Ohrana

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ilja Repin:A propagandista letartóztatása (1892 )

Oroszországban az 1881. március 1-jén elkövetett II. Sándor orosz cár elleni sikeres merénylet hatására, 1882-ben egy új titkosrendőrséget (oroszul: Отделение по охранению общественной безопасности и порядка, azaz Közbiztonsági és Közrendvédelmi Részleg) hoztak létre az állami rend és közbiztonság megóvása érdekében. Rövid elnevezése az Ohrana, azaz "őrség" (oroszul охрана) volt.

A cári titkosrendőrségnek jogában állt előzetes engedély nélkül házkutatást tartani, állampolgárokat letartóztatni és Szibériába száműzni, vagy felügyelet alá helyezni. A szervezet besúgókat alkalmazott. II. Sándor ellen nyolc merényletet követtek el. Az Ohrana és a cár elleni merényleteket szervezők közötti küzdelem egyre élesebbé vált, s egyre kifinomultabb titkosszolgálati módszerek kialakulásához vezettek.

"Nem ismerek még egy modern államot, ahol az uralkodó biztonságára ennyire aktív és aprólékos éberséggel vigyáznának, ahol ennyi látható és láthatatlan intézkedéssel óvnák életét" – Maurice Paléologue, a moszkvai francia nagykövet

A 20. század első éveiben már az Ohrana a belső biztonsági feladatok mellett a katonai felderítést is irányította. A Szergej Nyilusz egyházi író által, 1903-ban nyilvánosságra hozott Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című pamfletjét az Ohrana ügynökei - Mamaszevics-Mamilov és Matvej Golovinszkij - állították össze a 19. század utolsó éveiben francia antiszemita röpiratokból Pjotr Ivanovics Racskovszkij tábornoknak az utasítására, aki az Ohrana külföldi részlegének vezetője volt. [forrás?]

1911. szeptember 18-án belehalt sérüléseibe Pjotr Sztolipin orosz miniszterelnök, aki ellen négy nappal korábban követett el merényletet Dmitrij Bogrov alias Mordecháj Gerskovics, a cári titkosrendőrség, az Ohrana besúgója.[1]

Az első világháború közeledtével az Ohrana hatalmas mennyiségű anyagi eszközöket kezdett fordítani a hírszerzésre. Berlinben, Bécsben, Bernben, Hágában és más európai nagyvárosokban is hírszerző ügynökségeket telepítettek és kialakították az irányító szerveket is: a németek ellen Péterváron, Vilnában és Varsóban, a monarchia ellen Varsóban és Kijevben. Fontos szerepet játszottak a különböző nagykövetségeken működő katonai attasék, akik általában magas rendfokozatot viselve, bejutottak a császári és királyi udvarokba, és az ott szerzett híreket továbbították haza, elöljáróiknak.

Oroszországot az 1917-es októberi orosz forradalom előtt az Ohrana tartotta a kezében. Sajátos módon a cári titkosrendőrség története és az orosz kommunista titkosszolgálatok története összefonódott. Robert Malinovszkij, az Ohrana ügynökeként vált Lenin egyik közeli munkatársává, a bolsevik Központi Bizottság tagjává és bolsevik duma-képviselőjévé.

Az Ohrana által kialakított módszerek a későbbi szovjet titkosrendőrség, a Cseka, NKVD, KGB eszköztárába is átkerültek.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sebők (2006), 145-148 old.;

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Janus Piekalkiewicz: A kémkedés világtörténete (Zrínyi Kiadó)
  • Mihail Heller: Az Orosz Birodalom története (Osiris Kiadó - 2000 Budapest, 1996)
  • Bebesi György: A feketeszázak. Az orosz szélsőjobb kialakulása és története a századelőn (Magyar Ruszisztikai Intézet - Budapest, 1999)
  • Bebesi György: Az Ohrana. A cári monarchia utolsó időszakának politikai rendőrsége (Pécs, 2006)
  • Font M. - Krausz T. - Niederhauser E. - Szvák Gy.: Oroszország története (Maecenas Kiadó 1997)
  • A. I. Szolzsenyicin: Együtt I. Oroszok és zsidók a cári birodalomban (Allprint kiadó, 2004)
  • Harmat Endre. Merénylet a palotában (A Raszputyin-rejtély). Gondolat Könyvkiadó (1969)