Nicholas Hilliard
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Nicholas Hilliard | |
 Hilliard önarcképe (1577) |
|
| Született | c. 1547 |
| Meghalt | 1619 London |
| Nemzetisége | angol |
| Tevékenysége | miniatúrafestészet |
| Támogatói | I. Erzsébet, I. Jakab |
| Hatott | Isaac Oliverre |
Nicholas Hilliard (Exeter, 1547 körül – London, 1619. január 7.) az angol miniatúrafestészet híres képviselője, arcképfestő, aranyműves, udvari festő. Hilliard az első 16. századbeli angol festőművész, akinek életéről számottevő dokumentummal rendelkezünk. Philip Sidney költő, és Shakespeare drámaíró-költő kortársa volt. Stílusára az ifj. Holbein hatott, ő maga pedig Isaac Oliverre volt hatással. Nagyrészt miniatúrákat festett I. Erzsébet és I. Jakab udvarának tagjairól, de legalább két nagyobb portrét is készített a királynőről, akinek udvarában élt. 1577-ben festett önarcképével az elsők közé tartozik ebben a sajátos műfajban. Kiváló mester volt, jeles tanítványokat nevelt a miniatúrafestészet terén, köztük a francia származású Isaac Olivert.
Festményei bemutatják az Erzsébet-kori Anglia képi stílusát. Hilliard a kor kiemelkedő művésze, „az egyetlen angol festő, akinek munkája kifinomult mikrokozmoszában Shakespeare korai műveinek világát idézi”.[1]
Miniatúráinak nagy részét a londoni National Portrait Gallery őrzi, e múzeum földszintjén egy külön termet biztosítottak a miniatúrafestőknek. Időrendben helyezték el a műveket, de laikus szemlélő számára is hamar kitűnik, hogy Nicholas Hilliard miniatúrái előkelő helyet foglalnak el művészeti színvonaluk által.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Festészete
A festőművészetnek a reformáció sokat ártott, egy ideig csak a portréfestészet virágozhatott, amelyet az ifj. Holbein biztos alapokra helyezett Angliában. Ennek stílusa is átalakult, az egyszerű, kiegyensúlyozott stílust felváltotta az előkelősködés, az udvari finomkodás divatja. A 16. század második felében egyre erősebben érződött a délről jövő manierista hatás és a perzsa művészet dekoratív stílusa. Tipikus példa erre Hilliard festészetében az Ifjú férfi vadrózsák közt c. kép 1587-ből. Roy Strong véleménye szerint a megrendelő „csaknem bizonyosan” Robert Devereux, Essex 2. grófja. [2]
Az Erzsébet-kori nemes ifjú ábrázolása a korabeli portréfestészet egyik legsikerültebb darabja, szinte eszünkbe juttatja Sidney pásztorjátékait vagy Shakespeare komédiáit. E kényes ifjú jobb kezét szívén tartja és könnyedén egy fához támaszkodik, miközben tüskés vadrózsákkal van körülvéve. A kép latin felirata („Dat poenas laudata fides” – Dicséretes hűségem okozza fájdalmam) arra utal, hogy az ifjú megrendelő szíve választottjának szánta a képet. A képnek egy részletét is közöljük, amelyiken jobban lehet látni a félkör alakban elhelyezett, vörösesbarna színű latin feliratot. (Még számos képén követhetjük a latin nyelvű feliratokat, köztük Erzsébet királynő, s I. Jakab király portréin). Ebben az időben divat volt ábrázolni, hogy egy fiatal udvarló a viszonzatlan szerelem bánatától szenved. A szonett, a miniatúrafestmény mind egy kifinomult játék kelléke volt, senki nem vette nagyon komolyan, de az ifjú nemességhez tartozók mind ki akartak benne tűnni új variációk, új árnyalatok bevetésével, innen a kép mesterkéltsége, mely mégis találóan tükrözi a kor nemesi köreinek divatját. Nagyon valószínű, hogy egy nemesfémmel díszített kazettában meg is kapta a fiatal hölgy a képet.[3]
Hilliard alapjaiban a reneszánsz portréfestészetet tanulta meg az ifjú Hans Holbeintől, de ahogyan változtak az idők, engedett az új hatásoknak, a perzsa ornamentikának és a manierizmusnak. Finom reneszánsz munkák Erzsébet királynő portréi, de leginkább Walter Raleigh arcképe, e fiatal nemes költő, tudós, s gyarmatra éhes kalandor volt egyszemélyben. I. Jakab portréja már némi manierista mozgalmasságot idéz, csípőre tett kézzel ábrázolja a királyt, a színek is megelevenednek és kivilágosodnak.
