Nixon (film)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nixon
Rendező Oliver Stone
Producer Dan Halsted
Eric Hamburg
Oliver Stone
Andrew G. Vajna
Forgatókönyvíró Stephen J. Rivele
Christopher Wilkinson
Oliver Stone
Főszerepben Anthony Hopkins
Joan Allen
Paul Sorvino
Bob Hoskins
Powers Boothe
Larry Hagman
Ed Harris
E. G. Marshall
Zene John Williams
Operatőr Robert Richardson
Gyártás
Gyártó Cinergi Pictures
Ország Amerikai Egyesült Államok
Nyelv angol
+ magyar
Időtartam 192 perc
Költségvetés 44 millió dollár
Forgalmazás
Forgalmazó USA Hollywood Pictures
magyar InterCom
Bemutató USA 1995. december 22.
magyar 1997. május 15.
Korhatár USA PG-13
magyar 16
Bevétel USA $ 13 681 765
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap

Nixon című film egy 1995-ös dráma Oliver Stone rendezésében, mely Richard Nixon néhai amerikai elnök életét dolgozza fel, kihegyezve a Watergate-botrányra.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cselekmény nem kronologikusan halad. A Watergate-botrány következtében megtört Nixon elnök (Anthony Hopkins) a Fehér Házban imádkozik kormánya külügyminiszterével, Henry Kissingerrel (Paul Sorvino), majd visszaemlékezésekben megtudjuk hogyan alakul az elnök gyerekkora, mikor is testvére tüdőgyulladásban meghal. Később a tinédzser Nixon amerikai futballistának áll, majd összejön leendő feleségével Pattel (Joan Allen). Dwight D. Eisenhower alelnökeként tevékenykedő Nixon az 1960-as, számára kudarccal végződő Kennedy-Nixon TV-vita közben a Nixon emberei megjegyzik hogy elnök jelöltjük eléggé izzad vita közben. Valaki megjegyzi, hogy „Nyugi. Ez nem szépségverseny”. Mire jön a csattanós válasz: „Remélem is, hogy nem az”. Az elnökválasztáson kis különbséggel ugyan, de alulmarad a fiatal Kennedy ellen. 1968-ban pártjával, a republikánusokkal együtt megnyeri a választást és ő lesz az USA 38. elnöke. Lyndon B. Johnson elnöktől megkapja „örökségül” a vietnami háborút, amit táptalajt ad ellenzékének a demokratáknak. Rengeteg kritikusa lesz kormányának, főként háborúellenes tüntetőknek és hippimozgalmaknak a tevékenysége miatt, azonban Dick Nixon karizmája arra is elég, hogy 1974-ben újraválasztassa magát. Eddigi kommunista ellenes és hidegháború-párti politikáját mellőzve, tárgyalásokat folytat Leonyid Brezsnyev szovjet vezetővel és Mao Ce-tung kínai diktátorral egy esetleges békülő politikát szorgalmazva. A tárgyalások után arra számít hogy nem arat osztatlan sikert, de téved, rajongás veszi körül. Majd jön a mélypont, a Watergate-botrány, amiben az egyik ügynöke, E. Howard Hunt(Ed Harris) lebukik a Watergate Szállodában: demokratákat akart lehallgatni, titkosszolgálati eszközökkel. Bizottság alakul az ügyben, amiben Nixon kötelezik hogy mutassa meg a mágnesszalagokat amit a Fehér Házban rögzítettek. Egy részét cenzúrázzák, mert sok rajta a trágár beszéd. Az óriásira duzzadt botrány miatt az elnök lemondásra kényszerül. A film végén eredeti felvételt láthatunk Nixon elnök temetéséről, ahol többek közt, az akkori elnök Bill Clinton mondott beszédet. A film végén a rendező narrációja méltatja az elnököt.

A szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Színész Magyar hang
Richard Nixon Anthony Hopkins Sinkó László
Pat Nixon Joan Allen Básti Juli
Alexander Haig Powers Boothe Sinkovits-Vitay András
E. Howard Hunt Ed Harris Balázsi Gyula
J. Edgar Hoover Bob Hoskins Csurka László
Hannah Nixon Mary Steenburgen Csere Ágnes
John Ehrlichman J.T. Walsh Konrád Antal
H.R. Haldeman James Woods Sörös Sándor
Jack Jones Larry Hagman Kránitz Lajos
Bill Clinton önmaga (archív felvétel) Pálfai Péter
Lyndon B. Johnson önmaga (archív felvétel) Kardos Gábor
John F. Kennedy önmaga (archív felvétel) Selmeczi Roland
Robert F. Kennedy önmaga (archív felvétel) (nem szólal meg a filmben)
Oliver Stone Záró narráció (csak hang) Ráday Mihály

Filmzene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A film Oscar-díjra jelölt zenéjét John Williams szerezte. Az Egyesült Államokban 1995. december 19-én jelent meg cd-n és kazettán.

