Paviai csata (1525)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Páviai csata (1525) szócikkből átirányítva)
Paviai csata
Battle of Pavia.jpg
A paviai csata (falikárpit Bernard van Orley által)

Konfliktus Itáliai háború (1521–26)
Időpont 1525. február 24.
Helyszín Pavia, Lombardia
Eredmény Döntő Habsburg győzelem
Szemben álló felek
Pavillon royal de France.svg Francia Királyság Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Német-római Birodalom
Banner of Arms of Spanish Habsburgs.png Spanyol Királyság
Flag of the Duchy of Milan.png Milánói Hercegség
Parancsnokok
Pavillon royal de France.svg I.Ferenc
Pavillon royal de France.svg Károly, Alençon hercege
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Georg Frundsberg
Banner of Arms of Spanish Habsburgs.png Fernando Francesco d’Avalos
Flag of the Duchy of Milan.png Antonio de Leyva
Szemben álló erők
26 000 fő (franciák, svájciak, itáliaiak, németek) 23 000 fő (németek, itáliaiak, spanyolok)
Veszteségek
kb. 12 000 halott, 9 000 fogoly vagy sebesült kb. 5 000 halott, beleértve a foglyok is
é. sz. 45° 10′ 60″, k. h. 9° 09′ 00″Koordináták: é. sz. 45° 10′ 60″, k. h. 9° 09′ 00″

A paviai csata, amelyet a lovagkor utolsó csatájának is hívnak, a Habsburg–Valois párharc egyik fontos állomása volt, ennek során a franciák – főleg I. Ferenc király rossz döntéseinek következtében – vereséget szenvedtek. A csatavesztés eredménye lett a madridi békeszerződés.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1522-es bicoccai csatavesztéssel a franciák egy időre felhagytak itáliai terveikkel, ekkor még hátráltatta őket az a tény is, hogy a pápa, VI. Adorján korábban V. Károly császár nevelője volt, így támogatására nem számíthattak.

A kedvező fordulat a következő évben következett be, amikor az itáliai városállamok I. Ferenchez fordultak segítségért, valamint VI. Adorján halála miatt új pápát kellett választani, ő pedig a Medici családból származó VII. Kelemen lett, aki franciabarát nézeteket vallott. Ebben az évben történt Bourbon connétable átállása a császáriakhoz: Bourbon herceg a francia korona megszerzéséről álmodozott, és ennek érdekében szövetségeseket keresett: V. Károlyban meg is találta emberét. A tárgyalásaikat szerződéssel erősítették meg, ám tervük kitudódott, így I. Ferenc hazaárulás címén lefoglalta Bourbon birtokait, aki menekülni kényszerült.

Mégis, az 1524-es évben eleinte francia földön voltak hadmozdulatok: a császári csapatok Francesco Fernando d’Avalos, pescarai márki vezetésével Marseille-t ostromolták sikertelenül.

Pavia ostroma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1524-ben I. Ferenc francia király mozgósította seregét, és betört Lombardiába, és elfoglalta Milánót. A franciák ekkor ahelyett, hogy Charles de Lannoyt, a nápolyi alkirályt kezdték volna el üldözni, inkább Pavia ostromához fogtak. Sikerük biztosnak tűnt, még ha rosszul is választottak célpontot, mivel V. Károly megint pénzszűkében volt, és nem tudott hadsereget toborozni a franciák ellen.

A franciák egy vadaskertben állították fel a főhadiszállásukat, a Mirabello vadászkastélyban pedig a király lakott. A sereg balszárnyát Károly, Alençon grófja vezette, a centrumot pedig Jacques La Palice vezette, a jobbszárnyra a svájciak kerültek.

A várat Antonio de Leyva védte 5400 emberrel. Az ostromot a franciák november 21-én kezdték, de a jól megerősített vár bevétele nem látszott könnyű feladatnak: mindkét fél kezdett kimerülni: a védők élelmiszer-, az ostromlók lőporhiánnyal küszködtek.

