Pál András (színművész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Pál András (színész) szócikkből átirányítva)
Pál András
P. Szabó István portréja (2012)
P. Szabó István portréja (2012)
Született1982. május 4. (41 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiKaposvári Egyetem (2002–2006, színészet)
KitüntetéseiJunior Prima díj (2011)
Színészi pályafutása
Aktív évek2001-napjainkig
Híres szerepeiIsraela Margalit: Trió (Johannes Brahms)

A Wikimédia Commons tartalmaz Pál András témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Pál András (Budapest, 1982. május 4. –) Junior Prima díjas magyar színész.

Életpályája[szerkesztés]

Gimnázium után a Kolibri Színház Dayka Margit stúdiójába járt, ahol Zalán Tibor, Szívós Károly és Kőváry Katalin voltak a tanárai. Ezután Czeizel Gábor által a szegedi Pinceszínházhoz került, és rögtön annak nyitó darabjában (Darvasi László - Vizsgálat a rózsák ügyében) játszhatott főszerepet.

A Kaposvári Egyetem első színész szakán, Babarczy László osztályában végzett 2006-ban. Még ebben az évben egyik tanára, Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtette, ahol 2010-ig dolgozott. Itt számos szerepben megtapasztalhatta az átjárást például a stúdió és a nagyszínpadi darabok, illetve a különböző szerzők között. Pécsi évei alatt - 2008 májusában[2] - saját társulatot is alapít a Pécsi Nemzeti Színház és a Janus Egyetemi Színpad tagjaiból,[3] KeresztHuzat néven (K.H.T.). Mint az az elnevezésből is kitűnik, formabontó előadásokat kívántak egy kísérletező színház kereteiben létrehozni a különböző művészeti ágak - színművészet, zene, képzőművészet - fúziójával. Első sikerük, még 2008-ban a Semmi újság... című, Örkény István: Egyperces novelláiból válogató darab. 2009-ben hozták létre - előbb felolvasószínházként, majd önálló darabként Szurdi András rendezésében,[4] 2011-ben pedig az Orlai Produkciós Iroda által felújítva[5] - még 2013-ban is futó, Mohácsi István: Francia rúdugrás[6] című vígjátékát. 2010–2013 között a Pesti Magyar Színházhoz szerződött. 2013-tól Bálint András hívására a Radnóti Miklós Színház társulatának tagja.[7]

Vendégszerepel a Spinoza Házban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Kolibri Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a Nemzeti Színházban, az Ódry Színpadon, a Pécsi Harmadik Színházban, a Pesti Magyar Színházban, a POSZT-on és a Pécsi Szabadtéri Játékokon is.

Tanárként először még Kaposváron, ifjú színészként tartott művészibeszéd-órákat, majd a Pesti Magyar Színiakadémián előbb színészmesterség kurzusokat, 2012–2015 között Őze Áronnal és Szatmári Attilával, 2016-tól pedig Takács Gézával[8] közös saját osztálya van. A színiakadémisták 2015-ös vizsgaelőadását, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Ördögök című darabját ő rendezte.[9]

2013-ban szerepelt Barnóczky Ákos Login című filmjében[10][11] és még ebben az évben két külföldi film szinkronhangjaként is bemutatkozott.

Hosszú ideig, magas szinten (irányítóként) kosárlabdázott. Még Kaposváron is, ahol a színház Baglyok nevű csapatában játszott, és ahova pécsi évei alatt is átjárt. Hobbija a dobolás, szereti a komolyzenét és a jazzt, a házias magyar ételeket, és a borokat.[12]

Díjai[szerkesztés]

  • Legjobb férfi epizódszereplő − IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó (Arthur Miller: Istenítélet, 2009)[13]
  • Junior Prima díj (2011)
  • Legjobb 30 év alatti színész – XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó, (Israela Margalit: Trió, 2012)[14]
  • A legjobb férfi alakítás díja – Vidéki Színházak Fesztiválja (székesfehérvári Vörösmarty Színház: Trió,[15] 2012)
  • 2014/2015-ös évad legjobb színésze kitüntetés – Radnóti Színház (2015)[16]
  • 2015/2016 évad legjobb és a közönség szavazatai alapján a legkedveltebb színésze kitüntetések – Radnóti Színház (2016)[17]
  • Gábor Miklós-díj (a Téli rege című előadásában Leontes szerepének megformálásáért, 2017)[18]
  • A szakmai zsűri díja - legjobb monodráma előadás – MOST Feszt (a Kezdhetek folytatódni Petri-vers-estért Rozs Tamással és Valcz Péterrel, 2018)[19]
  • a 2019/2020 évad közönségszavazatai alapján a legkedveltebb színész – Radnóti Színház (2020)[20]

