Olvasásterjedelem-teszt
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Az olvasás terjedelmi teszt a munkamemória kapacitásának egyik legkomplexebb mérőeljárása, amely egyszerre terheli a feldolgozó és tároló komponenseket. Elsőként Daneman és Carpenter alkalmazta 1980-ban.[1]
Az olvasási terjedelemi feladatoknál a vizsgálati személynek hangosan kell mondatokat olvasnia, megértenie, valamint a mondatok utolsó szavait megfelelő sorrendben megismételnie. Az eredeti teszt 60 mondatból áll, utolsó szavai mind kétszótagúak, közepes gyakoriságúak. A mondatok (így a visszamondandó szavak) száma sorozatonként növekszik. A vizsgálati személyeknek a kártyákon lévő mondatok hangos felolvasását követően, az utolsó szavakat az elhangzás sorrendjében kell visszamondaniuk. A kísérletvezető időnként visszakérdezhet a mondatok tartalmára, ellenőrizve a vizsgálati személy mondatfeldolgozását. Az olvasásterjedelem teszt első részében három mondat utolsó szavait kell megismételni, csak a megfelelő sorrendben való visszamondás fogadható el. A teszt három sorozatból áll, az elért értékek átlaga adja az olvasásterjedelem teszt mérőszámát. Teljesítményük alapján három eltérő munkamemória-kapacitású csoportot különböztethetünk meg: alacsony, közepes és magas.
Hibái[szerkesztés]
Komplexitásából kifolyólag számos probléma merült fel alkalmazása során. Ma sem tisztázódott, hogy valóban egy általános munkamemória-kapacitást mérő eljárás vagy egy nyelvi megértést, feldolgozást ellenőrző teszt.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Daneman M, Carpenter PA (1980). „Individual differences in working memory and reading”. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior 19 (4), 450–466. o.
