Nindzsucu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A ninjucu (Nindzsutsu) [nin.dʑɯ.tsɯ] – más néven ninpo, sinobijucu, taijucu – a ninják harcművészete.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A szó jelentése

A „nin” szó türelmet, kitartást, de lopakodást és rejtőzködést (japánul „sinobi”) is jelent. A „jucu” technikát, eljárásmódot, művészetet, a „tai” testet jelent.

[szerkesztés] Története: eredet

A ninjucu története legalább másfélezer évre tekint vissza. Ninjákról először egy a 700-as évekből fennmaradt írásban olvashatunk, azonban az itt említett ninják már előtte is léteztek. Őseik főleg jamabusik (a hegyekben élő szerzetes-harcosok), busik (ők is elvonult emberek, de találkozni velük a „hivatalos” feudális hadseregben is) és kínai bevándorló tudósok, papok, harcosok. A ninják magukat a „tenguktól” származtatták. Ezek az erdőben élő mítikus madárszerű élőlények voltak, akik a harc, és különösen a kardforgatás, nagy mesterei voltak.

Bár elzárt közösségekben éltek, szabadságukat és önállóságukat tartották a legfontosabbnak és ezért bármilyen eszközt igénybe is vettek. Míg Japánra általában egyre jellemzőbb lett a tradíciókhoz való kötődés és így minden idegen dolgot (akár jó, akár rossz, akár hatásos, akár hatástalan) elutasítottak, ami idegen volt, addig a ninják mindent elfogadtak, ami számukra hasznos volt. Így szivárgott be közéjük a buddhizmus, de így jutott el hozzájuk a lőporkészítés. Mivel sokszor kerültek két földesúr hatalmi törekvései közé, ezért nem egyszer megegyeztek az egyikkel, hogy megölik a riválisát, ha őket békén hagyja. Így kezdődtek a bérgyilkosságok sorozatai, melyek által speciális technikáknak és képességeknek váltak a mestereivé. Mindezeket két dolog is segítette: az egyik, hogy nem kötötte őket a szamurájok harci etikai kódexe, így bármilyen eszközt bevethettek, ami a cél elérését szolgálta, másrészt gondosan ügyeltek arra, hogy szinpadiasságukkal elhitessék, hogy ember feletti képességekkel bírnak.

Munkásságuk és igyekezetük eredménye hamar kézzelfoghatóvá vált. A ninjákról mende-mondák kezdtek terjedni, hogy repülni tudnak, el tudnak tűnni és újra felbukkani egy teljesen más helyen, a pillanat töredéke alatt. Mindebből persze semmi nem volt igaz. Egyszerűen gondosan megtervezett akciókról volt szó, melyben a kötelekkel és a füst használatával megtévesztették az embereket. Az idő múlásával egyre inkább féltek tőlük az emberek, de még a szamurájok is elbizonytalanodtak, amikor egy ninjával kellett megküzdeniük. A ninják harci képessége nem múlta felül a szamurájokét, ám sokszor elég volt ez az elbizonytalanítás, hogy megfelelő előnyre tegyenek szert.

[szerkesztés] Története: manapság

Az 1500-as évektől egyre kevésbé tudni ninjákról, bár felbukkanak történelmi írásokban szinte minden évszázadban. Hivatalosan tehát soha nem tűntek el a történelem színpadáról, bár ha úgy nézzük, soha nem is voltak ott (hisz nem ők voltak azok). Manapság a nindzsák harci művészetéről ugyanúgy le kellett fújni a port, mint sok más japán harcművésztről. Az 1900-as évek első felében újra felélednek (az addig is rejtetten létező) harcművész iskolák. Sok szamuráj iskola létezett és ugyanígy sokfajta nindzsa iskola is. Ezeket összegyűjtötték, a szamuráj és nindzsa iskolákat, és nindzsucu néven ma is tanítják és tanulják.

[szerkesztés] Fő ágai és nagymesterei

  • Bujinkan (Budzsinkan) – Hacumi Maszaaki (Kiejtésben Masza-aki)
  • Genbukan – Tanemura Sótó (Tanemura Cunehisza)
  • Jinenkan (Dzsinenkan) – Manaka Unszui (Manaka Fumio)

[szerkesztés] Irodalom

  • Gy. Horváth László: Nindzsák, HungariaSport, 1988
  • Stephen Turnbull: Nindzsa – Japán titokzatos harci kultuszának hiteles története, Bp., Zrínyi, 1992 ISBN 963 327 238 6

[szerkesztés] Hivatkozások

[szerkesztés] Külső hivatkozások

A lap eredeti címe "http://hu.wikipedia.org/wiki/Nindzsucu"
Személyes eszközök