„0” kilométerkő
A „0” kilométerkő szobor a Budapestről induló főutak kilométerszámozásának kezdőpontját szimbolizálja. A Clark Ádám téren 1975-ben avatták fel Borsos Miklós alkotását, a 80 cm-es talapzaton álló, három méter magas mészkőszobrot. A szobor szabályos tipográfiai 0 karaktert formáz meg, és mindössze két betű van rajta: „KM”. Innen számítják a magyarországi egyszámjegyű főútvonalak kilométereit (a Székesfehérvárról induló 8-as főút kivételével), de a 10-es és a 11-es főutak kilométereit is innen számolják.[1]
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Az úthálózat jelképes kiindulóponja eredetileg a királyi palota köszöbénél volt, ahonnan a Lánchíd építésekor helyezték át mai helyére. Az eredeti szobor nem maradt fenn.
A 20. század elején Festetics Pál vetette fel a közlekedési hálózat kiindulópontjának megjelenítését, amelyet a Hungária Automobil Club karolt fel és valósított meg. 1932-től a Kereskedelmi Minisztérium épülete melletti járdán állt Körmendi Frim Jenő Madonnát (Patrona Hungariae) ábrázoló márványszobra, amelynek talapzatán három alak (egy gyalogos, egy kocsis és egy autóvezető) domborműve jelent meg. A II. világháború alatt megsérült szobrot lebontották.
A mai „0” kilométerkő helyén 1953-ban állították fel Molnár László egy munkást és egy autókereket ábrázoló szobrát. Ezt 1974-ben áthelyezték a XVII. kerületbe, a rákoshegyi vasútállomáshoz.
A mai szobrot 1975. április 4-én állították fel a Clark Ádám téren, a Budavári Sikló előtti parkban.[2]
[szerkesztés] Más hasonló emlékművek
Más bel- és külföldi városok [3] is állítottak az utak kiindulópontját megjelölő táblát, szobrot, emlékművet (például Kecskemét, a Kossuth téren). A talán leghíresebb, ha nem is a legrégebbi ezek közül a Milliarium Aureum, amit Augustus császár állíttatott fel a Forum Romanumon. A minden út Rómába vezet mondás innen veszi eredetét.[4]
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑
- ↑
- ↑ Lásd: en:Kilometre Zero
- ↑ Schaaf, P. (1867/1886). Ante-nicene fathers: The Apostolic fathers, Justin Martyr, Irenaeus [Roberts, A. & Donaldson, J, Eds]. [Electronic reprint] Grand Rapids, MI, USA: CCEL.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A „0” kilométerkő a Vendégvárón
- A 0 kilométerkő, Sulinet
- Krónika, Élet és Tudomány

