Türk Birodalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Nyugati türkök szócikkből átirányítva)

Az első Türk Birodalmat Bumin hozta létre testvérével, Istemivel 551-ben, amikor a türkök legyőzték addigi uraikat, az „ázsiai avaroknak” is mondott zsuanzsuanokat az éppen széttagolt Kína egyik állama, a Nyugati Vej szövetségében. Bumin a kagán címet viselve a birodalom keleti részét igazgatta, de övé volt a főség az egész birodalomban, míg Istemi a nyugati részt jabgu címmel, bár alattvalói és főleg az utókor őt is gyakran kagánként tartották számon. Istemit tekintik a Nyugati Türk Kaganátus megalapítójának, bár az ő idejében a birodalom még egységes volt. A 7. században a birodalom két részre szakadt, majd sikerült újra egyesíteni, de a felemelkedő Tang-dinasztia és az Arab Kalifátus között a 8. században felőrlődött.

A türkök felemelkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A türkök törzse, amelynek vezető rétege nevük alapján valószínűleg kelet-iráni eredetű volt, valamint a későbbi birodalom etnikai többségét alkotó török népek is a Zsuanzsuan Birodalom uralma alatt éltek a 6. század elején. A zsuanzsuanok (ázsiai avarok) uralkodó rétege sztyeppei lovasnomád gazdálkodást folytatott, amelyet a lótartás túlsúlya jellemzett kiegészítő birkatartással. Az alávetett török népeknél, akik a zsuanzsuanok sztyeppéjétől északabbra nedvesebb, erdősebb területen éltek a disznótartás és a marhatartás volt az állattartásban jelentősebb, valamint a földművelésük súlya is nagyobb volt, Foglalkoztak ezentúl földműveléssel, gyűjtögetéssel, vasművességgel. [1] A lótartás a zsuanzsuanok számára a mozgékonyságot, egy nagy birodalom összetartásának lehetőségét biztosította. Az 535. év világméretű éghajlati katasztrófája alapjaiban változtatta meg a helyzetet. A sztyeppén évtizedes szárazság és éhínség következett, amely az avarok lóállománnyát drasztikusan csökkentette. A kevésbé egyoldalú türk és török gazdaságra, az amúgy is északabbra eső nedvesebb területeken ez az éghajlat változás kevésbé volt romboló hatással, ezért megváltoztak az eddigi erőviszonyok. [2] A türkök – és a török népek – ezután váltak fokozatosan lovas néppé, de Tonjukuk felirata szerint még a 7. században is olyan kicsi volt a lóállományuk, hogy a türk hadsereg kétharmada volt csak lovas, egyharmada gyalogos katona. [3]

A türk uralkodó réteg – akik magukat göktürköknek, vagyis égi törököknek nevezték – Bumin vezetésével 545-ben közvetlen diplomáciai kapcsolatba léptek a kínai Nyugati Vej állammal az avarok megkerülésével. A zsuanzsuanok szolgálatában 546-ban megelőző csapást mért a lázadó ujgurok és ting-lingek (tielök) törzseire, [4], majd 551-ben gyakorlatilag megmentették őket attól, hogy az akkora már igen gyenge avarokat kiirtsák, amiért azt várta, hogy beházasodhat a zsuanzsuan uralkodó dinasztiába. Ebben a reményében csalatkozva a zsuanzsuanok ellen a Nyugati Vej állammal szövetkezett és 552-ben legyőzte az utolsó zsuanzsuan uralkodót, Anagujt, aki öngyilkosságot követett el bizonyára azért, hogy a rituális kivégzést elkerülje. [5]

Az első egységes kaganátus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első türk kaganátus

552-ben Bumin és Istemi létrehozták a türk kaganátust két központtal. Bumin magát il-kagánnak, azaz nagy kagánnak nyilvánította. A keleti központ Ötüken – a Hangáj-hegység része – a kagánnak karizmatikus felhatalmazást adó hegy lett, míg Istemi nyugaton hozott létre centrumot – talán az Altaj hegységben az Aranyhegynél –, ahol a szogdok városai is uralma alá kerültek. A fejlett szogd kultúra is hatással volt a birodalomra, a szogd nyelv lett a kancellária nyelve, sőt a nyilván utólag felvett Bumin és Istemi neveket is a szogd nyelvből tudta Harmatta János megmagyarázni. Eszerint Bumin neve a föld szó birtokos képzős alakja (bumi-na), azaz a Bumin kagán annyit tesz, mint a Föld királya. Istemi neve pedig az óiráni stāna, azaz hely, ország származéka, azaz ő pedig az ország királya/jabguja volt, ami érezhetően egy fokkal alacsonyabb rang, mint a Föld királyáé. A jabgu egyébként régebbi cím a családban, mint a kagáni, már Bumin és Istemi apja, Na-tu-lu is viselte dinasztiájukból az A-si-na-házból (Asina-klán).

552-ben meghalt Bumin és rövid ideig idősebb fia, Kolo kagán, majd fiatalabb fia, Mugan kagán (552-572) uralkodott, aki létrehozta a nagy birodalom alapjait, uralma alá hajtotta a kitájokat, heftalitákat és kirgizeket, míg nagybátyja, Istemi nyugatra vezetett hadjáratokat a Selyemút feletti ellenőrzés biztosításáért. 557-ben Istemi szövetséget kötött a szászánida Huszrau Anósírván sahhal, és együtt győzték le a heftalitákat, majd a türkök elfoglalták az Amu-darjától északra eső területeket a szogdokkal, akik a selyemkereskedelmet Kínával folytatták. A szogdok ezután fokozatosan eltörökösödtek.

