PAK FA

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
PAK FA
Sukhoi T-50 MAKS'11 Zherdin.jpg

Funkció Vadászbombázó repülőgép
Gyártó KNAAPO, HAL
Tervező Szuhoj OKB
Gyártási darabszám 5 db prototípus (építés alatt)
Rendszeresítők Orosz Légierő Orosz Légierő
Indiai Légierő Indiai Légierő

Személyzet 1 vagy 2 fő
Első felszállás 2010. január 29.[1]
Szolgálatba állítás 2015. (tervezett)
Hajtómű
Hajtómű 117SZ

A PAK FA (vagy PAK–FA, az orosz Перспективный авиационный комплекс фронтовой авиации, azaz a Front Légierő Perspektivikus Repülő-komplexuma, a tervezőirodában használt saját elnevezése T–50) tervezett szuperszonikus, ötödik generációs vadászbombázó repülőgép, melyet a Szuhoj-tervezőiroda fejleszt, a jelenlegi MiG–29 és Szu–27 repülőgépek leváltására, a MiG 1.44 és a Szuhoj Szu–47 Berkut kísérleti repülőgépekkel szerzett tapasztalatok alapján, az F–22 Raptor és az F–35 Lightning II amerikai repülőgépek ellensúlyozására. A repülőgép fejlesztésében India is részt vesz, itt a program neve FGFA (Fifth Generation Fighter Aircraft, angolul Ötödik Generációs Vadászrepülőgép). A gép rendszeresítését 2015-től tervezi az Orosz Légierő.[2]

Szerkezeti kialakítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lopakodó kialakítású repülőgép felszállótömege a két leváltani tervezett típusé, a MiG–29-é és a Szu–27-é között van. Két hajtóműves, vállszárnyas, hagyományos aerodinamikai elrendezésű repülőgép, melynek kompozitból készült, teljesen elforgatható, osztott függőleges vezérsíkjait kifelé döntötték. Viszonylag kis felületű, teljesen elforgatható vízszintes vezérsíkja szolgál magassági kormányként, emellett az előrefelé megnyújtott szárnytő (LERX) is elforgatható kacsaszárnyként működik. Ez a négy vízszintes vezérsíkos megoldás már korábban megjelent a Szuhoj vadászgépein, például a Szu–30-ason. Trapéz formájú szárnya az F–22-eséhez hasonló formájú, a törővég felé majdnem teljesen lecsökkenő húrhosszal, de belépőéle annál erősebben nyilazott, valószínűleg a nagyobb sebességre történő optimalizálás miatt. A belépőélen orrsegédszárnyat, a kilépőél belső felén fékszárnyat, a külsőn csűrőket helyeztek el. Futóműve hárompontos, tricikli elrendezésű, a főfutók és a kétkerekes orrfutó is a törzsbe, előrefelé húzódnak be. A pilótakabin teteje hátra felfelé csúsztatva nyílik. A prototípust, sok más orosz repülőgéphez hasonlóan, fékernyővel látták el, ez a törzs hátsó részének tetejéből engedhető ki.

A repülőgép radarkeresztmetszetének csökkentése elsősorban a mellső oldalon szembetűnő, a LERX, a szárny és a vízszintes vezérsík nyilazási szöge megegyezik. Hátulról a gép könnyebben észlelhető, a hajtóművek elrejtése kevésbé volt fontos szempont.

Hajtóműve a Szu–35BM-be beépített AL–41F1 utánégetős gázturbinás sugárhajtómű, melyet a jobb manőverezőképesség elérése érdekében tolóerővektor-eltérítéses fúvócsövekkel szerelnek fel. A fúvócső mozgatása háromdimenziós, azaz a repülőgép mindhárom tengely körüli kormányzásába besegít (a két hajtómű nagy távolsága miatt az orsózó irányú manővert is tudja segíteni). A repülőgép várhatóan alkalmas lesz a szupercirkálásra, azaz képes lesz a hangsebesség átlépésére vízszintes repülés közben is, az utánégetők használata nélkül is.

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orrába AESA-rendszerű fázisvezérelt antennaráccsal ellátott rádiólokátort építenek, a szélvédő előtt infravörös érzékelő van. A MAKSZ–2009 kiállításon bemutattak olyan AESA-rendszerű lokátort is, melyet a repülőgép orrsegédszárnyába terveznek beépíteni.

A gép belső fegyvertereiben is jelentős mennyiségű fegyverzetet hordozhat. A két fő beépített fegyvertér az egymástól viszonylag távol elhelyezett hajtóművek között, egymás mögött van. Mindkettőben két-két nagy méretű rakéta (légi harcra az R–33, hajók ellen a H–58) fér el. A hajtóművek külső oldalán két kisebb fegyvertér van, ebben két-két kis légiharc-rakéta (az R–73 továbbfejlesztésével létrehozott, becsukható aerodinamikai felületekkel rendelkező RVV–MD vagy az R–77, melyet az 1990-es években már eleve behajtható vezérsíkokkal, a repülőgép belsejében történő hordozásra fejlesztettek ki vagy a továbbfejlesztésével létrehozott RVV–SD) fér el.[3]

A program története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2008 végén a gép három példánya állt építés alatt, az Amur menti Komszomolszkban lévő KNAAPO repülőgépgyárban. Első felszállását Szergej Bogdan berepülőpilótával a fedélzetén 2010. január 29-én reggel hajtotta végre.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz PAK FA témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Liszkai János, HTKA Lapcsoport: Végrehajtotta első repülését a PAK-FA. HTKA Lapcsoport. (Hozzáférés: 2010. január 29.)
  2. Posztavki szamoljotov pjatovo pokolenyija nacsnutszja v 2015 goda, Nyezaviszimaja Gazeta, 2010. február 9.
  3. Sweetman, Bill: T-50: A Preliminary Analysis (angol nyelven). Aviation Week & Space Technology, 2010. január 29. (Hozzáférés: 2010. január 30.)