P–700 Granyit

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
P–700 Granyit
NATO-kód SS–N–19 Shipwreck
GRAU-kód 3M45
Funkció Hajók elleni robotrepülőgép
Szolgálatba állítás 1991 szeptember

Irányítás Aktív lokátoros önirányítás,
tehetetlenségi navigációs rendszer
Robbanótöltet 750 kg repesz-romboló vagy
500 kt termonukleáris
Méret- és tömegadatok
Hossz 10 m
Törzsátmérő 0,85 m
Indulótömeg 7000 kg
Repülési jellemzők
Max. sebesség 2,5 Mach (kísérleti: 4,5 Mach)
Hatótávolság 900 km
Háromnézeti rajz
P700Granit.jpg

A P–700 Granyit (oroszul: П–700 Гранит, NATO-kódja: SS–N–19 Shipwreck) az 1970-es években a Szovjetunióban kifejlesztett, a szovjet, majd az orosz haditengerészetnél alkalmazott, hajók elleni robotrepülőgép, GRAU-kódja 3M45. Létezik felszíni indítású és tengeralattjáróról indítható változata is.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A robotrepülőgép fejlesztése 1964-ben kezdődött az OKB–52 tervezőirodában (ma: NPO Masinosztrojenyije) Vlagyimir Cselomej vezetésével. A fegyvert az Egyesült Államok repülőgép-hordozó harccsoportjai elleni bevetésre tervezték, felváltva a korábbi elégtelen hatósugarú P–70 Ametyiszt rakétákat és P–120 Malahit robotrepülőgépeket. 1975-ben kezdődtek a kísérleti lövészetek, majd az első példányait 1983 márciusában rendszeresítették.

Alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1980-as évek elején rendszeresítették először a Kirov rakétás csatacirkálón (jelenleg: Admiral Usakov), majd a Kirov osztály többi tagján. Jelenleg a Kirov osztály négy hajóján, az Admiral Usakov, Admiral Nahimov, a Pjotr Velikij és Admiral Lazarev rakétás csatacirkálókon áll szolgálatban, hajónként 20 db. A P–700-t ugyancsak telepítették az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozón (12 db-ot). Az Antyej-osztály 12 db 949A típusú tengeralattjárói egységenként 24 db robotrepülőgépet hordoznak.

Szerkezeti kialakítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A robotrepülőgép tengeralattjáróról merülés közben sűrített levegővel indítható, a hajótestben a torony két oldalán elhelyezett konténerekből. A vízből való kiemelkedés után kinyílnak a szárnyak és a vezérsíkok és azonnal beindul a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta, ami utazósebességre gyorsítja a robotrepülőgépet. Menethajtóműve az Ufai Gépgyár által gyártott KR–93 típusú kisméretű gázturbinás sugárhajtómű. Újabb változatain kísérleti jelleggel 4D 04 típusú torlósugárhajtóművet alkalmaznak, amellyel a robotrepülőgép a 4 Mach sebességet is eléri. A menethajtómű kúpos levegőbeömlő nyílása a robotrepülőgép orr-részében helyezkedik el.

Az indítás után a robotrepülőgép programirányítással repül, majd céljához közelítve aktív rádiólokátoros vagy passzív infravörös önirányítással repül a célba. Becsapódás előtt a töltetet közelségi gyújtó indítja.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Anthony J. Watts: Jane's Underwater Warfare Systems 1999–2000, Janes Information Group, 1999

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Levegő-föld rakéták | Légiharc-rakéták | Páncéltörő rakéták | Légvédelmi rakéták | Ballisztikus rakéták | Robotrepülőgépek | Légibombák
Egyesült Államok ADM–20 Quail •  AGM–28 Hound Dog •  AGM–86 ALCM •  AGM–84 Harpoon •  AGM–84 SLAM •  AGM–129 ACM •  AGM–158 JASSM •  BGM–109 Tomahawk •  GAM–63 RASCAL •  LOCAAS •  MGM–1 Matador •  MGM–13 Mace •  SLAM •  SM–62 Snark •  SM–64 Navaho •  SM–73 Goose •  XSM–74 •  SSM–N–8 Regulus •  UGM–89 Perseus
szovjet Burja •  EKR •  H–20 •  H–35 •  H–55 •  H–65 •  KSZSCS •  P–5 Pjatyorka •  P–15 Tyermit •  P–70 Ametyiszt •  P–120 Malahit •  P–270 Moszkit •  P–500 Bazalt •  R–13 •  R–27 Zib •  RK–55 •  RKV–500 •  Tu–123 •  Tu–143
orosz H–90 •  H–101 •  H–102 •  H–555 •  P–700 Granyit •  P–750 Grom •  P–800 Onyiksz
német V–1
német/svéd KEPD–350 Taurus
svéd RBS–15
Egyesült Királyság/francia Storm Shadow/SCALP EG
francia MBDA Apache
indiai BrahMos