Oltáriszentség csodák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sassetta festménye: Eucharisztikus csoda.

A katolikus egyház történetét végigkísérik az Oltáriszentséggel kapcsolatos csodák.[1] Az Oltáriszentség csodákon főképp a katolikus istentiszteleten pap által átváltoztatott ostya illetve miseborral kapcsolatos különös eseményeket értjük. A csodákról egyrészt a régen történt és ma is látható - esetenként ereklyetartóba foglalt - ereklyék tanúskodnak. Illetve az események fennmaradtak az idők során, mert történésük idején dokumentálták, írásba foglalták.

A csodák jellegzetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Többnyire Európában dokumentáltak Oltáriszentség csodákat. A 60 ismertebb esemény közül 20 Franciaországban, 17 Itáliában, 11 Spanyolországban, a többi Belgiumban, Hollandiában, Lengyelországban, Németországban és Portugáliában történt. A legelső dokumentált csodát a VIII. századból, az itáliai Lanciano városból ismerjük.[2]

A csodák egyik lehetséges csoportosítása a következő:

Rendkívüli esemény az Oltáriszentség hatására[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez jelentheti az áldozást vagy a szentségi áldást követő hirtelen gyógyulást, de szólnak beszámolók természeti katasztrófáknak az Eucharisztia felmutatásával történő elhárításáról is.

  • Torino (Itália) – 1453. június 16-án délután 5 órakor történt a csoda. Egy katona lopott oltáriszentséggel és kegytárgyakkal Torinóba ment, ahol az egykori Szent Szilveszter templomnál levetette magáról az öszvére. A szentségtartó a földre esve kinyílt és a szentelt ostyával felemelkedett a házak fölé. Több szemtanúja volt, köztük egy Bartolomeo Coccono nevű pap is. Nem sokkal ezután történt egy második csoda is. A szentségtartó ismét a földre esett, ám az ostya nagy fénnyel lebegett a magasban, majd pedig a püspök kezében lévő kehelybe leereszkedett.[2]
  • Morrovalle - 1560 április 16. A templom teljesen leégett, az ezüst kehely megolvadt, de a megolvadt kehelyben az ostyákat teljesen sértetlenül találták.
  • Veroli (Itália) – 1570. március 26-án húsvétvasárnap történt a csoda. Szentségimádás során a kehely és a benne lévő ostyatartó átlátszóvá vált, a kehely alján fénylő csillag jelent meg, rajta egy ostyával. Rövid idő alatt az ostya a kehely fölött átváltozott egy bárányfelhő által félig eltakart fekete ruhás gyermekké, hamarosan pedig megjelent a kereszten haldokló Jézus alakja. A csoda fél órán át tartott. Másnap, március 27-én, ugyanabban az órában a kehely alján lévő csillag fénye újból ragyogni kezdett, majd pedig hamarosan kihúnyt. Három egymást érintő, egyforma nagyságú ostya szállt fel a kehelyből. Lassan eltűntek és három gyermek jelent meg a helyükön, a középső nagyobb volt, mint a másik kettő. Később már csak egy ostya és egy gyermek volt látható. Ezek a jelenések szintén fél órán át tartottak. Április 6-áig meghosszabbították a szentostya kitételét. Ez idő alatt sok csodás gyógyulás és imameghallgatás történt.[3]
  • Faverney (Franciaország) - 1608. május 25, a templom oltára porig égett, de az oltáriszentség a levegőben lebegett megmagyarázhatatlan módon 33 órán keresztül. Több ezer ember volt szemtanúja.[4]

A kenyér és a bor fizikai elváltozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos feljegyzés szól olyan történetekről, amelyekben a pap konszekráló szavai után az ostyán vércsöppek jelentek meg, vagy éppen az ostya valódi hússá, a bor pedig vérré változott.

  • Lanciano (Itália) – 750-ben a közép-itáliai Lanciano városban egy bizonytalankodó hitű bazilita szerzetes kezében történt meg ez az átalakulás. A lancianói székesegyházban a mai napig őrzik a csoda relikviáit[5]. Ezeket 1971-ben, majd tíz évvel később tudományos vizsgálatoknak vetették alá. A vizsgálat - melyet 1574-től többször, míg 1970-71-ben és 1981-ben történtek -, konklúziója az volt, hogy
  1. a relikviaként őrzött anyag valódi vér és hús;
  2. a hús szívizom-szövet;
  3. a vér és a hús humán eredetű;
  4. mind a vér-darabok, mind a húsban kimutatott vér AB vércsoportú;
  5. a vérben olyan mértékben és arányban szerepelnek a proteinek, mint az a friss vérben megszokott,
  6. a vérben csökkent mértékben vannak ásványi anyagok (kloridok, foszfor, magnézium, kálium, nátrium), továbbá a vérnek jelentősen megnövekedett a kalciumtartalma.[6]
Az olaszországi eucharisztikus csodák térképe.
  • Ivorra - 1010. A misebor felforrt a kehelyben, kifolyt a kehelyből, és az asztalra, majd a padlóra folyt a pap és a hívők szeme láttára.
  • Santarem - 1247 A megcsalt feleségnek azt tanácsolja egy jósasszony, vegyen magához egy szentelt ostyát, hogy bájitalt készítsen a férjnek. Az asszony vitte az ostyát, csakhogy vérezni kezdett útközben az ostya. A nő ijedtében hazaszaladt, és egy ládikóba rejtette. Azonban nagy fénnyel világítani kezdett később és a hazatérő férj kinyitotta. Letérdepelve imádkoztak, és reggel megmutatták a fénylő ostyát a papnak. A pap körmenetben vitte a templomba.
  • Offida - 1273. Egy asszony jóstól kér tanácsot a férjével való kapcsolatának rendezésére. A jós azt ajánlotta vigyen ostyát süsse meg porítsa és adja a férjének. Az asszony úgy tett, de az ostya hússá változott és bőséges vér jött belőle. Az asszony rémületében hamut és viaszt borított rá, de a vérzés nem állt el. Akkor az edénnyel együtt betakarva az istállóba rejtette.
  • Walldurn - 1330. A misebor kiborult az oltár terítőjére, és a vérfolyamok között kirajzolódott Krisztus arca.
  • Macerata - 1356 április 25. Ostyából vér szivárgott ki és a kendőre folyt, egy hitetlenkedő papnak. Nicoló da San Martino püspök a vizsgálatot elvégezte, és egy pergamenre ráírták a vizsgálat eredményét és bevarrták a kendő sarkába: "Itt hullott a mi Urunk Jézus Krisztus Vére az Úr 1956 évében, április 25-én."
  • Ludbreg (Horvátország) – 1411-ben egy pap kételkedett az átváltoztatás valóságában. A szentmise bemutatása alatt a kezében lévő kehely vérrel telt meg.[7]
  • Sokólka (Lengyelország) – 2008. októberében az Eucharisztia a halál bekövetkeztének pillanatában megmaradt emberi szívizommá változott.[8]

Az Oltáriszentség mint egyedüli táplálék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több olyan embert ismer az egyháztörténelem, akiknek életük egy szakaszában (néhány hétig, de akár évekig vagy évtizedekig) egyetlen táplálékuk a rendszeres (többnyire napi) szentáldozás volt. Az ismertebb nevek:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]