A Nemzet Sportolója
A Nemzet Sportolója kitüntetést a 2004. évi I. törvény (ismertebb nevén sporttörvény) hozta létre. A kitüntetettek száma a Nemzet Színésze díjhoz hasonlóan legfeljebb 12 lehet.
A díjat azok a hatvan éven felüli, kimagasló eredményeket elért magyar sportolók kaphatják, akik aktív sportpályafutásuk befejezése után is meghatározó szerepet játszanak a sportéletben. A Nemzet Sportolója cím egyéni vagy csapatsportágban nyújtott teljesítményért egyaránt odaítélhető.
A cím posztumusz nem adományozható. A jelölő szervezeteknek, továbbá a cím birtokosainak a korábbi adományozott halálától számított hatvan napon belül új javaslatot kell tennie a sportigazgatásért felelős szerv vezetőjének, aki köteles azt a beérkezéstől számított harminc napon belül elbírálni. Az adományozás szabályai innentől megegyeznek az adományozásra vonatkozó szabályokkal.
Először 2004. május 6-án, a Magyar Sport Napján adta át Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter. Egy díjazott halála esetén a többi kitüntetett egyhangú szavazással választ be egy másik sportolót.
A kitüntetés életjáradékkal jár, amelynek összege 2004-ben bruttó havi 500 ezer forint volt.
Tartalomjegyzék |
A Nemzet Sportolója cím adományozására vonatkozó szabályok [szerkesztés]
A sportról szóló 2004. évi I. törvény felhatalmazása alapján alkotta meg a Magyar Köztársaság Kormánya a 40/2004. (III.12.) számú kormányrendeletet. A rendelet értelmében a cím adományozására az önkormányzati és területfejlesztési miniszternél javaslatot tehetnek az országos sportági szakszövetségek, az országos sportági szövetségek, a fogyatékosok országos szakszövetségei, a sport területén működő társadalmi szervezetek, továbbá a Magyar Edzők Társasága.
A beérkezett javaslatokat a miniszter összegzi és egyeztet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének, a Sportegyesületek Országos Szövetségének és a Magyar Sportújságírók Szövetségének egy-egy állásfoglalásra jogosult tagjával, majd a cím elnyerésére javasoltak listáját a kormány elé terjeszti. A cím odaítéléséről a kormány dönt.
A Nemzet Sportolója cím birtokosai [szerkesztés]
Jelenlegi birtokosok [szerkesztés]
| név | sportág | születési év | mikortól díjazott |
|---|---|---|---|
| Balczó András | öttusa | 1938 | 2004 |
| Buzánszky Jenő | labdarúgás | 1925 | 2011 |
| Földi Imre | súlyemelés | 1938 | 2006 |
| Gyarmati Dezső | vízilabda | 1927 | 2004 |
| Grosics Gyula | labdarúgás | 1926 | 2011 |
| Hammerl László | sportlövészet | 1942 | 2004 |
| Keleti Ágnes | torna | 1921 | 2004 |
| Kulcsár Győző | vívás | 1940 | 2004 |
| Portisch Lajos | sakk | 1937 | 2004 |
| Rejtő Ildikó | vívás | 1937 | 2007 |
| Székely Éva | úszás | 1927 | 2004 |
| Weltner Györgyné Ivánkay Mária | parasport, asztalitenisz | 1934 | 2004 |
Elhunyt díjazottak [szerkesztés]
| név | sportág | születési és halálozási év | mikortól díjazott |
|---|---|---|---|
| Albert Flórián | labdarúgás | 1941–2011 | 2004-2011 |
| Polyák Imre | birkózás | 1932–2010 | 2004-2010 |
| Puskás Ferenc | labdarúgás | 1927–2006 | 2004-2006 |
| Zsivótzky Gyula | kalapácsvetés | 1937–2007 | 2004-2007 |
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Jelöltek a Puskás Ferenc halálával megüresedett helyre (index.hu)
- Dr. Sági Györgyné Rejtő Ildikó kapja a Nemzet Sportolója címet (ma.hu)
|
|||||||||