Színházi szerepei[szerkesztés]

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma 2020. Július 11-i lekérdezéskor: 69.[m 1][21]
Szerző A darab címe
Bemutató dátuma
S z í n h á z Játszott szerep
William Shakespeare Hamlet 2001. Kolibri Színház
María Grippe Elvis, Elvis![m 2] 2002. Kolibri Színház Johann kísértete
Darvasi László Vizsgálat a rózsák ügyében 2002. Szegedi Pinceszínház Fiú
Mark Twain, Zalán Tibor Királyfi és koldus 2002. Kolibri Színház Küldönc
Bernard-Marie Koltès A gyapotmezők magányában 2003. Spinoza-ház Az eladó
Szép Ernő Tűzoltó 2005. Csiky Gergely Színház Kircsi Gerzson
Paul Foster I. Erzsébet 2006. Csiky Gergely Színház
William Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én 2006. Pécsi Nemzeti Színház Orsino herceg, Illíria uralkodója
Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő 2006. Színház- és Filmművészeti Egyetem Fülöp herceg
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Ördögök 2006. Pécsi Nemzeti Színház Nyikolaj (Vszevolodovics) Sztavrogin
John Robert Fowles A francia hadnagy szeretője 2007. Pécsi Nemzeti Színház Tamás
Georges Feydeau A hülyéje 2007. Pécsi Nemzeti Színház Pontagnac
Egressy Zoltán Portugál 2009. Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínház Pap
John Osborne Dühöngő ifjúság (Nézz vissza haraggal) 2007. Pécsi Nemzeti Színház Jimmy Porter
Henrik Ibsen A nép ellensége 2008. Pécsi Nemzeti Színház Dr. Thomas Stockmann, fürdőorvos
Molière A képzelt beteg 2008. Pécsi Nemzeti Színház Cléante Coulommiers, Mimolette imádója
Arthur Miller Istenítélet 2008. Pécsi Nemzeti Színház Hale tiszteletes
Bertolt Brecht Koldusopera 2008. Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínház H. Jakab
Thomas Vinterberg, Morgens Rukov, Bo Hansen Az ünnep 2008. Pécsi Nemzeti Színház Christian
Ion Luca Caragiale, Mohácsi János[m 3] Az elveszett levél 2009. Pécsi Nemzeti Színház
Neil Simon Pletyka (Pletykák) 2009. Pécsi Szabadtéri Játékok; Pécsi Nemzeti Színház Ernie
Eugene O'Neill Utazás az éjszakába 2009. Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínház Edmund Tyrone
Lev Birinszkij Bolondok tánca 2009. Pécsi Nemzeti Színház Titkár
William Shakespeare III. Richárd 2010. Pécsi Nemzeti Színház Richard, Gloster herceg
Molnár Ferenc Liliom 2010. Pesti Magyar Színház Ficsúr
John Ford Kár, hogy kurva 2010. Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad Giovanni
Tennessee Williams Macska a forró tetőn[22] 2011. Pesti Magyar Színház Brick
William Shakespeare A makrancos hölgy 2010. Janus Egyetemi Színház Lucentio
Mohácsi István Francia rúdugrás 2011. Centrál Színház Kisszínház Roskovics Ákos
Berg Judit Rumini 2011. Pesti Magyar Színház Rizsa, bandavezér és Jojó
Israela Margalit Trió 2011. Vörösmarty Színház - Stúdió Johannes Brahms
Mark Twain, Miklós Tibor Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai 2012. Pesti Magyar Színház Jubiter Dunlap, Brace öccse, gazfickó
Egressy Zoltán Portugál 2012. Jászai Mari Színház-Népház Bece
Székely János Mórok 2012. Gyulai Várszínház Rachmán, sejk, a granadai arab egyetem muzulmán tanára; Balázs, unitárius pap
Závada Pál Jadviga párnája 2012. Belvárosi Színház Ondris
Marius von Mayenburg A hideg gyermek 2012. Miskolci Nemzeti Színház Werner
Kosztolányi Dezső, Réczei Tamás Nero, a véres költő 2013. Magyar Színház Claudius; Terpnus; Otho; Domitius