Számlista: [1]

  1. The 1960's: The Turbulent Years
  2. Main Title...The White House Gate
  3. Growing Up In Whittier
  4. The Ellsberg Break-In And Watergate
  5. Love Field: Dallas, November 1963
  6. Losing A Brother
  7. The Battle Hymn Of The Republic
  8. Making A Comeback
  9. Track 2 And The Bay Of Pigs
  10. The Miami Convention, 1968
  11. The Meeting With Mao
  12. I Am That Sacrifice
  13. The Farewell Scene

Fogadtatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Rotten Tomatoes nevű, kritikákat összesítő weboldal adatai szerint, 60 kritikusból, 45 pozitív kontextusban, 15 negatív kontextusban ír a filmről (75%-os a kritikai átlag). Szakmailag elismertebb, nívósabb kritikusok közül, a New York Times, a Washington Post, a Los Angeles Times, a Detroit News és a Chicago Sun-Times kritikusa dicsérte, míg a Variety topkritikusa, Todd McCarthy, szidta a filmet. [2] Az Imdb.com felhasználói is inkább pozitívan nyilatkoznak a filmről, 10/7-es rátával rendelkezik, 16707 szavazat alapján. (2012.06.16-i adat).[3] Az adatok alapján a film megítélése inkább pozitív.

Bevétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A film korához és témájához mérten, magasnak számító, 44 millió dolláros költséggel készült. Volt egy limitált (1995. december 22.) és egy széleskörű (1996. január 5.) bemutatója az USA-ban. A nyitóhétvégén 2.206.506 dollárt hozott a film. Amerikai összbevétele 13.681.765 dollár[4], a film nemzetközi bevétele nem ismert, de Amerika-specifikus témája miatt nem hozott sokat az USA-n kívül sem, tehát ki lehet jelenteni hogy a film megbukott.

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

4 Oscar-díjra (legjobb férfiszínész: Anthony Hopkins, legjobb színésznő: Joan Allen, legjobb zeneszerző: John Williams, legjobb forgatókönyv: Stephen J. Rivele, Christopher Wilkinson, Oliver Stone) és számos egyéb díjra jelölték a filmet. A jelentősebbnek számító díjátadó gálák közül jelölték BAFTA-díjra (legjobb mellékszereplő színésznő: Joan Allen) és Golden Globe-díjra is (legjobb drámai színész: Anthony Hopkins). Egyiket sem kapta meg.[5]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érdekességek:[6]

  • A stúdió Nixon elnök szerepére Tom Hanks-et és Jack Nicholson-t is felkérte, de ők a felkérést visszautasították. A rendező több színészt is meghallgatott a szerepre (Gene Hackman, Robin Williams, Gary Oldman és Tommy Lee Jones), de végül Anthony Hopkins döntött, mikor a színész lenyűgözte játékával a castingon.
  • A cselekmény Dallas-ban játszódó részében, egy cameoszerepben feltűnik Larry Hagman aki egy olajmágnást alakít. A rendező Dallas című sorozat Jockey Ewing nevű karakterére akart utalni, akit szintén a színész alakított.
  • A rendező (Oliver Stone) elárulta, hogy 1968-as választáson Nixonra szavazott, mert az elnök egyik ígérete az volt hogy befejezi a vietnami háborút.
  • A First Lady szerepére Meryl Streep-et is felkérték, de ő visszautasította a szerepet.
  • The Walt Disney Company leányvállalata forgalmazta a filmet Amerikában, és a társaság egyik főrészvényese, a néhai Walt Disney felesége, Lillian Disney, nem tetszését fejezte ki a filmmel kapcsolatban, mert az túl kritikus hangot ütött meg a volt elnökkel, Richard Nixonnal kapcsolatban. Lillian a film hangvételét azért sérelmezte, mert a Disney család jó kapcsolatot ápol a Nixon családdal.
  • Forgattak egy olyan jelenetet a filmbe, hogy az elnök, kedvenc filmjét, a Patton tábornok életéről szóló, A tábornok című filmet nézi, de ezt a jogokat birtokló George C. Scott kivágatta a filmből.
  • Nixon elnök a film forgatásának idején halt meg (1994. április 22.). A stáb elment az elnök Yorba Linda-i temetésére, ahol több ex-elnök ( Gerald Ford, Jimmy Carter, Ronald Reagan, George H. W. Bush) és az akkor regnáló elnök, Bill Clinton is részt vett és beszédet mondott. Clinton beszédének egy része bekerült a filmbe.
  • A rendező a film dallasi jeleneteiben, utalást tesz saját alkotására, az 1991-es JFK – A nyitott dosszié című filmre. Mikor Dallas befolyásos üzletemberei utalást tesznek az elnöknek, hogy Kennedy dallasi látogatásakor "történni fog valami", akkor a JFK – A nyitott dosszié zenei témája hallható a film alatt, amit szintén John Williams komponált.
  • Az alkotók érdekes koncepciót alkalmaztak hogy bemutassák az 1960-as, híres, Kennedy-Nixon TV-vitát. Félig eredeti archív (Kennedy jelenetei), félig felvett (Nixon jelenetei, Anthony Hopkins által) jelenetekkel oldották meg ezt a jelenetet.
  • Mozifilmhez képest igen hosszú játékidővel rendelkezik a film, 192 perces. A rendezői változat 212 perc.
  • A magyar származású, Andrew G. Vajna az egyik producer.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]