[szerkesztés] Portréi Erzsébet királynőről
 (1572) |
 (1575) |
 (1575) |
 Tudor rózsa, azaz piros rózsa[4](Részlet) |
[szerkesztés] Gyermek- és ifjúkora
Mind apai, mind pedig anyai ágon „örökölte” az aranyműves mesterséget: apja, Richard Hilliard (Exeter, 1519–1594) protestáns aranyműves volt, aki 1560-ban a seriff tisztségét töltötte be, anyja, Laurence pedig John Wallnak londoni aranyművesnek a lánya volt.[5] Lehetséges, hogy rokona volt Grace Hillier (vagy Hilliar), az amerikai New Haven kolónia alapítójának, Thomas Eatonnek (1590–1657) a felesége.[6] Hilliard fiatalon John Bodleynek, az oxfordi Bodley-könyvtár alapítója apjának háztartásába került. A protestáns Bodley száműzetésbe vonult, mikor a katolikus I. Mária került trónra, és egy feljegyzés szerint 1557. május 8-án az akkor tízéves Hilliard tizedmagával Genfben tartózkodott, ahol Bodleyék egy John Knox által celebrált kálvinista szertartáson vettek részt. A kálvinizmus nem volt hatással rá, de később hasznára vált itt megszerzett francia nyelvtudása.[7] A nála két évvel idősebb Thomas Bodleyt Genf vezető tudósai tanították, de nem tudni, Hilliard milyen mértékben részesült hasonló oktatásban.
Tizenhárom évesen, 1560-ban önarcképet festett magáról[8], tizennyolc évesen pedig állítólag lefestette Stuart Mária skót királynőt.[6]
1562-től kezdve kitanulta az aranyművességet. Mestere Robert Brandon volt (meghalt 1591-ben), a királynő ékszerésze, aki aranyműves és London városi kamarása volt[9]. Sir Roy Strong szerint ez idő alatt a miniatúrafestést is tanulta, Levina Teerlinctől. Teerlinc annak a Simon Beningnek volt a lánya, akit a flamand kódexilluminció utolsó nagy mesterének tartanak, és aki ifjabb Holbein halála után VIII. Henrik udvari festője lett. [9] A hét év tanonckodás után, 1569-ben a Worshipful Company of Goldsmiths tagja lett.[5] Öccsével, Johnnal alapított műhelyt; egy másik testvére szintén aranyműves volt, a legfiatalabb pedig pap.[10] Hilliard mestere, Brandon lányát, Alice-t (1556–1611) vette el 1576-ban[11] és hét gyermekük született.
