Pálffi Albert
Pálffi Albert vagy Pálffy Albert (Gyula, 1820. április 20. – Budapest, 1897. december 22.) szerkesztő, író, politikus, 1884-től az MTA tagja. Nevét több formában találhatjuk meg, szerepelhet még Pálfiként vagy Pálffyként is.
Tartalomjegyzék |
Élete[szerkesztés]
Sokgyermekes nemescsalád sarjaként született. Apja Pálfi Ferenc nagyváradi sótisztviselő, anyja Nyéki Julianna. 1843-ban teológiai tanulmányait félbehagyva Pesten ügyvédi oklevelet szerzett, de már ekkor az irodalomnak élt. A Pesti Hírlapban közölt „újdonságokat” (1847), és egyike volt a korszerű újságírói stílus megteremtőinek.
Petőfi baráti köréhez tartozott, majd 1846-ban a Tízek Társaságának tagja lett. Kortársai szerény, szótlan, de a maga polgári vagyonát és életstílusát céltudatosan építő embernek írják le 1848. március 19., és 1849. július 6. között a Márczius Tizenötödike című forradalmi-radikális lap felelős szerkesztője Pesten, és egy ideig Debrecenben. A mérsékelt liberális táblabíró-politika éles bírálója, a republikanizmus hirdetője. 1849 júliusában a kormányszerveket is támadó radikalizmusa miatt a kormány betiltotta lapjának terjesztését, őt egy ideig fogságban tartották, de még a világosi fegyverletétel előtt kiszabadult. Bár a kiegyezésnek fáradhatatlan hírlapi pártolója volt 1867-ben, ám citoyen ellenszenvét a nemesi kiváltságokkal és kasztszellemmel szemben mindhalálig megőrizte.
A szabadságharc bukása után több évig idehaza bujdosott. 1853-ban elfogták és 2 évre a csehországi Budweisbe, a mai České Budějovicébe internálták. 1856. szeptember 1-jén feleségül vett egy helyi polgárlányt Neweklowský Fannit. Hazatérve ismét újságíróként működött, 1861-től mint a Hon külföldi rovatának vezetője. Az írói munka inkább kedvtelés számára, mint vérévé vált hivatás. Pályáját hosszú hallgatások tagolják: először a negyvenes években fog tollat, majd a Bach-korszak utolsó éveiben, a politika kedvéért azonban a forradalom alatt éppúgy otthagyja a múzsát, mint 1867-ben. Túl hatvanadik évén, Gyulai ösztönzésére kap ismét kedvet az íráshoz; legtöbb regényét, köztük a legjobbakat is ekkor alkotja. 1867, és 1870 között mint az Esti Lap szerkesztője, majd 1864-től a Kisfaludy Társaság tagja, emellett tagja volt a Petőfi Társaságnak is.
Élete alkonyán keletkezett regényeiben jobbára enyhén romantikus szerelmi töréneteket nyújt, amelyek alaprajzukban alig különböznek egymástól s jól besorolhatók prózánk Jókai és Mikszáth nevével jellemzett történelmi vonulatába. Pálffy és Jókai egyes anekdotikus, realista alkotásai alapvető erkölcsi, esztétikai célkitűzéseikben nem esnek messze egymástól, de művészi képességek tekintetében hatalmas különbség van kettőjük között. Sovány vigasz Pálffy csekély leleményéért, egyhangú elbeszélő modoráért, hogy Jókai egyes könnyelműségei és következetlenségei nála nem találhatók meg. Pálffy elfogadja az eszményítés immár két évtizedre elterjesztett tanításait; a nyomorról, az ösztönök világáról, a tragédiákról nem tud, s befejezéseiből általában nem hiányzik a költői igazságszolgáltatás.
Míg emberábrázolásáról és meseszövéséről kevés jót mondhatunk, korrajzát, környezetfestését inkább elismerhetjük: a kitűnő publicista itt árulja el magát. A nyolcvanas években még inkább csak a felszínen jár, igaz, sokoldalúsága már ekkor is felötlik. Szellemes írói kommentárt, világnézeti-politikai vitát, epizódalakot változatosan használ fel céljai érdekében. Utolsó műve lapjain a korfestő részek szinte teljességgel függetlenek a regény cselekményétől. E hibáért nagyrészt kárpótol a 48 előtti esztendők széles távlatú megjelenítése. A részletek plasztikus felidézésével itt már a történelmi lényeg megmaradása is együtt jár: Pálffy meghatottság és nosztalgia nélkül beszél egy elsüllyedt világról, az önkény, korlátoltság, lomhaság, mandarin-rendszer paradicsomáról. Azt sem titkolja, mennyire "fontolva haladó" volt a liberálisok jó része is ez idő tájt. A hazai konzervatívokat, sőt, a magyar konzervativizmust Eötvös óta kevesen állították oly könyörtelen reflektorfénybe, mint ő.
Művei[szerkesztés]
- Magyar millionaire (I-II., Pest, 1846)
- Fekete könyv (1847)
- Egy földönfutó hátrahagyott novellái (Névtelenül, Pest, 1850)
- A fejedelem keresztlánya (regény, 1856)
- Az atyai ház (Pest, 1858)
- Az ítélőmester leánya (Budapest, 1881)
- Esztike kisasszony professzora (I – II., Budapest, 1884)
- Egy mérnök regénye (I – II., Budapest, 1885)
- A régi Magyarország utolsó éveiben (Bp., 1894).
Pálffi Alberttel kapcsolatos irodalom és irodalmi emlékek[szerkesztés]
- Vári-Szvacsek Rezső: P. A. (Budapest, 1904)
- Vadnai Károly: P. A. emlékezete. Irodalmi emlékek (Budapest, 1905)
- Orosz László: P. A. (Gyula, 1960.)
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Pálffy Albert: Egy mérnök regénye (Magyar regényirók képes kiadása. Budapest, Franklin-Társulat, 1911)
