Pézsmaantilop

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Pézsmaantilop
Suni 2.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Antilopformák (Antilopinae)
Nemzetség: Törpeantilopok (Neotragini)
Nem: Neotragus
Faj: N. moschatus
Tudományos név
Neotragus moschatus
(Von Dueben, 1846)
Szinonimák

Nesotragus moschatus

Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Pézsmaantilop témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pézsmaantilop témájú kategóriát.

A pézsmaantilop (Neotragus moschatus) az emlősök (Mammalia) osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába, az antilopformák (Antilopinae) alcsaládjába és a törpeantilopok (Neotragini) nemzetségébe tartozó kelet-afrikai kérődző. A legtöbb rendszertan szerint nyugat-afrikai apró (N. pygmaeus) és a közép-afrikai Bates-törpeantiloppal (N. batesi) alkotja a Neotragus nemet, de egyes rendszertanok a Nesotragus nem egyetlen fajának tekintik.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pézsmaantilop Kelet-Afrika tengerparti sávjában és az ezekkel érintkező belső területeken honos, jellemzően part- és hegyvidéki erdőkben, illetve száraz, lombhullató bozótosokban 2700 méteres tengerszint feletti magasságig. Igényli a dús aljnövényzetet. Elterjedésének északi határa területén az Aberdare-hegység és a Kenya-hegy, illetve a Tana-folyó Kenya területén, délen pedig a Saint Lucia-tó környéke a Dél-afrikai Köztársaság keleti KwaZulu-Natal tartományának északi részén. Úgy tűnik, hogy Zambiából hiányzik, Szváziföldön pedig csak bizonytalan adatok állnak rendelkezésre előfordulásáról. Több szigeten is találkozni vele, pl. a Zanzibárhoz tartozó Unguján, valamint Mafián és Chapanin.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pézsmaantilop meglehetősen apró termetű jószág: testhossza 57-62 centiméteres, amihez 8-13 centiméter hosszúságú farok csatlakozik; marmagassága 33-38 centiméter, testtömege pedig 4-6 kilogramm között mozog. Testalkata karcsú, fara meglehetősen magas.

Kis mérete mellett szőrzetének is alkalmassá teszi a bozóti rejtőzködő életmódra: foltos mintázatú teste jórészt vörösesbarna és szürke (a hát sötétebb az oldalaknál és lábaknál), feje pedig vöröses, világosabb gyűrűvel a szem körül. Az áll, a nyak alsó fele, a végtagok belseje és a hasoldal fehér. A lábakon a paták felett egy-egy fekete gyűrű húzódik. Szarvai csak a bikáknak vannak: szélesen elállnak, hosszuk 6,5-13,3 centiméter között mozog, felületük végig recés, és a pofa vonalával párhuzamosan hátrafelé hajlanak.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bozótosok lakójaként a pézsmaantilop rejtőzködő életmódot folytat, és elsősorban az este és éjszaka folyamán aktív: ilyenkor fogyasztja elsősorban lehullott levelekből, hajtásokból, termésekből, gombákból álló táplálékát (füvet ritkán legel). Gyümölcsök után kutatva gyakorta követi a fejdíszes cerkófok (Cercopithecus mitis) vagy zanzibári vöröskolobuszok (Piliocolobus kirkii) csapatait. Vízigényét táplálékából fedezi. A nappalt árnyékos helyen tölti pihenéssel. Vész esetén rejtőszínében bízva mozdulatlanul várakozik, és csak akkor fogja menekülőre, ha a veszélyforrás túl közel ért hozzá. Ilyenkor felpattan, és cikázó futással eltűnik a bozót sűrűjében.

A bikák territoriálisak, mintegy háromhektáros területet jelölnek ki fejmirigyeik erős szagú váladékával és olykor trágyakupacokkal. (Nevük onnan ered, hogy a mirigyváladék következtében átható szagot áraszt egész testük.) A bikák territóriumain rendszerint több nőstény is megfordul, mindemellett rendszerint egyetlen tehénnel állnak párba; ellenkező esetben legfeljebb négy nőstényt gyűjtenek maguk köré.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Párzásra egész évben sor kerülhet, de az ellések zöme a novembertől márciusig tartó időszakra esik. Fél évig tartó vemhességet követően egyetlen utód jön világra. A felnőtteknél valamivel sötétebb színű borjú eleinte az aljnövényzetben rejtőzik. Két hónapos korban kerül sor az elválasztásra, az ivarérettséget egy-másfél évesen érik el. Élettartamuk akár tíz év is lehet.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pézsmaantilopok létszámát mintegy 365 000 példányra becsülik. Mindenekelőtt a vadászat és az elvadult kutyák jelentenek rá fenyegetést, ami lokálisan (elsősorban Dél-Afrikában) megritkította, de összességében jól alkalmazkodott az emberi tevékenységhez: szívesen benépesíti a túllegeltetés nyomán megjelenő bozótosokat. Helyenként – védett területeken, magánrezervátumokban – a nyalák (Tragelaphus angasii) túlszaporodása miatt szűkül be bozótos élőhelye. Elterjedési területén számos természetvédelmi terület terül el. 1995-ben megkísérelték visszatelepíteni a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkba, de a kísérlet nem bizonyult sikeresnek. Összességében azonban a pézsmaantilop állománya stabilnak mondható, így a Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint nem veszélyeztetett.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]