568-ban azután türk követség érkezett Bizáncba Szilzibulosztól, aki nem lehet más, mint Istemi, akit egy érméje sri iapgu šaho, azaz jabgu király úrként említ, s itt ennek a görög változatáról van szó. Bizánc örült a közeledésnek, de előbb fel akarta mérni a helyzetet és ő is küldött követséget Zemarkhosz vezetésével. A fő kérdés a Selyemút ellenőrzése volt, bár Bizáncban ekkoriban kezdték meg a selyemhernyótenyésztést a Kínából lopott gubókkal.

A követségekről Menandrosz leírásából tudunk, aki megjegyzi, hogy ekkoriban az ugurok – valószínűleg a magyarok – a Volgától nyugatra éltek és a nekik behódolt alánokkal együtt elfogadták a türkök főségét, így az ugurok helyi hatalma megmaradt. Géza fejedelem nevében megőrződött a jabgu tisztség, aminek a nyugati türköknél kialakult egy dzsebu/dzsevu alakja, és Géza neve a magyarban eredetileg pedig Dzseucsa/Dzsevicsa alakban hangzott.

567 után az alánok [6] 575-ben már és az onogurok is a türkök fennhatósága alá tartoztak, 576-ban pedig elfoglalták a kimmériai Boszporosz városát, a mai Kercset. [7] A türkök a meghódított szavírokat, alánokat, onogurokat és ugurokat egyetlen alárendelt törzsszövetségbe, a kazárok törzsszövetségébe szervezték. [6]

Istemi 576-ban halt meg. Ekkor, egy bizánci követjárásról beszámoló Menander Protektor szerint a nyugati türköknek nyolc törzse volt.

Megosztott birodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keleti türk birodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A negyedik kagán halála után 584 körül a birodalom két részre (keleti és nyugati) bomlott. 630 körül az új kínai hatalomnak, a Tang-dinasztiának sikerült a keleti göktürk kaganátust protektorátusokra osztania és a keleti türköket így közvetlen hatalma alá vonnia.

Nyugati türk birodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

635-ben Kuvrat a Fekete-tenger északi partján elszakadt a türk befolyás alól és megalakította a független onogur-bolgár birodalmat. Erre válaszul a nyugati türkök katonai reformot hajtottak végre, hogy megerősítsék a nyugati szárnyukat.

635 után a nyugati türkök az addigi nyolc törzs rendszeréről áttértek a tíz törzsre. Erre a felosztásra vonatkozott az on oq, a szó szerint tíz nyíl azaz tíz nemzetség elnevezés. Ezt két résztörzsszövetségre bontották egy keletire (bal) és nyugatira (jobb), 5-5 törzzsel, a keletiek élén 1-1 csor a nyugatiakén 1-1 erkin állt, de a teljes titulatúrába belevették a régebbi rendszer szerinti címeket (tudun, csopan, bojla, tarkan, apa, ni-shu) is, így a 10 „törzsfő” (sad) teljes címe változatosabb volt. Eredetileg a jobbszárny 3 törzsből állt, egy-egy tudun, ni-shu és csopan vezetésével, amihez hozzáadtak két kült (így volt két kül erkin, majd tudun erkin, stb.). A balszárny régi 5 vezetője pedig valószínűleg egy-egy tudun, tarkan, bojla, apa és csopan volt (azaz újonnan tudun csor, tarkan csor, stb.). A rendszer leírását a kínai Hsin T'ang-shu őrizte meg a 650-es évekből.

659 körül a Tang-császár sikerrel befolyása alá vonta a nyugati onoq kaganátus területét is, teljesen rátéve kezét a Selyemútra.

A második egységes kaganátus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. KeysKatasztrófa 53. o.
  2. KeysKatasztrófa 55–56. o.
  3. Harmatta Iráni ősmagyar 72. o.
  4. RónaTasHonfoglaló
  5. KeysKatasztrófa 56. o.
  6. ^ a b http://vfek.vfmk.hu/00000097/root/0004/0007-14d.html Selmeczi László utószava (1992) Gyárfás István jász-kun történetéhez (1870)
  7. Szerk.: Györffy György, függelék: Elter István. A magyarok elődeiről és a honfoglalásról – Kortársak és krónikások híradásai. Osiris Kiadó Budapest 2002. ISBN 963 389 272 4 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozott források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • KeysKatasztrófa: David Keys. Katasztrófa – Hogyan változtatta meg egyetlen természeti csapás a világtörténelmet?. Vince Kiadó Kft. 2002. ISBN 963 9323 36 5 
  • RónaTasHonfoglaló: Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997. ISBN 9635061404  
  • Harmatta Iráni ősmagyar: Harmatta János. Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre, Honfoglalás és nyelvészet. Balassi Kiadó, Budapest, 71–83. o. ISBN 963-506-108-0 (1997) 

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dobrovits Mihály: A nyugati türkök tíz törzsének kialakulása (Antik Tanulmányok XLVIII 2004)
  • Dobrovits Mihály: A nyugati türkök első uralkodójáról (Antik Tanulmányok XLVIII 2004)