[szerkesztés] Pályafutása
Hillard olyan korban fejezte be tanoncéveit, amikor „hallatlan szükség volt” egy új királyi portréfestőre.[9] Ismeretlen időpontban nevezték ki I. Erzsébet miniatúrafestőjének és aranyművesének;[11] első ismert miniatúrája a királynőről 1572-ből származik. Két, neki tulajdonított táblakép, a „főnixes” és a „pelikános” kép 1572 és 1576 közt készülhetett. 1571-ben portrékból álló könyvet készített Robert Dudley, Leicester 1. grófjának, a királynő kegyencének. Valószínűleg ezzel vált közismertté az udvarban. Gyermekei közül többet is Leicesterről vagy annak barátairól nevezett el.[12] A királynő 1573-ban felmentette egy bérelt ingatlan visszaadási kötelezettsége alól „jó, igaz és lojális szolgálatáért.”[13] Magas rangú patrónusai támogatása ellenére 1576-ban a friss házas Hilliard elhagyta Angliát és Franciaországba utazott, hogy bővítse tudását és pénzt gyűjtsön, mint azt a párizsi angol nagykövettel, Sir Amyas Paulettel közölte, akinél az ott töltött idő nagy részében lakott. Itt, Párizsban készített egy miniatúrát a nagykövetséggel kapcsolatban álló Francis Baconról.[14] Hilliard 1578-79-ig maradt Párizsban, elvegyült az udvar művészei közt, találkozott a francia királyné szobrászával, Germain Pilonnal, és festőjével, George of Ghenttel, valamint Ronsard-ral. Talán utóbbitól származik az alábbi kétes értékű bók, melyet Hilliard később idézett: „a szigetekről ritkán származik ravasz ember, de ha igen, akkor az tökéletesen az.”[15]
Hilliardot 1577-ben említi Erzsébet királynő egyik kérője, Alençon hercege, Nicholas Belliart, peintre anglois-ként. Ebben az évben készült miniatúrája Madame de Sourdisról, aki a francia udvarban tartózkodott, valamint egy másik hölgyről, felehetőleg Madame de Sourdis unokahúgáról, Gabrielle d'Estrées-ről, Condé hercegnőjéről.[6]
Hilliard állandó anyagi gondokkal küzdött. Egy miniatúra ára £3 körül forgott (Cornelis Ketel az 1570-es években ₤1-ért készített el egy fejet és vállakat ábrázoló portrét és ₤5-ért egy teljesalakosat).[16] 1599-től £40 évi járadékot kapott a királynőtől, 1617-ben pedig monopóliumot kapott rá, hogy miniatúrákat és véseteket készítsen I. Jakabról. Erzsébet még visszautasította ez iránti kérelmét 1584-ben, és ugyanebben az évben Hilliard adósságai miatt a Ludgate börtönbe került. Apósa nyilvánvalóan nem bízott benne, hogy képes eltartani családját, mert 1591-ben kelt végrendeletében leányára évjáradékot hagyott, melyet az aranyművesek társasága fizetett. Szintén 1591-ben, miután elkészítette a Nagy Pecsétet, a királynő hatalmas összeget, 400 fontot adott neki, talán mert tudta, hogy pénzszűkében van. Miután hazatért Franciaországból, Hilliard befektetett egy aranybányába, az üzlet azonban átverésnek bizonyult, a festő még huszonöt évvel később is keserűen emlékezett vissza erre.[17]
Hazatérése után, 1579-től 1613-ig a cheapside-i Gutter Lane-en álló házban élt és dolgozott. 1613-tól fia és tanítványa, Laurence folytatta itt munkásságát évtizedeken át, Hilliard pedig egy pontosan nem ismert helyre költözött St Martins-in-the-Fields-be, mely a város határán kívül, a királyi udvarhoz közelebb terült el. Hilliard műhelyének megnyitását Strong „forradalomként” jellemzi, mert nagyban kibővítette a megrendelők körét: immár nemcsak az udvar tagjai, hanem a köznemesek, a század végére pedig már a tehetősebb városi kereskedők is festtettek magukról miniatúrát.[18]