A francia ostrom elhúzódása alatt V. Károlynak sikerült pénzt szereznie, és ezután hadsereget toboroznia. A sereg vezére a kipróbált zsoldos, Georg Frundsberg lett. Milánó lett volna az elsődleges célpont számukra, hogy így vonják el Paviától a franciákat, de inkább mégis a francia fősereg megtámadása mellett döntöttek, mivel lehetett arra számítani, hogy a helyőrség is kitör a csata idején.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Ferenc foglyul ejtése

A császári seregek február 3-ára Pavia alá értek, számuk ekkorra megközelítette a 23 000 főt. Frundsberg egységeihez csatlakoztak Pescara márki, de Lannoy és Bourbon herceg egységei. Azonban a megerősített francia tábor láttára nem támadtak, vártak arra, hogy mit lép az ellenség, akik azonban szintén vártak, arra, hogy elfogyjon a pénz a császári oldalon, és feloszoljon a sereg. Ez kis híján meg is történt: a hónap közepén a zsoldosok ultimátumot intéztek a tisztekhez, ha március 1-jéig nem támadnak, akkor elvonulnak.

A támadásra azonban már nem kellett sokat várni: február 23-án éjszaka a vadaskert kőkerítését lerombolták a császári egységek, itt tudtak bevonulni a csapatok. A franciák hajnalban vették észre, hogy a császári zsoldosok nagy része már átvonult a vadaskertbe. Ekkor d’Avalos a vadászkastély felé akart vonulni, de Alençon megállította őt egységeivel, ezután d’Avalos elvonult, Alençon pedig átkelt a Ticino hídján: a csata alatt a hidat őrizte.

Pescara márkija a császári jobbszárnyról vonult tehát el, Frundsberg landsknechtjei mögé, mellettük a balszárnyon a Bourbon hercege által vezetett spanyolok, és a de Lannoy által irányított itáliaiak voltak. Tüzérség csak francia oldalon vett részt a harcban, mivel a császáriak nem tudták a résen átvontatni a lövegeiket, így lehetősége volt arra a francia seregnek, hogy szétágyúzza a még nem teljesen felállt ellenséges sereget vagy megtámadják a zsoldosok táborát. I. Ferenc az első lehetőség mellett döntött, azonban nem várt elég sokáig, hogy a másik oldalon pánik alakuljon ki, hanem lovasrohamot intézett a Frundsberg által vezetett német zsoldosok ellen.

A roham katasztrofálisan végződött: bár a kisszámú császári lovasságot félresöpörték, a spanyol puskások távolról lőtték ki egymás után a lovasokat, akik jelentősen megcsappant számban érték el a landsknechteket, valamint a lovasok közt harcoló La Palice is elesett. A spanyol puskásokat a Fekete Sereg néven ismert német gyalogos egység támadta meg: a spanyolok nem tudtak védekezni eredményesen a főleg pikával felfegyverkezett német katonák ellen, így visszavonultak: ugyanígy tettek a másik oldalon a puskatűzben szintén megtizedelt svájciak is.

A Fekete Sereg katonái az ellenséges oldalon harcoló földijeikkel csaptak össze. Kegyetlen tusa kezdődött: Frundsberg emberei árulónak tartották őket, nem csoda, hogy szinte az összes közülük holtan maradt a csatatéren, csupán ötvenen élték túl a csatát.

A franciák további terveit a centrumba beérkező d’Avalos zúzta szét, aki egy rohammal szétszórta a maradék egységeket, ekkor még de Leyva katonái is kitörtek a várból.

Alençon hercege, aki távol maradt a harcoktól, de a zajok alapján úgy gondolta, hogy a francia sereg vesztésre áll, ezért átvonult a csapataival, majd felrobbantotta a Ticino hídját, így elvágta a maradék francia sereg menekülési útját, így I. Ferenc a túlparton rekedt. I. Ferencet Bourbon hercege akarta megadásra bírni, de a király nem akarta megadni magát a szemében áruló Bourbon hercegnek, így végül de Lannoy előtt tette le a fegyvert.

A csata után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Ferencet V. Károly parancsára Madridba szállították, ahol közel egy éves tárgyalás során sikerült ráerőltetni a madridi békét, amely azonban nem tartott sokáig: 1526-ban I. Ferenc megalakította a cognac-i ligát. Így az itáliai harcok egészen 1559-ig, a cateau-cambrésis-i békekötésig folytatódtak.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Habsburg Ottó: V. Károly, Európa Könyvkiadó, 1994
  • Rázsó Gyula: A lovagkor csatái, Tankönyvkiadó, 1987
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Paviai csata (1525) témájú médiaállományokat.