Neumann-elvek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Neumann elvű gép szerkezete

A Neumann-elveket Neumann János 1946-ban dolgozta ki a számítógépek ideális működéséhez. Ezek szerint a gépnek öt alapvető funkcionális egységből kell állnia: bemeneti egység, memória, aritmetikai egység, vezérlőegység, kimeneti egység, s ami lényegesebb: a gép működését a tárolt program elvére kell alapozni.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Neumann-elvek

  1. Soros utasításvégrehajtás (az utasítások végrehajtása időben egymás után történik. Ellentéte a párhuzamos utasításvégrehajtás, amikor több utasítás egyidejűleg is végrehajtható)
  2. Kettes (bináris) számrendszer használata
  3. Belső memória (operatív tár) használata a program és az adatok tárolására[1]
  4. Teljesen elektronikus működés
  5. Széles körű felhasználhatóság
  6. Központi vezérlőegység alkalmazása

[szerkesztés] A Neumann-elvű számítógépek elméleti felépítése

  • központi egység
  • háttértárak
  • perifériák
    • input perifériák
    • output perifériák

[szerkesztés] Perifériák Neumann elvei alapján

  • központi egység (CPU, Central Processing Unit, Központi Feldolgozó Egység, processzor)
  • memória
    • ROM (Read-Only Memory) csak olvasható
    • RAM olvasható, írható és bővíthető
  • háttértárak
    • merevlemez
    • flash
    • CD / DVD
    • stb.
  • bemenet
    • billentyűzet
    • egér
    • stb.
  • kimenet

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. A program-, és adatmemória fizikailag közös, ebből származik az architektúra legnagyobb hátránya: a sebezhetőség. (A memóriában tárolt bájtokról nem tudjuk eldönteni, hogy adatot vagy programkódot tartalmaznak, ezt csak a felhasználás módja dönti el!) Ezt használják ki a vírusok, amikor a felhasználó számára adatnak tűnő állományt (például kép) tölt le, miközben a gép a benne található káros kódot futtatja.

Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken