Orosz–török háború (1568–70)

Orosz-török háború (1686-1700)
Orosz–török háborúk
Az Oroszország elleni első nagy támadás kidolgozója: Szokoli Mehmed nagyvezír
Dátum	1568 - 1570
Helyszín	Asztrahány és Azov vidékén, a mai Orosz Föderáció és Ukrajna területén
Eredmény	Orosz győzelem a törökök felett
Casus belli	A török nagyvezír egy Dont a Volgával összekötő csatornát akart kiépíteni, hogy kiterjessze a kelet-európai kánságok felé is hatalmát a birodalom
Területváltozások	Érvényben maradt a status quo
Harcoló felek  Oszmán Birodalom  Krími Tatár Kánság  Oroszország Parancsnokok Szokoli Mehmed nagyvezír Kaszim pasa I. Devlet Girej krími kán Serebjanov knyáz Haderő 2000 szpáhi 15 000 janicsár több ezer irreguláris vitéz 50 000 tatár Kb. 15 000 fő A hadműveleteket Szokoli csak közvetve irányította.

Az orosz-török háború (1568-70) az első komolyabb konfliktusa Oroszországnak és az Oszmán Birodalomnak. Bár ennek még komolyabb jelentősége nem volt, azt viszont sikerült elhárítania az oroszoknak, hogy az oszmán-török hatalom ne tudjon a Fekete-tengeren át benyomulni Kelet-Európába.

Az oroszok a törökökkel lényegében a 15. század vége óta harcban álltak. A krími tatár területek felől a törökök és a tatárok sokszor be-betörtek akár az ukrán, akár az orosz földekre. Effajta portyaháborúk még nálunk, Magyarországon is gyakoriak voltak.

Nagy Szulejmán 1566-ban ismét Bécs elfoglalására vezette hadait. Szigetvárt augusztus 1-jén vette ostrom alá, de az ostrom alatt meghalt, az országban kitört a járvány és noha Szigetvárt az oszmánok elfoglalták, a támadást le kellett állítani.
Utódja II. Szelim folytatni kívánta a szulejmáni tervet. Nagyvezíre Szokoli Mehmed (1505-1579) viszont azt tervezte, hogy csatornát épít Donon és Volgán, amellyel biztosítja Asztrahány elfoglalását, amit IV. (Rettegett) Iván seregei tartottak már egy ideje megszállva. Úgy gondolta, hogy az asztrahányi tatár területek megszerzésével még jobban megnövelheti a birodalom erejét és talán az is lehetővé válik, hogy további kelet-európai területek kerüljenek török uralom alá, de már Szulejmán is foglalkozott egy esetleges oroszországi hódítás gondolatával.

1568-ban egy nagyszámú török sereg szállt partra Azovban Kaszim pasa vezetésével. A sereg 15 ezer janicsárból és 2000 szpáhiból, valamint aszabokból és akindzsikből állt, s csatlakozott hozzájá egy 50 ezer fős krími tatár sereg is. Melletük egy hatalmas munkástömeg állt, akik megkezdték a hídfőállás kibiztosítását, valamint az építési munkálatokat. Az oroszok ekkor északon a livóniai háborúban is le voltak kötve svédekkel, lengyelek és hűbéreseikkel folytatott harcokban.
Asztrahányt kb. 15 ezer orosz védte a törökök támadásától, Serebjanov knyáz vezetésével. A védők megtartották a várat és egy alkalommal ki is törtek. A janicsárokat és a többi törököt szétkergették, s előretörtek a munkások területére, ahol a csatornát építették. Ott a tatárokat úgyszintén visszaverték és az ott dolgozó török munkásokat is elkergették.
A természet is az oroszokat segítette: a viszontagságos időjárás nem kedvezett a csatorna építésének, ezért a vert török sereg hajóra szállt és hazaindult. A Fekete-tengeren viharba kerültek és a hajók elsüllyedtek.

Iván nem akart a törökökkel háborút, ezért 1570-ben küldöttei aláírták a konstantinápolyi békét, melyben az oszmán szultán letett a Don-Volga csatorna megépítéséről. A balszerencsés hadjáratban részt vett krími kán, Devlet folytatta viszont a háborút az oroszok ellen, amelyben török segédcsapatok is közreműködtek. A tatár-török sereg Moszkva ellen vonult 1572-ben, de a mologyi csatában katasztrofális vereséget szenvedtek az orosz hadaktól. A véres ütközetből alig ötezer török és tatár menekült ki.

Külső hivatkozások

• Az emberiség krónikája. Szerk. Thekla Sielemann. 7. bőv. kiadás. Budapest: Helikon; Pécs: Alexandra. 2007. ISBN 978-963-227-119-4
• Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Háborúk lexikona ISBN 978-963-9471-25-2