Az apja stílusát gyengébb minőségben folytató Laurence-en kívül Hilliard tanítványai közé tartoztak még Isaac Oliver, aki mind közül a legjelentősebb, valamint Rowland Lockey. Úgy tűnik, amatőröket is tanított, egy ifjú hölgy, aki 1595-ben fejezte be tanulmányait Londonban, egy levelében azt írja: „Délutánonként egy órát foglalkozom rajzolással... Úrnőm (...) azt mondja, majd ha jobban érzi magát, megnézi, lehetséges-e, hogy Hilliard tanítson, és ha tudja, megpróbálja rávenni.”[19]
Továbbra is dolgozott aranyművesként, és több olyan ékszeres arcképtartó medált is készített, amilyet a kor szokása szerint a nyakukban hordtak. Ilyen volt például a Lyte-ékszer, melyet I. Jakab ajándékozott egy udvaroncának, Thomas Lyte-nak 1610-ben. Az Armada-ékszer, melyet Erzsébet ajándékozott Sir Thomas Heneage-nek, és a Drake-medál, melyet Sir Francis Drake kapott, a legismertebb példák. A királynőt körülvevő kultusz részeként az udvaroncoktól elvárták, hogy a királynő képmását hordják maguknál, legalábbis az udvarban. Erzsébet egész gyűjteménnyel rendelkezett miniatúrákból, melyeket papírba burkolva őrzött hálószobájában egy szekrényben, közte Leicester egy képmásával, melynek papírján „az én uram képe” felirat állt.[20]
Udvari miniatúrafestői megbízatásai között illuminált kéziratok festése is szerepelt. Többek közt olyan fontos dokumentumok díszítésére is felkérték, mint a cambridge-i Emmanuel College alapító okirata (1584). Ezen a trónon ülő Erzsébet látható flamand stílusú reneszánsz keretben. Hilliard könyvekhez is tervezett faragott címoldalakat és könyvgerinceket, némelyik a neve kezdőbetűit viseli.[21]
I. Jakab angol királynál éppolyan nagy kegyben állt, mint Erzsébetnél. 1617. május 5-én a király tizenkét évre szóló monopóliumot adott neki vésett királyi portrékra. Ilyeneket már egy ideje készített Hilliard, bár magát a vésést valószínűleg Renold Elstrack bevándorló készítette el.[22] Jakabtól sokkal több megrendelés érkezett, mint korábban Erzsébettől, és ez a Hilliard-műhelyben végzett munka minőségére is hatással volt. Mikor Rutland grófja visszatért dániai diplomáciai küldetéséről, kíséretének tizenhat tagja aranyláncot kapott a királyt ábrázoló medállal, mások pedig a király arcképét kapták.[23]
Hogy kortársai mennyire nagyra tartották Hilliardot, azt John Donne is tanúsítja: The Storm („A vihar”, 1597) című versében méltatja a művészt. Hilliard 1619. január 3 körül halt meg, temetésére január 7-én került sor a westminsteri St Martins-in-the-Fields templomban. Végrendeletében húsz shillinget hagyott az egyházkerület szegényeire, harmincat két lánytestvérére, pár tárgyat szolgálóleányára, a többi vagyonát fiára, Lawrence Hilliardra.
Műveinek legnagyobb gyűjteményét a londoni Victoria and Albert Museum őrzi, néhányat pedig a Nemzeti Portrégaléria. Legtöbb műve Angliában maradt. Tárolásuknak köszönhetően nagy részük jó állapotban maradtak fenn és restaurálásura nem volt szükség, bár helyenként fakult a festék és oxidálódott az ezüstbevonat.
A ma The Art of Limning (A miniatúrafestés művészete) címmel ismert értekezését (c. 1600) a Bodley-könyvtár őrzi. Az értekezést korábban John de Critznek tulajdonították, de az újabb kutatások Hilliard szerzőségét valószínűsítik.[5]
[szerkesztés] Emlékezete
Nicholas Hilliard tiszteletére a miniatúrafestők róla nevezték el újonnan alapított társaságukat 1982-ben az Egyesült Királyságban: Hilliard Society of Miniaturists.[24]
[szerkesztés] Képgaléria
[szerkesztés] Miniatúrák
 Sir Walter Raleigh, 1585 |
 Ismeretlen nő, 1585, V&A Museum |
 George Clifford, Cumberland grófja |
|
 Mary Sidney, Pembroke grófnője, c. 1590 |
 Henry Percy, Northumberland 9. grófja, a „Mágusgróf”, 1590-95. |
 Ismeretlen nő, 1602, V&A Museum |
 Erzsébet cseh királyné, I. Jakab lánya, 1605-10 |
[szerkesztés] Rajz, pecsét és illusztrációk
Hilliard rajzai ritkaságok.