Zágon István, Mohácsi János, Mohácsi István Hippolyt, avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál 2013. Belvárosi Színház (Orlai Produkciós Iroda)
Mohácsi István, Mohácsi János A csillagos ég, avagy a nemzetközi sikerre való tekintet 2013. Radnóti Színház Tarnay Ernő, igazgató
Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő 2013. Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpad Herceg
Henrik Ibsen Hedda Gabler 2013. Radnóti Miklós Színház Ejlert Lövborg
Állampolgári ismeretek 2013. Manna Kulturális Egyesület Zsámbéki Színházi Bázis Tanár
William Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én 2014. Kőszegi Várszínház Malvolio, nemesember, háznagy Olíviánál
Fazekas Mihály, Boronkay Soma, Markó Róbert A Ludas 2014. Manna Kulturális Egyesület Zsámbéki Színházi Bázis Egy kommunikációs tanácsadó
Makszim Gorkij, Kozma András Éjjeli menedékhely 2014. Nemzeti Színház Vaszka Pepel
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Morcsányi Géza Karamazov testvérek 2014. Radnóti Miklós Színház Szmergyakov
Csiky Gergely, Mohácsi István Buborékok 2015. Radnóti Miklós Színház Rábay Miklós, osztálytanácsos
Tasnádi István Spam operett 2015. Radnóti Miklós Színház Stein úr, nemzeti vagyonkezelő
Tóth Ede A falu rossza 2015. Kőszegi Várszínház Göndör Sándor, a falu rossza
William Shakespeare Lear király 2015. Radnóti Színház Edmund, Gloster házasságon kívül született fia
Miroslav Krleža, Dudás Kálmán A Glembay ház 2015. Radnóti Színház Leone Glembay
Carlo Gozzi, Térey János Turandot 2016. Radnóti Színház Truffaldino, Turandot háremének főeunuchja
Martin McDonagh, Merényi Anna A párnaember 2016. Radnóti Színház Katurian
Szálinger Balázs Köztársaság 2016. Zsámbéki Színházi Bázis Arianész, 40 éves görög kalóztiszt
Mihail Afanaszjevics Bulgakov, Vecsei H. Miklós Iván, a rettenet 2016. Radnóti Miklós Színház Miroszláv Kicsorszkij tolvaj
Wajdi Mouawad Futótűz 2017. Radnóti Miklós Színház Nihad
Petri György Kezdhetek folytatódni 2017. Radnóti Miklós Színház Önmaga
Kovács Krisztina Ádám almái: példázat-játék 2017. Jászai Mari Színház, Népház, Tatabánya Gunnar
Lee Hall (Marc Norman és Tom Stoppard forgatókönyve alapján) Szerelmes Shakespeare 2017. Madách Színház Wessex
William Shakespeare III. Richárd: dráma két részben 2017. József Attila Színház
Závada Pál , Mohácsi István Egy piaci nap 2018. Radnóti Miklós Színház
Osztrovszkij, Alekszandr Nyikolajevics: A művésznő és rajongói 2018. Radnóti Miklós Színház Bakin, tisztviselő
Székely Csaba 10 2018. Radnóti Miklós Színház II.
Harold Pinter A gondnok 2019. Radnóti Miklós Színház Mick
Jérôme Tonnerre Intim vallomások 2020. Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Kelemen Kristóf Vad nyomozók 2021. Radnóti Tesla Labor Álamo; Első rendőr; Miseria; Barát
Friedrich Schiller Don Carlos 2021. Radnóti Miklós Színház Domingo
A Színházi Adattárban nem szereplő alakításai
  • Mohácsi István: Francia rúdugrás - Roskovics Ákos (MaNNa és az Orlai Produkciós Iroda)
  • A Nap, a Hold és a Csillag elrablása (Interaktí­v játék bábokkal és élő személyekkel) - bábos
  • Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök - rendező (Pesti Magyar Színiakadémia)
  • Nádasdy Ádám: Ádám, ÁDÁM és ádám - (szereplő)
  • Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember - unokaöcs

Szinkronszerepei[szerkesztés]

Film magyar címe (bemutatás éve) Film eredeti címe Karakter A szinkronizált színész Műfaj
Csapda (2013) Snitch Daniel James Jon Bernthal amerikai akcióthriller
Tűzgyűrű (2013) Pacific Rim Raleigh Antrobus Charlie Hunnam amerikai sci-fi
Végtelen szerelem (2014) Endless Love Chris Butterfield Patrick Johnson amerikai romantikus film
Rámenős páros (2010/2012) Die Draufgänger(wd) Carl Berger[23] Dominic Boeer(de)(wd) német akcióvígjáték-sorozat
A 42-es (2013) 42 Jackie Robinson(wd) [24] Chadwick Boseman amerikai életrajzi dráma
Szirén Siren Ben Pownall Alex Roe fantasy sorozat

Filmes szerepei[szerkesztés]

  • 2013 Login (magyar film)[25]
  • 2014 Munkaügyek (epizód: Elvira Fashion, tv-sorozat) – Horváth Gábor (Gabi), egy kézimunka-magazin főszerkesztője[26][27]
  • 2014 A telep (magyar rövidfilm) – rossz fiú
  • 2015 Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza (magyar rövidfilm) – Nádasdy
  • 2015 Fapad (magyar televíziós sorozat) – katona
  • 2016 Mindenből egy van (magyar televíziós sorozat) – Fifó Zénó
  • 2018 Paraziták a Paradicsomban (magyar film)
  • 2019 Alvilág (magyar televíziós sorozat) – Koller
  • 2019 Jófiúk (magyar televíziós sorozat) – Pöröly
  • 2020 Drága örökösök – Rémusz
  • 2021 Eltörölni Frankot – Rajmond László
  • 2021 Shakespeare 37 (magyar televíziós sorozat) – Orosz Sándor Tamás
  • 2021 Kilakoltatás – Gyuri
  • 2022 Hotel Margaret (magyar televíziós sorozat) – Kőszegi István
  • 2022 Átjáróház - színházi rendező
  • 2023 Ki vagy te – (magyar televíziós sorozat) – Borisz
  • 2023 Cella – Letöltendő élet (magyar televíziós sorozat) – Lajos

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. (A Pécsi Szabadtéri Játékok előadása Pletyka és Pletykák címmel is szerepel és Heltai Jenő Szépek szépe című darabjában nem, vagy nem ő játszott 1982-ben, III. Richárd JASz 2x ezért -3.)
  2. Egyes helyeken: Elvis, a bajfácán
  3. Ion Luca Caragiale - Rusznyák Aladár nyersfordítása alapján Mohácsi István és Mohácsi János

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. 161842, https://port.hu/jump/person-161842, 2020. június 10.
  2. port.hu Semmi újság c-ű darab leírása
  3. Keresztesi József: Frizzante, RevizorOnline 2009.05.17.
  4. Büki Richárd: Formációk
  5. Orlai Produkciós Iroda Francia rúdugrás Archiválva 2013. január 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
  6. Proics Lilla: Selejtező - a pécsi Francia rúdugrásról, Színház folyóirat 2011. február
  7. Kézdi Beáta: Pál András a Radnóti Színházba készül - szinhaz.hu, 2013. június 10.
  8. “Ez a lehető legoptimálisabb időszak arra, hogy sokat dolgozzam…” Archiválva 2016. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, pestimagyarszinhaz.hu - (hozzáférés: 2016. március 9.)
  9. Ördögök – Újra látható a Pesti Magyar Színiakadémia vizsgaelőadása, szinhaz.hu - 2015. március 19.
  10. Port: Login (film)
  11. Sergő Z. András: Magyar Filmhét 2014: Laptopban ragadt izgalmak – Login, filmtekercs.hu - 2014. október 19.
  12. veol.hu Brahms és a Baglyok Archiválva 2014. február 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, Életmód - 2011. október 13.
  13. A IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjazozzjai Archiválva 2014. december 25-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2009. június 13.
  14. A XII. POSzT díjazottjai Archiválva 2013. május 25-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2012. június 16.
  15. Thália Színház: Végig teltházak a Vidék Színházak Fesztiválján Archiválva 2017. április 18-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2012. szeptember 17.
  16. A 2014/2015-ös évad díjazottjai Archiválva 2015. június 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, radnotiszinhaz.hu - 2015. június 9.
  17. A Kováts Adél vezette RADNÓTI MIKLÓS SZÍNHÁZ először tartott évadzáró társulati ülés Archiválva 2016. augusztus 10-i dátummal a Wayback Machine-ben radnotiszinhaz.hu - 2016. június 10.
  18. Klág Dávid (KD): Pál András kapta a Gábor Miklós-díjat, index.hu - 2017. április 17.
  19. Kiosztották a tatabányai MOST FESZT díjait, szinhaz.hu - 2018. március 26.
  20. Évadzárás a szabad ég alatt és egy örömteli bejelentés - Radnóti Színház, radnotiszinhaz.hu - 2020. június 18.
  21. Színházi adattár: Előadások adatbázis Archiválva 2016. május 30-i dátummal a Wayback Machine-ben
  22. Pesti Magyar Színház: Macska a forró tetőn Archiválva 2013. december 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  23. tv.animare.hu Archiválva 2014. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2014. július 30.
  24. Pál András az Internetes Szinkron Adatbázisban (magyarul) (hozzáférés: 2014. augusztus 6.)
  25. Soós Tamás: Webkameravég – Barnóczky Ákos: Login , filmkultura.hu a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet filmmagazinja - 2014. október 22.
  26. mediaklikk.hu Munkaügyek - Elvira Fashion Archiválva 2015. március 31-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2014. október 9.
  27. nava.hu Munkaügyek, Irreality show - 2014. október 9.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]