Niccolò Piccinni

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Niccolò Piccinni
Piccinni, Niccolò 1.JPG
Életrajzi adatok
Születési név Niccolò Vito Piccinni
Született 1728. január 16.
Bari
Elhunyt 1800. május 7. (72 évesen)
Passy
Pályafutás
Műfajok opera
Tevékenység zeneszerző

Niccolò Vito Piccinni (Bari, 1728. január 16.Passy, 1800. május 7.) XVIII. századi olasz zeneszerző, korának egyik legnépszerűbb operakomponistája. Cimarosa és Paisiello mellett ő uralta korának olasz opera színpadait.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1728-ban született Bariban. Zenei tanulmányait a nápolyi S. Onofrio konzervatóriumban végezte, ahol Leonardo Leo és Francesco Durante tanítványa, valamint Pasquale Anfossi diáktársa volt. 1754-ben mutatták be első operáját Donne dispettose címmel. Négy év múlva állt elő egy újabb színpadi művel az Alexandre aux Indes című opera seriával. Operái sikerei után Rómába költözött. Itt megismerkedett Carlo Goldonivel, akivel több közös munkájuk is volt, többek között a La Cecchina, ossia la buona figliuola, amely a XVIII. század egyik legsikeresebb opera buffája volt. 1756-ban megnősült, felségül vette Vincenza Sibilla énekesnőt.

1776-ban meghívást kapott a párizsi királyi udvarba, ahol Maria-Antoinette zenetanára lett, valamint kinevezték az olasz színház igazgatójává is. Párizsban eleinte elsősorban írásaiban kísérte figyelemmel az ottani opera életet, majd 1778-ban megkomponálta első francia operáját a Rolandot, amivel egy csapásra hírnevet szerzett magának Franciaországban is. Párizsban lehetősége volt megismerkednie több más korabeli komponistával is, és hamar riválisa is akadt Christoph Willibald Gluck személyében.

Gluck 1773-ban költözött Párizsba és gyakorlatilag az első párizsi opera bemutatójával már nagy port kavart fel. Korábban a buffonista harc osztotta meg a város zeneművészeit, az 1770-es években pedig a Gluck és Piccinni pártiak csaptak össze. Gluckot a megújított francia hagyományok hívei, Piccinnit az olasz opera védelmezői támogatták. Az enciklopédisták ekkor is állást foglaltak a vitában és Piccinnit támogatták. A rivalizálás akkor élesedett igazán ki, amikor mindkét zeneszerző ugyanazt a témát kapta megzenésítésre: Iphigénia Tauriszban. Gluck 1779-ben már színre vitette darabját, míg Piccinni csak két évvel később jelentkezett saját operájával. Ezzel a harc gyakorlatilag a Gluck pártiak javára dőlt el. A viták lecsendesedéséhez ezenkívül az is hozzájárulhatott, hogy Gluck még 1779-ben elhagyta Párizst, Piccinni viszont maradt.

1783-ben mutatták be Didon című operáját, amely a legsikeresebb Piccinni darab lett Franciaországban. A szerzőnek még ugyanabban az évben sikerült megállapodnia a nyugdíjaztatásáról a francia udvarral. Operaszerzőként ezután is tovább működött, de a következő évek életének válságos periódusát hozták el. Két komoly riválissal is szembe kellett néznie Antonio Sacchini és Antonio Salieri személyében. Piccinni több darabja is megbukott, vagy legalábbis igen langyos fogadtatásban részesült. Különösen nagy bukás volt az 1785-ben bemutatott Pénélope. Néhány meglehetősen monoton és unalmas esztendő után kitört a forradalom 1789-ben.

1791-ben megvonták a nyugdíját, aztán mivel a lánya egy jakobinus politikushoz ment feleségül, nemsokára börtönbe is zárták. Miután kiengedték a börtönből, visszautazott Itáliába. Nápoly, majd Velence városában töltött el egy kis időt. Velencében bemutatták egy új operáját is Griselda címmel. Aztán 1798-ban visszatért Párizsba, ahol kinevezték a konzervatórium egyik vezetőjévé. Az egészsége azonban már annyira megromlott, hogy nem tudta ténylegesen is betölteni az állást. Két év múlva halt meg.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár számos opera seria komponálása is a nevéhez fűződik, Piccinni a vígopera terén alkotott igazán nagyot és maradandót. A nem tragikus darabokban sokkal személyesebb és erőteljesebb művész volt. Opera seriáiban szónokian és konvencionálisan fejezte ki azt, amit mélyen nem tudott átélni. Alkotói pályáját két korszakra lehet osztani. Az első korszak Buona figliuola című vígoperával tetőzött és bár bővelkedett sikerekben, nagyon ellentmondásos megítélést hozott a mesternek. A következő korszak a küzdelmek időszaka, amikor számos riválisa akadt, akikkel szemben bizonyítani kellett rátermettségét. Ez a második alkotói korszaka már sokkal már sokkal kifinomultabb és esztétikailag is sokkal magasabb szintű műveket eredményezett.

A Piccinni legjobb művének tartott La Cecchina ossia La buona figliuola a 18 század egyik legsikeresebb vígoperája volt. A darab mérföldkő az operatörténetben. Az opera buffa seria elemekkel gazdagodik a történetben. Összekapcsolódik a komikum és a polgári érzelmes dráma. A felvonás végek rondó formát öltenek, ez is jellemző lesz a következő évek vígoperáira. A mű librettóját Goldoni Richardson Pamelája nyomán írta. A regényt már korábban is feldolgozta próza színdarab formájában. Goldoni librettója Pamelát Cecchinává redukálta. Ezáltal csökkentette belső egységét, az egész vígjáték jelentőségét. Ennek ellenére Piccinni mégis képes volt egy zeneileg remekül jellemzett főszereplőt megalkotni, akit többször is drámai jelenetek középpontjába tudott állítani. Cecchina áriáinak szövege érzelmileg sekélyes. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy Goldoni nagy sietséggel csapta össze a szövegkönyvet. Piccinni zsenialitását mutatja, hogy a komponista képes volt megérezni a Cecchina drámáját és azt igen eredeti zenei megformáltságot tudta így önteni

Tragikus tárgyú operáiból emeljük az Iphigénie en Tauride címűt, amely versenydarabként párhuzamosan készült Gluck azonos című operájával. A párizsi Académie Royale de Musique bízta meg mind a két zeneszerzőt a téma feldolgozásával, de a két komponista nem dolgozott azonos szövegkönyvvel. Piccinni darabja a francia tragédie lyrique stílusát olasz melodikával kapcsolta össze. A darab a korabeli olasz operákkal szemben színesebb hangszerelésű, a kórusnak nagyobb jelentőséget tulajdonít és a recitativók is alaposabban ki vannak benne dolgozva.

Operái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Le donne dispettose 1754
  • Il curioso del suo proprio danno 1755-6
  • Le gelosie 1755
  • Zenobia 1756
  • Mitteti 1757
  • L'amante ridicolo 1757
  • La schiava seria 1757
  • Caio Mario 1757
  • Alessandro nelle Indie 1758
  • Madama Arrighetta 1758
  • La scaltra letterata 1758
  • Gli uccellatori 1758
  • Ciro riconosciuto 1759
  • Siroe re di Persia 1759
  • La Cecchina ossia La buona figliuola 1760
  • L'Origille 1760
  • La canterina 1760
  • La furba burlata 1760
  • Il re pastore 1760
  • Le beffe giovanili 1760
  • Le vicende della sorte 1761
  • La schiavitù per amore 1761
  • Olimpiade 1761
  • Demofoonte 1761
  • La buona figliuola maritata 1761
  • L'astuto balordo 1761
  • L'astuto balordo 1761
  • L'astrologa 1761-2
  • Le avventure di Ridolfo 1762
  • Artaserse 1762
  • La bella verità 1762
  • Antigono 1762
  • Il cavalier parigino 1762
  • Il cavaliere per amore 1762
  • Amor senza malizia 1762
  • Le donne vendicate 1763
  • Le contadine bizzarre 1763
  • Gli stravaganti, ossia La schiava riconosciuta 1764
  • La villeggiatura 1764, Bologna)
  • Il parrucchiere 1764)
  • L'incognita perseguita 1764
  • L'equivoco 1764
  • La donna vana 1764
  • Il nuovo Orlando 1764
  • Il barone di Torreforte 1765
  • Il finto astrologo 1765
  • L'orfana insidiata 1765
  • La pescatrice, ovvero L'erede riconosciuta 1766
  • La baronessa di Montecupo 1766
  • L'incostante 1766
  • La fiammetta generosa 1766
  • La molinarella 1766
  • Il gran Cid 1766
  • La francese maligna 1766-7
  • La notte critica 1767
  • La finta baronessa 1767
  • La direttrice prudente 1767
  • Mazzina, Acetone e Dindimento 1767
  • Olimpiade 1768
  • Li napoletani in America 1768
  • Lo sposo burlato 1769
  • L'innocenza riconosciuta 1769
  • La finta ciarlatana, ossia Il vecchio credulo 1769
  • Demetrio 1769
  • Gli sposi perseguitati 1769
  • Didone abbandonata 1770
  • Cesare in Egitto 1770
  • La donna di spirito 1770
  • Il regno della luna 1770
  • Gelosia per gelosia 1770
  • L'olandese in Italia 1770
  • Catone in Utica 1770
  • Don Chisciotte 1770
  • Il finto pazzo per amore 1770
  • Le finte gemelle 1771
  • La donna de bell'umore 1771
  • La corsara 1771
  • L'americano 1772
  • L'astratto, ovvero il giocator fortunato 1772
  • Gli amanti dispersi 1772
  • Le trame zingaresche 1772
  • Ipermestra 1772
  • Scipione in Cartagena 1772
  • La sposa collerica 1773
  • Il vagabondo fortunato 1773
  • Le quattro nazioni, o La vedova scaltra 1773
  • Alessadro nelle Indie 1774
  • Gli amanti mascherati 1774
  • L'ignorante astuto 1775
  • Enea in Cuma 1775
  • I viaggiatori 1775
  • Il sordo 1775
  • La contessina 1775
  • La capricciosa 1776
  • Radamisto 1776
  • Vittorina 1777
  • Roland 1778
  • Phaon 1778
  • Il vago disprezzato 1779
  • Atys 1780
  • Iphigénie en Tauride 1781
  • Adéle de Ponthieu 1781
  • Didon 1783
  • Le dormeur éveillé 1783
  • Le faux lord 1783
  • Diane et Endymion 1784
  • Lucette 1784
  • Pénélope 1785
  • Clytemnestre 1787
  • La serva onorata 1792
  • Le trame in maschera 1793
  • Ercole al Termedonte 1793
  • La Griselda 1793
  • Il servo padrone, ossia L'amor perfetto 1794
  • I Decemviri ?
  • Il finto turco ?

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Niccolò Piccinni című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I. A 2. századtól 1800-ig, Springer, Bp., 1996, 410., 440. o.
  • G. Lise- E. Rescigno: A 18. századi opera Scarlattitól Mozartig, Európa zenéje sorozat, Zeneműkiadó. Bp., 1986, 34. o.
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap