéssel rendszeresítette a géppisztolyt. A fegyver a harcjárművek kezelőszemélyzetének alapvető egyéni fegyvere lett, de használták az ejtőernyős és a felderítő alakulatok, és a partizán csoportok egyik legkedveltebb fegyvere lett.

Végtelenül leegyszerűsített szerkezete miatt előállítása harmadannyi időt, és feleannyi acélt igényelt, mint egy PPS–41-es elkészítése. Gyártásánál az időigényes forgácsolás helyett főként a sajtolást és a hegesztést alkalmazták.

A második világháború után Lengyelországban, Magyarországon, Finnországban és a Észak-Koreábanban is gyártották, és a Varsói Szerződés több hadseregében is alkalmazták. A fegyver egyes példányait még az 1980-as évekig is használták. Harci alkalmazására a második világháborún kívül a vietnami háborúban és a koreai háborúban is sor került. Kb. félmillió példány készült belőle.

Szerkezeti kialakítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teljesen fémből készült fegyver, kizárólag a markolat borításánál alkalmaztak fát, később pedig műanyagot. A PPSZ–43 szabad hátrasiklású tömegzárral rendelkezik, a zár úthossza 142 mm. A zárban merev ütőszeg található (így kismértékű előgyújtása van a lőszernek). Ez egyszerű szerkezetet és nagy tűzgyorsaságot eredményezett. A PPSZ–43 kizárólag sorozatlövésre alkalmas, ennek megfelelően tűzváltója sincs. Gyakorlott lövő az elsütőbillentyű nagyon finom lenyomásával és gyors felengedésével azonban egyeslövéseket is le tudott adni. A csövet acélköpeny vette körül, amelyen a cső hűtésére szolgáló nyílások vannak, a lemezborítás alulról nyitott.

Tokja fordított U alakú sajtolt acéllemez, első része a cső lemezborítását képezi. A cső alulról nyitott borítása védi a lövő kezét a hőhatástól, és erősíti a cső merevségét. A cső megfelelő hűtését a lemezborításon kialakított nyílások biztosítják.

Kompakt kialakítását behajtható fém válltámaszának köszönhette. Szükséghelyzetben, ha nem volt idő a válltámasz kihajtására, a pisztolyszerű markolat is megfelelő fogást biztosított a pontos lövés leadásához.

Elsősorban kis sorozatoknál (2–5 lövés) volt pontos és hatékony, hosszabb sorozatoknál (10–15 lövés) már jelentősen nőtt a szórás. A pontosság növelésére nagyon egyszerű kialakítású, lemezből készült kompenzátort alkalmaztak, amely egyúttal csőszájfékként is működött. Íves szekrénytára 35 lőszer befogadására volt alkalmas. Hatásos lőtávolsága 200 m, irányzéka 100 m és 200 m közötti lőtávolságra állítható. A kilőtt lövedék még 800 m-ig is képes halálos sebesülést okozni.

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lengyelországban gyártott, merev fatusával ellátott változat, a PPS wz. 1943/52
  • PPSZ–42 – az első sorozatgyártású modell
  • PPSZ–43 – a PPSZ–42 javított változata
  • PK–44 – a PPSZ–43 9 mm Parabellum lőszerre átalakított finn másolata
  • Pm wz.1943/52 – Lengyelországban gyártott változat
  • 5,6 mm pm wz. 1943 – lengyel gyakorló változat .22 LR lőszerrel
  • „54-es típus” (Type 54) – kínai másolat
  • MP719(r) – a Wehrmacht által zsákmányolt és használt fegyverek típusjelzése

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]