Onnagata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kabuki.jpg

Az onnagata vagy ojama (japánul: 女方, 女形) a japán kabuki színházban a női szerep, valamint a női szerepet játszó férfi.

Szamuráj és egy vakasú onnagata. Mijagava Issó, 1750 körül

Kialakulása, története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kabuki eredetét egy Okuni nevű táncos papnőnek tulajdonítják, és a társulatok kezdetben kizárólag női színészekből álltak. Ezen színésznők többnyire kurtizánok közül kerültek ki. A női kabuki hamar züllésnek indult és a prostitúció eszközévé vált. 1629-ben hatósági rendelettel tiltották ki a nőket a színpadról. A kabuki ekkorra hatalmas népszerűségre tett szert, és a színésznőket fiatal fiúk váltották fel. Ezek az úgynevezett vakasúk (japánul: 若衆) többnyire serdülő korban lévő fiúk voltak, gyakran fiú prostituáltak. Pártfogóik többnyire kuncsaftjaik is voltak, a darabok sokszor erotikára épültek, néha szexuális aktust is megjelenítve. A kabuki első évtizedei összefonódtak a prostitúcióval és a homoszexualitással. A hatóságok természetesen ezt sem nézték jó szemmel. [1] Ezután a női szerepeket csak felnőtt férfiak játszhatták. A vakasú megmaradt, mint külön szerepkör - a fiatal fiú szerepek. A Meidzsi-korban a nőket tiltó rendeletet megszüntették, ekkorra azonban az onnagata a kabuki elválaszthatatlan részévé vált.

Az onnagata ma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a Meiji-korban lehetőség nyílt rá, hogy a női szerepeket nők játszhassák, az onnagata mégsem tűnt el. Oly mértékben a kabuki részévé vált, hogy nélküle nem tudott ugyanaz lenni. Szemlélete is lényegesen megváltozott: a japánok szemében az onnagata már nem egyszerűen egy színész vagy szerep, hanem egy tradicionális érték, egy nemzeti kincs. Mikor megindult japánban a filmgyártás, a női szerepeket a filmvásznon is onnagaták játszották, ez a szokás azonban hamar megszűnt, a kabuki társulatok tagjai viszont máig egytől-egyig férfiak.

Megformálás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Onnagatának lenni nem annyit jelent, hogy a színész női ruhába bújik. A cél egy eszményi nő-kép árnyalt megformálása, gesztusokkal, mimikával, hangváltoztatással. Az onnagata minden mozdulata és reakciója nőiességet áraszt. A színészek kifejezetten erre a játékstílusra specializálódnak és nem - de legalábbis ritkán - láthatók más szerepekben. V. Bandó Tamaszaburónak, Japán egyik leghíresebb onnagatájának szavaival[2]: „Egy férfi szemével és érzéseivel játszom egy nőt; mintha egy férfi festene portrét egy nőről. Egy idealizált nőképet próbálok megformálni, mint mikor egy író leírja egy nő érzelmeit egy férfi szempontjából. Nem bemutatok egy nőt, hanem a nő lényegét ábrázolom. Sok tudást felhalmoztam a nőkről. Figyeltem őket: így reagálnak, így érintik meg a hajuk, mikor gondolkodnak. Összegyűjtöttem ezeket a dolgokat és átformáltam.”

Színészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az onnagata színészek kezdetben többnyire fiatal férfi prostituáltak voltak, akik gyakran hétköznapjaikat is nőnek öltözve, nőként viselkedve töltötték. Ennek fényében a női szerepek megformálása testhezálló feladat volt. Mára ez gyökeresen megváltozott, az onnagaták elismert, köztiszteletben álló művészek. Előadásuk tökéletesítése érdekében ma is megesik, hogy egy színész a hétköznapokon is nőiesen viselkedjen, de kevéssé jellemző. A leghíresebb onnagaták ünnepelt sztárok. Filmek, fotóalbumok készülnek róluk, és hatalmas rajongótáboruk van. A kabuki színpadán a kezdetektől feltűntek kiemelkedő onnagaták, akik mind valami emlékezeteset és maradandót alkottak, ezzel örökre beírták nevüket a kabuki történelmébe.

Híres onnagaták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

[3]

I. Josizava Ajame[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(japánul: 初代 吉沢 菖蒲)

(1673-1729) A Josizava nemzetség megalapítója.[4] Kiotóban született, férfi prostituáltként kezdte pályafutását. Egy pártfogója segítette, hogy bekerüljön a színház világába. Korának legünnepeltebb onnagatájává vált. Több művésznevet is használt (Josizava Kikunodzsó, Josizava Gonsicsi – ez utóbbit tacsijakuként[5]). 1728-ban játszott utoljára.

VI. Nakamura Utaemon, 1951.

VI. Nakamura Utaemon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(japánul: 六代目中村歌右衛門)

(1917-2001) A XX. század második felének legjobb onnagatájaként tartják számon. Karrierje során több mint 500 szerepet játszott. V. Nakamura Utaemon vérszerinti fia. 1922-ben debütált. 1951-ben vette fel apja után az Utaemon nevet[6]. 1968-ban a japán kormány Ningen Kokuhóvá (japánul: 人間国宝) - Élő Nemzeti Kinccsé – nevezte ki. 1996-ban játszott utoljára.

V. Bandó Tamaszaburó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(japánul: 五代目 坂東 玉三郎)

1950-ben látta meg a napvilágot. Nem színész családba született, XIV. Morita Kanja fogadta fiává. 1957-ben debütált. 1964-ben vette fel a Tamaszaburó nevet. Jelenleg Japán legnépszerűbb onnagatája. 2012-ben Ningen Kokuhó címet kapott. Apja után felvehetné a XV. Morita Kanja nevet, de ő többször azt nyilatkozta, erre nem fog sor kerülni.

Szaotome Taicsi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(japánul: 早乙女太一)

Nem kabuki színész, de onnagataként mindenképp említésre méltó. 1991-ben született, apja a gekidan sudzsaku taisú engeki[7] társulat vezetője. Fiatal kora ellenére óriási sikereket ért el onnagataként. Férfi szerepeket is játszik – az utóbbi időben többnyire -, különböző színpadi előadásokban, valamint filmekben is látható.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Több konfliktus és korlátozó rendelet után pártfogók és népszerű színészek közbenjárásának köszönhetően maradhatott fenn az onnagata.
  2. Fordítás Daniel Schmid The Written Face című filmjéből
  3. http://azkabuki.wordpress.com/2013/11/21/onnagata/
  4. A kabuki esetében a színész mesterség legtöbbször apáról-fiúra száll, jellemző az örökbefogadás is.
  5. Férfi szerep.
  6. A fiatal színészek először csak a családnevet kapják meg, majd ahogy egyre feljebb ível a karrierjük, több névváltoztatás után végül felvehetik apjuk teljes nevét.
  7. A taisú engeki a kabukihoz hasonló, abban gyökeredző, de annál kötetlenebb, populáris, modern műfaj.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Faubion Bowers. Japanese Theatre. New York: Hermitage House, 1954.
  • Katherine Mezur. Beautiful Boys/Outlaw Bodies: Devising Kabuki Female-Likeness. hely nélkül: Palgrave Macmillan, 2005.
  • The Written Face
  • KABUKI (angol)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]