Obolus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az obolus (egyéb névváltozat: obolosz vagy obol, ógörögül ὀβολός, tévesen obulus[1]) különféle érmék elnevezése. Először az ókori Görögországban vertek obolust, ahol a drachma hatodát érte. A középkori pénzverésben az I. András magyar király idején megjelenő féldénárt nevezzük obolusnak. Az újkorban a modern görög drachma (mely a Latin Éremunió részét képezte) századrészét nevezték obolosznak.

Az ókorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Attika, Athén. Kr. e. 449. után.

Az obolosz eredetileg egy ógörög súlymérték, mely városállamonként különböző súlyértéket jelölt, legelterjedtebb az attikai obolosz volt, értéke mintegy 0,5 gramm. Pénzként ezüst-, bronz- vagy rézérmét jelölt, melyből hat darab ért egy drachmát. Athénban 8 khalkosz ért egy ezüst oboloszt, míg Spártában – Plutarkhosz szerint – 4 khalkosz értékű vas oboloszt vertek.

A középkorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkori Közép-Európában egy kis értékű ezüstpénzt neveztek obolusnak, melyet Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, stb. vertek. A magyar obolus fél dénárt ért.

Az újkorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az újkori Görögországban is használták súlymértékként az oboloszt, mely egy decigrammnak (0,1 g) felel meg.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]