Ostor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bat (jezdziectwo).jpg

Az ostor egy fa nyélből és ráerősített szíjból álló eszköz, mely elsősorban állatok terelésére, illetve fegyverként szolgált[forrás?]. Megfelelően használva jellegzetes csattanó hangot ad ki. Ennek oka, hogy az ostor végén lévő sudár 330 m/s, a hangsebesség fölé gyorsul, így egy hangrobbanás keletkezik. Ez volt az első ember alkotta eszköz, mely átlépte a hangsebességet.

Tereléskor elsősorban hangját használták, nem a jószág megütése volt elsődleges célja.

Fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két alaptípusa van: rövid nyelű, amelyet pásztorok, valamint egy hosszú nyelvű, amelyet a szekerező-kocsizók használtak, és béresostor néven is ismert.

A pásztorok által használt rövid nyelűt nevezik nehéz ostornak, kancsikának, korbácsnak is, bár legelterjedtebb és szaknyelvi neve a karikás. Utóbbi név onnan származik, hogy e típusú ostort gyakran – bár korántsem általánosan – forgó karika közbeiktatásával erősítik a nyeléhez. A karikást leginkább a csikósok használják, mesterségük jelvénye, címere, de más pásztorok is alkalmazzák. A karikás faragással, szíjfonatokkal, sallangokkal, pillangókkal díszített. A karikás sok részből tevődik össze, s tájanként igen változatos az egyes részek elnevezése. Általánosnak mondható a nyélhez erősítő szíjkötés neve: a telek. A karikás derekát kötél köré 6, 8 vagy 12 vékony szíjból, ágból fonja a pásztor. Az ehhez csatlakozó csapó egyes szíjból áll, a csapó végére kerül a sudár, ami a cserdítéskor a durranó hangot adja.

A szekerező, kocsizó béresostor egyszerűbb, nyele nemcsak hosszabb, hanem vékonyabb – a karikással szemben –, a nyél is hajlékony. A kocsizó ostor szíjból, az ökörhajtó ostor általában kenderkötélből készült. A négy-hatökrös szekerekhez különösen hosszú nyelű ostort használtak, mint Petőfi mondja: „Két öles a nyele, három a kötele”.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]