 Írország Nagy Pecsétjének meg nem valósított terve. Rajz 1584 körül, V&A Museum |
 Írország Nagy Pecsétje (1584) |
 Az Emmanuel College (Cambridge) kartája |
 Erzsébet cseh királyné és fia, Frigyes Henrik, rajz, feltehetően egy metszet terve[25] |
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Ellis Waterhouse, "Painting in Britain, 1530-1790", 4th Edn, 1978, p. 38, Penguin Books (now Yale History of Art series)
- ^ Victoria and Albert Museum. In: Strong, 1983,p. 9 & 156-7
- ^ Elemzés Gombrich i.m. 379.
- ^ Rózsák háborúja
- ^ a b c Kinney, Arthur F.: Nicholas Hilliard's “Art of Limning”, Northeastern University Press, 1983, p. 3-12
- ^ a b c 1911 Britannica
- ^ Roy Strong,Nicholas Hilliard, 1975, pp.3-4, Michael Joseph Ltd, London, ISBN 0718113012
- ^ a dátum 1550-ről módosítva Mary Edmond műve alapján: Hilliard and Oliver: The Lives and Works of Two Great Miniaturists, Robert Hale: London, 1983
- ^ a b c Strong, Roy: Gloriana: The Portraits of Queen Elizabeth I, Thames and Husdon, 1987, p. 79-83
- ^ Strong, 1975, op cit pp 3-4
- ^ a b Reynolds, Graham: Nicholas Hilliard & Isaac Oliver, Her Majesty's Stationery Office, 1971, p. 11-18
- ^ Victoria and Albert Museum weboldala, elérés: 2007. szeptember 12.
- ^ Strong, 1975, op cit p.4
- ^ Strong, 1975, op cit p5 – levelében Paulet igyekszik nem célozni végleges emigrációra.
- ^ Strong, 1975, op cit p6
- ^ Strong, English Icon, p. 49
- ^ Strong, 1975, op cit p. 4-7, 17
- ^ Strong, 1983,12
- ^ Strong,1975, op cit, p.13
- ^ Strong op cit pp. 14-18, Sir James Melville 1564-es beszámolóját idézve; lásd még: “Secret” Arts: Elizabethan Miniatures and Sonnets Patricia Fumerton, Representations, No. 15 (Summer, 1986), pp. 57-97, elérhető online a JSTOR adatbázisában
- ^ Strong, 1983, pp. 62 & 66
- ^ Strong, 1983, p.150
- ^ Strong, 1975, op. cit., p.17
- ^ Irodalom l. a külső hivatkozásoknál
- ^ Strong, Artists of the Tudor Court
[szerkesztés] Források
- Művészeti lexikon. Szerk. Éber László. 1. köt. Budapest: Győző Andor, 1935. Hilliard l. 462.
- Művészeti lexikon. Szerk. Zádor Anna és Genthon István. 2. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1966. Hilliard l. 388.
- Ernst H. Gombrich: A művészet története. Budapest: Glória, 2002. 688 ISBN 9639283649
[szerkesztés] Angol nyelvű irodalom
- Edmond, Mary Hilliard and Oliver: The Lives and Works of Two Great Miniaturists, London, Robert Hale, 1983
- Hearn, Karen, ed. Dynasties: Painting in Tudor and Jacobean England 1530-1630. New York, Rizzoli, 1995. ISBN 0-8478-1940-X
- Kinney, Arthur F.: Nicholas Hilliard's "Art of Limning", Northeastern University Press, 1983, ISBN 0930350316
- Reynolds, Graham: Nicholas Hilliard & Isaac Oliver, Her Majesty's Stationery Office, 1971
- Strong, Roy: Nicholas Hilliard, London, Michael Joseph Ltd, 1975, ISBN 0718113012
- Strong, Roy: Artists of the Tudor Court: The Portrait Miniature Rediscovered 1520-1620, Victoria & Albert Museum exhibit catalogue, 1983, ISBN 0905209346
- Strong, Roy: Gloriana: The Portraits of Queen Elizabeth I, Thames and Hudson, 1987, ISBN 0500250987
